Hannibál a kapuk előtt

Két éve „ártatlan” szolgaveréssel kezdődött. Mára odáig fajult a helyzet, hogy ha nem lenne Svájc és Líbia között az Alpok, Olaszország és a Földközi-tenger, akkor biztosan határincidensekről érkeznének hírek. Ráadásul az Európai Unió tagállamainak polgárait is „túszul ejtették”, ugyanis jelenleg nem utazhatnak az észak-afrikai országba, amely a múlt héten hirdetett szent háborút az alpesi állam ellen.

Forgalommal szemben
A két évvel ezelőtti genfi eset csupán egy a líbiai forradalom vezetője fiának botránykrónikájában. Korántsem először fordult elő, hogy Hannibál Kadhafi diplomáciai bonyodalmakat okozott. Az egyiptomi tiszti akadémiát végzett orvos a világ számos pontján gyakran keveredett összetűzésbe a hatóságokkal. 2001-ben Rómában a diszkóból távozott ittasan, és belekötött egy szolgálatban lévő rendőrbe. Verekedést provokált, amelynek során tűzoltó készülékkel lefújták. Természetesen eljárás nem indult ellene.
Három év múlva egy párizsi szeptemberi éjszakán Porschéjával 140 kilométer/órás sebességgel száguldozott a Champs-Élysées-n – forgalommal szemben. Amikor megállították, nem volt hajlandó igazolni magát, helyette riasztotta testőreit, akik siettek kimenteni főnöküket. Verekedés, lökdösődés alakult ki a francia rendőrökkel, két testőrt letartóztattak, Hannibalt viszont a líbiai nagykövetségre szállították. Eltekintettek még megbírságolásától is.
Egy évre rá a párizsi Opéra Garnier melletti nagyszállóban felesége arról értesítette a biztonsági őrt, hogy Hannibal megütötte őt. A kiérkező rendőrök kilenc milliméteres fegyvert találtak a férfinál, aki diplomáciai útlevelét lobogtatva közölte, hogy neki mindenhez joga van. Ám diplomáciai védelmet nem élvezett, így Franciaországban csak egyszerű turista volt. Az illetékesek már ismerték: a francia–líbiai kapcsolatoknak nem használna, ha esetleg hosszabb időre élvezné a francia főváros szeretetét. Hasonlóan gondolkodnak Nagy-Britanniában is, ahol tavaly karácsonykor Londonban eltörte a felesége orrát.

Még jó, hogy tőlünk nem akarnak olyan sokan Líbiába menni: több mint egy hete megszűnt a beutazás. Nem csak nekünk, minden olyan ország állampolgárának, amely tagja a schengeni övezetnek. Bizonyára e tény, hogy magyarok sem utazhatnak, nem vigasztalja a római, párizsi vagy berlini üzletembereket, akiknek „élet-halál kérdés” egy líbiai vízum, ugyanis az észak-afrikai beutazás engedélyezésétől függhet esetleg sok millió eurós üzletkötés.
De mi köze ehhez Svájc és Líbia vitájának, amelybe – mint valami fordulatos szappanopera forgatókönyvébe – az élet mindig beleír egy előre nem látható fordulatot? Hogy megértsük, kezdjük az elején! Két évvel ezelőtt, 2008 nyarán Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia, a ma 34 éves Motasszim Bilal Kadhafi, akit ismerősei csak Hannibálnak szólítanak, feleségével, a libanoni származású Aline-nel a genfi President Wilson hotelben szállt meg. A Kadhafi fiút már megelőzte nem épp jó híre. (Lásd keretes írásunkat!) E látogatásnak azonban célja volt: Aline nyolc hónapos terhesként úgy döntött, hogy – bár nagyon megbízik a líbiai orvosokban – második gyermekét inkább a svájci Beaulieu magánklinikán hozza világra.
Július 12-én és 13-án is értesítést kaptak a genfi rendőrök, hogy gyanús zajok szűrődnek ki a Kadhafi-lakosztályból. A kiérkező hivatalos szerveknek mindkét alkalommal testőrök állták útját, így nem tudtak intézkedni. Amikor harmadjára, 15-én újabb hívás érkezett a Wilsonból, már nem hatották meg őket az ajtónállók, behatoltak a szállodai részlegbe, és ott – kisebb kézitusa után – őrizetbe vették Hannibál Kadhafit. Felkerült a bilincs is a kezére, így szállították el.
A Kadhafiék által otthonról magukkal hozott két – egy marokkói és egy tunéziai – szolga feljelentést tett a genfi hatóságoknál, hogy rendszeresen verik, megalázzák, halálra dolgoztatják őket. Hannibál két napig volt előzetesben, majd félmillió svájci frankos óvadék ellenében szabadult. Feleségével együtt, akit szintén hasonló vádakkal illettek a háztartási alkalmazottak, azonnal visszatért Tripoliba.
Az ügyben eljáró svájci ügyész is úgy látta, hogy a rendőri intézkedés erőszakossága valóban nevezhető megalázónak, sőt a kétnapos előzetesben tartás túlment a megszokottakon. Líbiai részről azzal védekeztek, hogy a szolgák jó előre kitervelték az általuk elmondott mesét, amelynek célja a svájci menedékjog megszerzése volt. A két észak-afrikai alkalmazott busás kártérítés fejében azóta visszavonta a feljelentését.
Már a letartóztatáskor lehetett látni, hogy az ügy korántsem fog békében elsimulni. Líbia azonnal elrendelte a Svájcba irányuló kőolajszállítás leállítását. A két ország közti légi összeköttetés felfüggesztése, a Líbiában működő svájci vállalatok tevékenységének betiltása, a svájci állampolgárok vízumkérelmének elutasítása – ezek voltak a következő lépések.
A Kadhafi család, hogy Svájcnak ne csak anyagi és gazdasági veszteséget okozzon, úgy ítélte meg, hogy most már a megleckéztetés emberi oldalára helyezi a hangsúlyt. Nyilvánvaló bosszútól vezérelve Líbiában őrizetbe vettek két svájci üzletembert, akiket gazdasági visszaélésekkel, kisebb szabálytalanságokkal vádoltak. A tunéziai–svájci Rasid Hamdani sorsa másfél év után megoldódott: „a túsz”, így nevezik a svájci lapok, a múlt héten tért vissza az alpesi országba, miután egy líbiai bíróság ártatlannak találta, és megkapta a kiutazási engedélyt. Ez azért fontos, mert útlevelüket bevonták, hol előzetesben voltak, hol a svájci nagykövetségen laktak, csak kiutazási vízumot nem kaptak. Max Göldi ellenben a múlt héten megkezdte négy hónapos börtönbüntetése letöltését, amelyet azért kapott, mert túllépte a vízuma által engedélyezett időhatárt. Elvégre Líbia jogállam, rendnek kell lennie.
Tavaly nyáron Svájc véget akart vetni a „szemet szemért, fogat fogért” állandó adok-kapoknak. Hans-Rudolf Merz, a svájci konföderáció korábbi elnöke hajlandó volt Canossát járni: augusztusban, a Kadhafi-rezsim negyvenéves évfordulója előtt elment Tripoliba, és ott bocsánatot kért Hannibál őrizetbe vételéért. Ez az aktus végtelenül megosztotta a svájci politikai életet: voltak olyanok, akik az elvtelenség csúcsát látták benne, Svájc megaláztatásának jelképét. Mások az elnök azonnali lemondását követelték. S ráadásul az egész bocsánatkérés hiábavaló volt, hiszen a líbiaiak jót nevettek rajta, és nem engedték haza a két svájci „túszt”.
Kadhafi ezredes és környezete jól kiszámolta, hogy miként lehet „megtérdepeltetni” Svájcot, amikor ráadásul nemzetközi színtéren meggyengült az ország. Az UBS bank botránya után, amikor – kis túlzással – az amerikaiak jóindulatától függött egy egész állam sorsa, az Európai Unió részéről tapasztalt nyomás az adóparadicsomok ügyében és még ehhez egy túlzottan demokratikusnak nem nevezhető államtól a csicskáztatás: ez már tényleg túlmegy mindenen. Az alpesi ország – kimondva-kimondatlanul – egyedül maradt, európai partnerei csak ímmel-ámmal álltak ki a „túszügyben” mellette: nekik is jól jönne a hatalmas tortaszeletből egy-két milliárd dolláros üzlet Líbiával. Hát hiába, pénz beszél… – úgy látszik, ennek a mondásnak megvan az arab megfelelője is.
Bern az augusztusi kikosarazás után, novemberben szép csendben előállt egy listával, méghozzá feketével, amely 180 líbiai nevet tartalmazott. Gyakorlatilag rajta volt az ország csúcsvezetése családtagjaival együtt. Ezt bevitte a schengeni információs adatbázisba. Mit ért el ezáltal? Kiterjesztette a svájci–líbiai diplomáciai válságot az egész schengeni övezetre, azaz 25 európai országra.
Tegyük fel, hogy Magyarországhoz fordul schengeni vízumért egy olyan személy, aki rajta van a feketelistán. Nekünk azt az országot kell értesítenünk, amely feltette a mintegy harmincezer nevet tartalmazó tilalmi listára. Ha ez utóbbi állam megtagadja, hogy belépjen a schengeni övezet területére, akkor nem adható meg a kérvényezőnek a szükséges jóváhagyás. Ám ekkor van még egy lehetőség: kiállíthat egy területileg korlátozott vízumot, csak az adott országra, jelen példánkban Magyarországra érvényeset.
Az elmúlt hónapokban a Kadhafi család nem egy tagja csak szájtátva nézte, hogy nem utazhat el Davosba vagy a berlini filmfesztiválra. Na, ezt nem hagyhatják szó nélkül: az elmúlt hét csütörtökén Moammer Kadhafi ezredes meghirdette a szent háborút, a dzsihádot Svájc ellen. Plusz azonnal elrendelte, hogy a schengeni övezet tagállamainak polgárai nem kaphatnak beutazási vízumot Líbiába. A dzsihádra ott volt a tálcán kínált indok: Svájc a novemberi népszavazáson megtiltotta, hogy újabb minareteket emeljenek az ország területén. Magyarán iszlámgyűlölő.
A Matin svájci napilap – két iszlámtudós segítségével – gyorsan utánanézett, hogy a líbiai ezredes valójában mivel fenyegette meg az országot, ahol mégiscsak bizonyos izgalmat váltott ki már a dzsihád szó felmerülése is. A muzulmán szakértők rávilágítottak arra, hogy hagyományosan a kalifáknak van joguk az egész muzulmán világra szóló szent háborút hirdetni. Tudjuk, kalifák manapság nem léteznek. Létezik belső dzsihád, amely a muzulmán hívőt fejleszti, és külső, amely harcolni hivatott a „rossz, elhajló tulajdonságok” ellen. A szent háború ezen elvek szerint nem egy felhívás eredménye, hanem a hívő állandó kötelessége.
Van olyan felfogás is, hogy a dzsihád lehet támadó jellegű. Egyes muzulmánok szerint a palesztin nép és az afgánok szent háborút folytatnak. Felszólalásában Kadhafi is azt hangsúlyozta, hogy nem terrorcselekményekre szólít fel. Sőt egyenesen Svájcot gyanúsította meg azzal, hogy összejátszik az Al-Kaida nemzetközi szervezettel, ugyanis a minaretépítési tilalom muzulmánok ezreit hajtja a terror zászlaja alá.
A színfalak mögött nem egy titkos tárgyalás folyik Líbia és Svájc között a megoldás elérésére. Nyilván most már az Európai Uniót is érinti a válság mielőbbi rendezése. Ám megosztottság tapasztalható az európai sorokban: Olaszország és Málta már a Schengen-válság kipattanásakor előre jelezte, hogy ők megadják a területi vízumot a líbiaiaknak. Róma különösen félti a líbiai piacot, hiszen dollármilliárdos szerződéseket remél.
Ha a Le Monde értesülései jók, és a francia napilap ritkán téved diplomáciai ügyekben, Tripoliban szinte példa nélküli európai összefogást tapasztalhattunk. Február 22-én a líbiaiak „spontán” megmozdulást szerveztek a svájci nagykövetség elé, amelyen egyes hírek szerint – melyet megerősítettek titkosszolgálati források – arra készültek, hogy a tüntető tömeg – amúgy teheráni módra – elfoglalja a külképviseletet.
Az európai kormányok erről értesülve a svájci követségre küldték nagykövetüket, hogy azok – mintegy emberi pajzsként – jelenlétükkel akadályozzák meg a líbiaiak szándékát. Sikerrel jártak. Kadhafiékat bizonyára meglepte az európai szolidaritásnak e példa nélküli megnyilvánulása, le is fújták a tüntetést. Azért sokat megér a svájciak bosszantása, de ilyen világraszóló kalamajkát nem. Lehet, hogy még visszatér a Líbia elleni embargó időszaka, gondolhatták, amelyre senki sem vágyik. A Le Monde szerint a következő államok nagykövetei voltak jelen: Német-, Spanyol-, Francia-, Lengyelország, Nagy-Britannia, Ausztria, Hollandia.
Ideje lenne véget vetni a most már egyre inkább Európát fenyegető válságnak. Tripoli, kiszámíthatatlan vezetőjével együtt – mint korábban sokszor, és a két hete történt eset is példázta –, csak az erőből ért. Bár fontos a család, a gyerekek is, azért nem árt különbséget tenni a túlfűtött személyes sértődöttség és az államügyek között.