Lékó–Rapport

Ő végre olyan sportoló, aki a kritikus pillanatokban nem tojja (sic!) össze magát. (…) Ricsin nem ül a „magyar átok”, ami miatt az utolsó pillanatokban gyakran elrontjuk a már-már kézben lévő sikert. Ami miatt a döntő pillanatokban megremeg a kezünk – tár fel mély összefüggéseket a pillanat bűvöletében az ifjú sakktehetséget, Rapport Richárdot méltató írása zárszavaiban Kállai Gábor nagymester, szakíró. „Tündérvarit” latolgatva, ám elnézve az önveszélyes kötést, amibe belesétált.
Az idézett sorok ugyanis úgy dicsérik Rapport Richárdot, hogy egyben Lékó Pétert bírálják. Ha ez utóbbi nem lenne a kiváló taktikus célja, akkor nem feledkezne meg arról, még egy hete sincs, amikor a mindössze tizenhárom és fél éves Ricsinek – egyébként emberileg teljesen érthető módon – megremegett a keze. A Gotth’Art-kupa zárófordulójában Portisch Lajossal játszott. Ha győz, akkor a már teljesített norma mellé a sportág hazai élő legendájának felettébb értékes skalpját megszerezve megnyeri a tornát. Egyetlen lépésen múlott az átütő siker. Ám minden idők legfiatalabb magyar nagymestere kihagyta a fonalas nyeréshez vezető folytatást, majd időzavarban elvesztette a partit.
Kállai Gábor ezt nálam sokkal pontosabban tudja. Mégis elérkezettnek érezte a pillanatot, hogy ha csupán áttételesen is, megüzenje a világranglistán az első tízből kicsúszott Lékónak, Rapport felbukkanásával megváltozott a csillagok állása a magyar sakkban: „ébresztő előtt és takarodó után”. Meglehet, egyszer így lesz. Ám ma még olyan túlzás ez, mint márciusban azt latolgatni: közel már az aratás ideje.
Rapport Richárdot jó lenne az aszállyal együtt minden viszontagságtól megóvni. Őszintén kívánom neki, hogy most, pályája elején, s ha majd elődjét követve eljut odáig, a csúcs közelében is több támogatást kapjon a magyar szövetségtől, mint Lékó.
Legalább a PR szintjén. Mert a jó kapcsolatok titka az egyenes beszéd. Ami a bajban is kijár. Furcsa, ha erről éppen az igazgató úr feledkezik meg.