Őrizni a született jó ízlést

Hét grafikusművész mutatja be alkotásait a Mese-kép című tárlaton, amelyet a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház rendezett a színház galériájában. A négy különböző generációhoz tartozó alkotók műveit gyermekeknek szóló szépirodalmi alkotások, mesék, kalandos történetek inspirálták.

Gyermekeknek dolgozni a leghálásabb dolog. Itt még fontosabb az esztétikai megjelenítés. Azon a véleményen vagyok, hogy az ember jó ízléssel születik, és ezt később mi, felnőttek rontjuk el. A gyermek mindent tud a képzőművészetről, hiszen a környező világról a beszédet helyettesítve képekben mondja el a véleményét, a legnagyobb mértékben értve a színek és a kompozíció használatát. Csak a környezet rossz hatásának tudom be azt, hogy a gyermek a született jó ízlését később elveszíti – fogalmazott egy interjúban Gyulai Líviusz. A Kossuth-díjas grafikusművésznek immár sok korosztály tagjai lehetnek hálásak, hiszen abban az időben, a hatvanas évek elején kezdte pályáját, amelyet a magyar grafika fénykorának nevezhetünk, hiszen éppen a rajz, a sokszorosított grafika, a könyvekben és kulturális lapokban megjelenő munkák hordozhatták paradox módon azt a szabadságot, amely a táblakép, a szobor mesterei és különösen a köztéri művek alkotói számára elérhetetlen volt. A hetvenes-nyolcvanas években a diktatúra puhulásával a helyzet a művészi szabadságot illetően pozitívan változott ugyan, a rendszerváltozás után viszont néhány éven keresztül eltűnt, hogy az üzleti, kiadói szempontok nem kedveznek a szép könyvnek, az illusztrációnak, s kizárólag a grafikus említette környezeti rossz hatás érvényesül.
Néhány év után újra változott a helyzet, s ahogyan a kiállításon szereplő művek egy része bizonyítja, újra egyre több szép, illusztrált könyv jelenik meg – de még inkább érezteti a tárlat azokat az energiákat, amelyek a mai magyar grafikában sűrűsödnek, s amelyek valójában újabb és újabb kiadványokban mutatkozhatnának meg igazán a legfiatalabb korosztályokhoz tartozó olvasók előtt. Különböző források inspirálják a kiállítókat, alkalmazott grafikusi munkásságuk különböző határterületekkel érintkeznek, műveik együttese arra utal, hogy – amint a kiállítást megnyitó Simonffy Márta textilművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnöke fogalmazott – a karakterek, a jellemek, a környezet vizuális ábrázolása, a képi megjelenítés segít a szöveg teljességének, hatóerejének, szuggesztivitásának kibontásában és értelmezésében. Visszahat a gondolatra, és megmozgatja a képzelőerőt, a fantáziát. Gyulai Líviusz linóleum-, fametszeteinek némelyike mintha az ősnyomtatványok lapjairól került volna kiállítóterembe, Jankovics Marcell művei a magyar történelem, mitológia világával éppen úgy szoros kapcsolatba vannak, mint a magyar népmesékével, amelyek Rényi Krisztina és Vida Győző számára is kimeríthetetlen forrást jelentenek. Az illusztráció és az autonóm grafika közötti kapcsolat sokszínűségét érzékeltetik Sárkány Győző és Sárkány Roland lapjai, amelyek szerint a jó illusztráció önmagában is megállja a helyét, Szegedi Katalin művei pedig, amelyek kollázsnak vagy épp asszamblázsnak is nevezhetők, hiszen növényrészleteket, textildarabokat applikál a felületre, olyan magától értetődőséggel fordítják át a síkot a térbe és viszont, ahogyan a mese hősei lépnek át szempillantás alatt különböző világokba, korokba.
(Mese-kép, Nemzeti Táncszínház Galériája, február 28-ig.)