Szinte jelentéktelennek tűnő hír az egyre hangosabb választási kampányban: megváltoztatták az óvodai nevelés országos alapprogramját. Szakmai egyeztetések után, 2009 novemberében született meg a kormányrendelet. Önmagában a megjelenése aligha tartana számot szélesebb körű érdeklődésre. Viszont a rendelet módosításának körülményei, valamint egy utólag hozzáfűzött mondat miatt a szakmai szervezetek tiltakoznak, és médiafronton is megindult a mondat értelmezése körüli vita.
„A személyiség szabad kibontakoztatásában a gyermeket körülvevő személyi és tárgyi környezet szerepe meghatározó. Az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyermek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását.”
És mintha nem lenne elegendő, hogy a szakma háta mögött egészítik ki a már elfogadott szövegrészt, utólagosan beindul a bizonyítvány megmagyarázása. Hiszen mindössze „a sztereotípiák lebontását, a tényleges női egyenjogúságot” van hivatva megerősíteni az idézett mondat.
Valóban? Ennyi lenne a jelentősége?
Fogadjuk el egy pillanatra, hogy ennyi, és nem több az utólag becsempészett mondat jelentősége, és gondoljuk végig, melyik életkorban tartja kiemelt feladatnak a sztereotípiák lebontását az oktatási minisztérium? Ehhez azonban legalább elő kellene venni a fényképalbumot, és meg kellene nézni, hogy mekkora is volt a gyermek 3-4 éves korában? Az óvodalátogatás sem hiábavaló azok számára, akik a „nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos előítéletek lebontását” ebben az életkorban tartják célszerűnek. Kerülve az életkor kognitív fejlettségének részletes ismertetését, két jellemzőre hívnám fel a figyelmet: az egocentrizmus nem teszi lehetővé, hogy a gyermekek mások mentális állapotáról gondolkodjanak. (Talán ez nem is olyan nagy baj.)
Nyelvi fejlettségük nem teszi lehetővé az elvont fogalmak megértését, mint sztereotípia, társadalmi egyenlőség, nemi egyenjogúság. Hatéves korig gyakran az „egyforma”, „ugyanannyi” megértése is nehézségekbe ütközik.
A citált mondat pontatlan megfogalmazása hozzájárul ahhoz, hogy az utólagos beillesztés céljait illetően kérdések vetődjenek fel a gyermekekkel foglalkozó szakemberekben. A nemi sztereotípiák és a társadalmi sztereotípiák keveredése talán nem véletlen.
Hiszen a biológiai nem önmagában nem szerep. De a később hozzá kapcsolódó szerepek is többfélék lehetnek, részben a nemi azonosságtudat kialakulásához, megerősödéséhez járulnak hozzá, éppen az óvodáskorban, másrészt olyan társadalmi szerepeket jelenítenek meg, amelyek a kisgyermek legszűkebb környezetében, a férfi, illetve női szerepekkel állnak kapcsolatban. A nemi identitás általában már kora gyermekkorban (18-24 hónaposan) kialakul. A fiúk és a leányok már ekkor tudatára ébrednek, hogy melyik nemhez is tartoznak. Még abban az esetben is, ha a gyermek szívesebben foglalkozik a másik nem számára inkább elfogadott tevékenységekkel, a normális nemi azonosulással rendelkező gyermekek magukat a saját biológiai nemükhöz tartozónak tekintik.
Megkülönböztetik az anyai, illetve az apai szerepeket. S hogy az óvó néni, doktor néni miért éppen néni? Azért, mert a társadalomban, a gyerekekkel ellentétben, működnek bizonyos sztereotípiák, így a kisgyermeknevelés területén csak elvétve lehet óvó bácsit találni, de még az általános iskolában is nagyítóval kell keresni a férfiembert. Hogy ez kapcsolatban áll a pálya társadalmi presztízsével? Aligha zavarja a jogalkotót. Pedig éppen az óvodás korosztály az, ahol az utánzás és mintakövetés (valamint azonosulás) révén történik a nemekkel kapcsolatos társadalmi szerepek megismerése.
Arra már gondolni sem merek, hogy mégsem a társadalmi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák elleni fellépés miatt kellett kiegészíteni az alapprogramot, hanem a biológiai nemhez kapcsolódó viselkedésminták sajátos értelmezése szolgáltatta az alapot a módosításra.
Ennek feltételezése ugyanis igen kártékony folyamatokra utal, amely csakis rosszindulatú feltételezés lehet… Végső soron a hagyományos családmodell biológiai nemhez kapcsolódó szerepeinek lebontására irányuló kísérletként kellene értelmeznem. Ennek ugyanis évmilliók óta része az anyai szerep, anyai viselkedésminta, amely az utódgondozás révén optimális esetben az utódok egészséges testi és lelki fejlődését biztosítja.
Az anyai viselkedés ugyanis ösztönhelyzet, ami az utód gondozásában nyilvánul meg, célja a faj fennmaradása. Humán vonatkozásban azonban az ösztönhelyzetet külső hatások felülírhatják. (Az anyadepriváció hatásait a Harlow-féle kutatások igazolták. Az anyától megfosztott állatok fejlődésében ugyanis drámai változások következtek be, így az utódgondozásra képtelenek voltak, saját újszülöttjüket magára hagyták, bántalmazták, olykor meg is ölték.)
Tény, hogy az anyai szereppel kapcsolatos konfliktusok egyre gyakrabban okoznak lelki problémákat az édesanyáknál, és ennek hatására bizony a gyermekeknél is. Tény az is, hogy a család egyre kevésbé tudja betölteni társadalmi szerepét, erre utal a demográfiai mélypont, amire aligha jelent vigaszt, hogy egész Európában csökken a születések száma. Hazánknál azonban csak három ország áll rosszabbul ezen a területen: Szlovákia, Románia és Lengyelország. Valamint az sem véletlen, hogy nő a gyermekbántalmazás. Fojtogatás, harapás, combcsont- és felkartörés, koponyaűri vérzés, agyburkok közti vérömleny, égésnyomok – árulkodó és egyre gyakoribb bejegyzések a gyermektraumatológiai ügyeletek naplóiból. Amennyiben a jogalkotó a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását tűzte ki céljául, akkor alighanem rossz korosztályt választott, és elfelejtette kibontani, hogy milyen sztereotípiákat tart károsnak.
Remélhetőleg azonban a területen dolgozó óvónők továbbra is szakszerűen teszik a dolgukat, amihez sok sikert kívánok.
A szerző klinikai szakpszichológus, neuropszichológus,
egyetemi docens
origo.hu
Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon
