Lejtmenetből neki a kaptatónak

A jelenlegi kosárlabdaedzői karból egyedül Farkas Sándor mondhatja el magáról, hogy férfi- és női csapattal is nyert bajnokságot. A ZTE-vel kétszer (1990, 1992), az Albacomppal háromszor (1998, 1999, 2000), a hölgyeknél pedig a Sopronnal egyszer (2002) lett aranyérmes. Az elmúlt öt évben a BSE-nél dolgozott, június elsejétől új kihívásként az 1997-ben bajnoki címet szerzett, és az amatőr létből újfent a profizmus felé törő Ferencváros trénere lesz.

Székfoglalójakor azt ecsetelte, az FTC-nél az ön elképzeléseivel megegyező jövőképet vázoltak fel a vezetők, az utánpótlásra építkezve kell évről évre egyre erősebb csapatot kialakítania. Miért kellett ehhez a zöld-fehérekhez szerződnie, hasonló munkát végzett a BSE-nél is?
– Valóban. Amikor öt évvel ezelőtt elkezdtem dolgozni a Városmajorban, a tervek között még az szerepelt, hogy néhány éven belül akár a bajnoki aranyérmet is megcélozzuk. Ezzel szemben ma már az elődöntőről is legfeljebb csak álmodozhatunk. Az anyagi feltételek szorító hiányában sajnos szomorú lejtmenetet vett a szakosztály, ami a szakmai munkára is rányomja a bélyegét. Ne gondolja senki, hogy az aranyérem csillogásának vonzásában élek, hál’ Istennek elégszer volt már részem sikerben. Sokkal jobban bántanak az olyan dolgok, amelyek a BSE-vel is történnek. A klubnál a tizenháromtól tizenhat évesig terjedő korosztályban tíz-tizenöt kimondottan tehetséges lány játszik. Ám semmi sem garantálja, hogy a csapat learathatja a szívós nevelőmunka gyümölcsét, sőt sokkal inkább ennek az ellenkezője a valószínű. Szabó Fanni például idén már harminc perceket játszott az NB I-ben, ám a nyártól Sopronban folytatja, ami ellen semmit sem tehetünk.
– Az elmúlt években a BSE hasonlóképpen járt Horti Dórával, Fürész Diánával, Vida Annával, csak hogy a legismertebbeket említsük.
– Így van. Egy nagy múltú, még mindig a magyar női kosárlabdázás legsikeresebb csapatának számító egyesületnél nem lehet cél pusztán az utánpótlásképzés. S hogy őszinte legyek, hosszú távon ez engem sem elégít ki. Kifejezetten szeretek fiatalokkal foglalkozni, de csak azzal a tudattal, hogy viszontlátjuk a közös munka eredményét. A mai napig büszke vagyok arra, hogy még Sopronban Honti Kata tizenöt évesen nálam mutatkozott be az NB I-ben. Vagy említhetném Völgyi Pétert, a ZTE bajnokesélyes férficsapatának a vezetőedzőjét. Tizenkét éves korában én csábítottam el egy atlétikaversenyről kosárlabdázni.
– Honnan?
– Igen, egy atlétikaversenyről, ugyanis vadásztam a tehetségeket. Rögvest feltűnt, hogy Péter a távolugrásnál szinte nem akart földet érni. Óriási tehetség volt, csak úgy hívtam, hogy a kis Jordan. Hatalmas balszerencse, hogy még tizenévesen súlyos balesetet szenvedett, elütötte egy autó, ami után versenyszerű sportolásra már nem gondolhatott, az egészsége volt a tét. Edzőként pótolhatja az elmulasztott karriert, én legalábbis nagyon szorítok neki.
– Mielőtt aláírta a szerződést, felmérte, hogy a Ferencváros hogy áll tehetségek dolgában?
– Mindig nyomon követtem a fiatalokat, és noha az FTC-nél az NB I/B alatt eddig csak kadett- és junior csapat volt, akadnak ügyes játékosok, akiket néhány éven belül be lehet építeni a felnőttek közé. Ám reményeim szerint június elsejétől minőségében teljesen más munkához látok. A feladat emlékeztet a pályafutásom kezdetére, amikor 1980-ban szinte a semmiből kezdtük meg felépíteni a kosárlabda-szakosztályt Zalaegerszegen, és 1990-ben zömében saját nevelésű játékosokkal nyertünk bajnokságot. A Ferencvárosnál hamarosan hatszáz gyerekkel szeretnénk dolgozni, néhány év alatt szép eredményt érhetünk el.
– Ám a felnőttcsapattól már jövőre azt várják el, hogy bejusson az első nyolc közé. Hogyan, kikkel?
– Természetesen szükség van felnőttekre, hogy a fiatalok lássanak maguk előtt példaképeket, célt a további munkához. Ennek szellemében szeretnénk igazolni, a tárgyalásokat már meg is kezdtük, de konkrétumok híján neveket még nem említhetek.
– Az FTC jelenleg az NB I/B rájátszásában vitézkedik. Mi lesz, ha nem jut fel?
– Ennél kacifántosabb a helyzet. A női liga korábban olyan szabályt hozott, miszerint az NB I-ből nem lehet kiesni és feljutni oda. Hasonló még a Premier League esetében sem képzelhető el. Ha másként nem ment volna, a szövetségnek kellett volna lépnie, de szerencsére a józan észre hallgatva a liga 11:1-es szavazati aránnyal magától is elfogadta a jelentkezésünket, így jelen állás szerint jövőre tizenhárom csapat alkotja az első osztályt.
– Nőkkel és férfiakkal is hosszú éveket dolgozott. Kikkel könnyebb?
– A nőknél a taktikai elemek, a férfiaknál az egyéni képességek a fontosabbak. A nőkkel edzeni, a férfiakkal meccselni könnyebb. Mindkét munkának megvan a maga szépsége.