A közép-európai álom

Ideig-óráig a belső gyengeség ellenére is lehet egy-egy látványos diplomáciai sikert felmutatni, a mai világban azonban egy országnak csak akkor van hitele, tekintélye, ha a belső dolgai rendben vannak, biztonságot, erőt, sikert sugároz. E tekintetben jelenleg nehéz helyzetben vagyunk…

Van egy álmunk, Közép-Európa! E Martin Luther Kinget idéző tételmondattal határozta meg parlamenti meghallgatásán Martonyi János az új kormány külpolitikájának fő irányát, amelyet csak aláhúz, hogy kormányfőként Varsóba vezet Orbán Viktor első hivatalos külföldi útja. S ha ehhez még hozzávesszük a külügyminiszter másik markáns mondatát – Ne bántsd a magyart! –, akkor az is egyértelmű, hogy az elmúlt nyolc évinél markánsabb nemzetpolitikára, az állam és a nemzet érdekeinek újragondolt egyeztetésére számíthatunk. Martonyi hangsúlyozta az ország megítélésének jelentőségét is, kulcsfontosságúnak nevezve, hogy „egy ország milyen erkölcsi erőt tud kisugározni”. A diplomáciai képviseletek elsődleges feladataként éppen ezért az országkép javítását jelölte meg. Helyre kell ugyanis állítani Magyarország utóbbi időben ugyancsak megtépázott presztízsét. Ebben a folyamatban kulcsszerepet játszhat a 2011-es magyar EU-elnökség, amelynek kedvező megítélésével elegendő presztízst szerezhet egy ország, így utána erőteljesebben hallathatja a hangját. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nemcsak az országimázs javításának, de a hatékony érdekérvényesítésnek és nemzetpolitikának is előfeltétele a hátország megerősítése, így az általános belső megújulás. Mindezt szem előtt tartva megkerülhetetlen, hogy a korábbinál erősebb legyen külpolitikánk külgazdasági dimenziója, ezzel összefüggésben több figyelmet kell fordítanunk a világ keleti részeire.
Egy külpolitika mozgásterét a geopolitikai adottságok, a külső környezet alakulása és az adott ország belső állapota határozza meg. Ebből indult ki a Fidesz is a külpolitikai stratégia megalkotásakor. Az új irányokat tehát egyrészről az ország meggyengült helyzete, az ebből fakadó kihívások, másrészről a jelentős mértékben átalakuló világpolitikai erőviszonyok határozták meg.
Komoly erőátrendeződés közepette kell kijelölnie az új kormánynak Magyarország helyét, prioritásait a világban. Önmagában véve is nagyon gyorsan változó, többpólusú világrendszerben élünk, amelyben különösen a gazdasági folyamatok súlypontja egyre inkább keletre tolódik. Ehhez járul, hogy a közép-európai régióban korábban meghatározó befolyással bíró Egyesült Államok figyelme más térségek felé irányul, s a geopolitikai erőátrendeződés általában véve is külpolitikájának átgondolására késztette Washingtont. E tendenciát csak erősítették a pénzügyi és gazdasági válság Európát is mindinkább megrengető újabb és újabb hullámai. Közép-Európa legfőbb pártfogói különböző megfontolások és kényszerek hatására részben elfordultak a régiótól, amely előtt ezzel egyben új lehetőség is nyílt önmaga meghatározására. Ebben a folyamatban fontos tényező, hogy ez a térség az Európai Unió és a NATO keleti hídfője. Erre a helyzetre reagált pragmatikusan a Fidesz is, amely egyértelműen atlanti elkötelezettségű pártként egyrészt erősíteni látszik politikájának európai dimenzióját, másrészt határozottan nyit a Kelet, benne elsősorban Oroszország és Kína felé. Tovább bonyolítja a viszonyokat, hogy nemcsak az atlantizmus, hanem maga az Európai Unió is változik. Egészen másképp néz ki, mint mikor felvételünket kértük, s azóta is nagyot változott, mióta tagok vagyunk. Az új realitásokat tükrözi, hogy a kormány külpolitikai programjában mindössze egy mondat foglalkozik Amerikával, a kormányfő parlamenti expozéjában pedig szó sem esett az unióról. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Magyarország ne tudná, melyik szövetségi rendszerhez tartozik. Ezt hivatott deklarálni Orbán Viktor második, Brüsszelbe, az EU-hoz és a NATO-hoz vezető külföldi útja. Ezt követi majd minden bizonnyal Berlin és Párizs, s az új kitörési pontok komolyan vételét megerősítendő elengedhetetlen lenne még az idén egy moszkvai és/vagy pekingi vizit. Jót tenne az ország önbecsülésének, ha ezzel párhuzamosan Barack Obama is tudna időt szakítani egy megbeszélésre a megújuló Magyarország miniszterelnökével.
Ideig-óráig persze a belső gyengeség ellenére is lehet egy-egy látványos diplomáciai sikert felmutatni, a mai világban azonban egy országnak csak akkor van hitele, tekintélye, ha a belső dolgai rendben vannak, biztonságot, erőt, sikert sugároz. E tekintetben jelenleg nehéz helyzetben vagyunk, ezért egy általános belső megújulás az alapfeltétele annak, hogy a külpolitika és a magyar nemzetpolitika sikeres legyen. S mivel a mozgástér egyelőre behatárolt, a külpolitika elsődleges feladata az ország stabilitásának, gazdasági erejének, ezzel presztízsének, tekintélyének növelése lehet. Úgy is fogalmazhatnánk, káros most minden olyan felesleges külpolitikai aktivitás, amely másfelé csatornázva az erőforrásokat, akadályozza az ország talpra állását. Ezen az úton elengedhetetlen feladatnak látszik a világosabb önmeghatározás, saját magunk bemérése, amely nemcsak a világban uralkodó bizonytalanság, hanem az ország belső törékenysége miatt sem tűnik egyszerű kihívásnak. Ebben a helyzetben fogódzót jelenthetnek a meghatározó értékek. Különösen akkor, ha azok összhangba hozhatók az alapvető érdekekkel. Jó példa erre, hogy mivel a kulturális magyar nemzet nem kizárólag az állam területén él, alapvető érdekünk az emberi, a kisebbségi, közösségi jogoknak a tiszteletben tartása.
Már önmagában ez a helyzet is indokolja, hogy a kormány erőteljesen fókuszáljon Európára, ezen belül is régiónkra, Közép-Európára. Ezt az irányt erősíti az is, hogy a globális válságokra adott válaszként mindinkább előtérbe kerül a lokalizáció, amely a távolságok leszűkítésével ráfordításokat, energiákat szabadít fel. Magától értetődők emellett a régió országainak közös érdekei, az együttes érdekérvényesítés az unióban vagy e természetes egységen belüli akadályok lebontása, így az észak-déli infrastruktúra kiépítése. S természetesen azt se hagyjuk ki a régiós politika előtérbe helyezését támogató érvek közül, hogy jelenlegi állapotában Magyarországnak nem csupán gazdasági érdeke a szorosabb együttműködés. Valljuk be, örülhet, ha felfér erre a lengyel mozdony által húzott vonatra, s így időt nyer, amíg összeszedi magát. Közép-Európa tehát nem csupán egy szép álom, hanem kőkemény hétköznapi szükségszerűség is, amelyben már csak a történelmi és érzelmi alap miatt is kiemelt szerepet kap a szoros magyar–lengyel együttműködés. Erre egészen kivételes, egyedülálló történelmi lehetőséget kapunk azzal, hogy 2011-ben az első fél évben Magyarország, míg ezt követően Lengyelország tölti be a soros elnöki tisztséget az Európai Unióban. Olyan lehetőség ez nemcsak Magyarország és Lengyelország, hanem egész Közép-Európa számára, ami nem volt és hosszú ideig nem is lesz. Ezzel élnünk kell, s ennek érdekében mindent meg kell tennünk azért, hogy a régión belüli feszültségek ne nullázzák le ezt az esélyt.
Logikus tehát, hogy Varsóba visz Orbán Viktor első külföldi útja. Ez a választás nemcsak szép gesztus, hanem egyúttal a sztereotípiákkal szakító tudatos, pragmatikus választás. Ezt az irányt erősítheti, ha a későbbiekben mozgásterét remélhetőleg tágítva a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet az olyan modern, XXI. századi kihívásokra, mint például a demográfia vagy a tartalékok megnövekedő szerepe, hatékonyságát pedig csak növeli, ha a későbbiekben a szimbólumok, a retorika helyett mindinkább a tettekre, a gyakorlati lépésekre, a régi adósság törlesztése után pedig a történelmi sérelmek helyett a jövőre koncentrál.