Egykor, a konflisok, a kancsal rikkancsok és a ferencjóskák idején a valamirevaló pesti fiatalember szórakozása a városligeti vurstli volt. Az előkelőbbek a Gundel étterem környékén, a többség, közte kalandvágyó urak, hamar hervadó hölgyikék az erőművészek, a gömbjósok, a ringlispílek és a perec- és sörárusok közelében múlatták a vasárnapot. Aztán a vurstli megszűnt, összevonták a vidámparkkal, s a jókedvű murik is megritkultak, vagy épp családias atmoszférájukat veszítették el. A régi, Lizsében szórakozó hintáslegény pedig meghízott, mint a vágásra érett malac, és kezében pattogatott kukoricával és chipsszel beült a tévé elé.
Vargha Márk Péter egyfelvonásosában a tévé akár számítógép is lehetne, mindenesetre a régi világ szurrogátumaként nyer funkciót. A darab egyébként a Fiatal Írók Szövetsége és az RS 9 Színház drámaírói pályázatának nyertese, általában jó dialógusokkal, megoldásokkal, ám kevésbé sikerült drámai összképpel, helyenként könnyed semmitmondással.
Ehhez képest a rendezés igyekezett minden, a műben rejlő lehetőséget mozgósítani, nagyrészt sikerrel. A színpad hatalmas képernyő, előtte végig néma, eszegető hősünk tenyészti magát, odabent nyitóképként egy házaspár, amint épp a leghétköznapibb módon „családi válságot” játszanak. A zárás hasonló, míg a bevezetőben az asszony válik képtelenné bármiféle emberi viszonyra kedvenc sorozatát figyelve, addig az utolsó minijelenetben a férfi issza sörét, kissé már divatjamúlt népi zizegős mackóban, hódolattal elterülve a meccsközvetítés előtt, negligálva felesége alig rejtett vágyakozását. Túlságosan tanulságos, finoman szólva kissé didaktikus pillanatok ezek, amelyeket a rendező némi irónia bevetésével, viszonylag ügyesen semlegesít. A megosztott szín más és más szeletére esik a fény a csatornaváltáskor. Előbb – mintha az első képben látott fiatalasszony nézte sorozat lenne – spanyolosra hangszerelt, a perverz férfi és az érte vak, tiszta szerelemmel rajongó délszaki idomú szépség kalandja, aztán egy másik állomáson hormonkezeléssel lánnyá változtatott gyermeknek a pszichiátriai osztályon anyjánál tett látogatása, egy harmadik helyen pedig férfi szereplőkkel játszott, egymáshoz vonzódó két nő fallabdázása tűnik fel az adásszünet nélküli tévédobozban. Kiegészítik ezt vetített képes, kellő ötletességgel a sunlightot árucikként „reklámozó” hirdetések, s kevésbé frappánsan eltalált műsortöredékek. A rendezés jellegéből adódó gyors váltásokat a szereplők többnyire sikerrel abszolválják, ebből a szempontból a prímet a két férfi színész, Bodor Géza és Makray Gábor viszi.
Úgy tűnik, a néhány évvel ezelőtt nagy népszerűségnek örvendő horrorfilm ihlette a befejezést. Ott egy kútba fojtott kislány fehér ruhában, krétaszínű arccal támadta meg a magától bekapcsoló televíziós készüléken keresztül azokat, akik valaha megnézték halála után bosszúból készített kísérleti filmetűdjét. A menekülés itt is lehetetlen, az előadás effektíve már véget ért, amikor a még mindig sötét színen egyszerre magától kezd el működni a tévé, s a szereplők valóságos szörnyecskeként törnek rá műsorfüggő áldozatukra. A dráma félbehagyott gondolatok garmadája, ezen az előadás rendezőjének praktikái sokszor segítenek.
(Vargha Márk Péter: Privát vurstli. RS 9 Színház. Rendező: Csáki Rita.)
origo.hu
Tankcsapda: íme a harmadik tag: „Ő az igazi”
