Az egészségügy talpra állítása

A választások második fordulója után, a polgári oldal kétharmados győzelmével az országban új helyzet teremtődött. Mélyreható változásokat lehet elindítani az egészségügyben is, olyan ügyekben, amelyek erre már régen megértek. Sokat beszélünk pénztelenségről, finanszírozási gondokról, 100 milliárdos adósságról, zűrzavaros betegutakról, volumenkorlátról, várólistáról, külföldre távozott egészségügyi dolgozókról, üres háziorvosi körzetekről, hiányos érdekképviseletről és az egészségügyi szakma leértékelődéséről.
Hogy mi rossz, arra sokan tudnak válaszolni. De hogy mit kellene tenni, azt a szakma nélkül aligha lehet eldönteni. Az alábbiakban a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elképzeléseit, javaslatait fogalmazom meg.
Tulajdonosi struktúra. A jelenlegi köztulajdonból ne legyen magántulajdon. A nagyobb állami befolyás biztonságosabb működtetést jelenthet. Ez megvalósulhat közös (állami-önkormányzati) tulajdonosi szerkezetben is a jelenlegi, leginkább önkormányzati tulajdonú intézményeknél.
E-alap. Egységes, egy nemzeti kockázati közösségen alapuló állami biztosítórendszer kell.
Működtetési jog. Akár közintézmény, akár gazdasági társaság üzemelteti az egészségügyi szervezetet, egy lényeges kritérium van: a köztulajdon. Nem lehet magántulajdonban, és nem kerülhet magántulajdonba az egészségügyi intézmény. A működtetési jog kérdéséhez tartozik az is, hogy melyik az a gazdaságilag leghatékonyabb méretarányos intézményi egység, amelyik jogot kap az üzemeltetésre. Földrajzi egységenként (megyénként?) lehetne egy működtetési joggal rendelkező szervezet, amelyhez több intézmény üzemeltetési joga tartozik. Valahogy úgy, ahogy az országos kiskereskedelmi láncok felépülnek. Az üzemeltetési jog révén egységessé lehet tenni az intézménycsoport beszerzéseit (gyógyszer, energia stb.), háttérszolgáltatásait (műszaki ellátás, pénzügy, számvitel, könyvelés, informatika stb.), és a nagyobb méretarány miatt anyagilag kedvezőbb pozíciót lehet kiharcolni a piacon. Ugyanakkor az egészségügyi tevékenység, azaz a betegellátás során a résztvevő intézmények feladatait újra kell osztani. Az Unio Coop példájánál maradva: vannak kisebb falusi üzletei kisebb árukínálattal, de a helyi igényeket kiszolgálva, vannak nagyobb városokban található egységei széles áruválasztékkal, speciális vásárlási igények kielégítésére. Az egészségügyben: bizonyos betegségeket (szív-ér rendszeri, daganatos megbetegedések, gyermekellátás, baleseti ellátás) centrumokba kell szervezni, és ezen centrumokba kell koncentrálni a tudást, a gép-műszer állományt és a korszerű technikát-informatikát. Az ezenkívüli betegségek ellátását pedig az intézménycsoport területi perifériás intézményeibe kell áthelyezni, elsősorban minél közelebb a betegekhez. Fontos, hogy így kialakulna egy olyan egységes betegirányítási rendszer, amelyben mindenki tudja, hogy melyik betegséggel hova kell menni. Tehát egy koncentráció, illetve dekoncentráció révén magasabb színvonalú ellátást lehet a nagy megbetegedések számára adni, illetve az egyéb betegségek ellátását a betegek közelébe lehet vinni.
Szolgáltatási csomag. Meg kell határozni, hogy mi az, ami a befizetett tb-járulékunkért jár, mit kaphatunk az ellátás során. Senki nem maradhat alapvető ellátás nélkül. A tudatos egészségromboló magatartást képviselő egyének járuljanak hozzá valamilyen formában majdani gyógyításukhoz. Példa: extrém sportokat művelő egyén baleseti ellátásából a sürgősségi rész természetesen tb-kötelezett ellátás. A rekonstrukciós szakasz valamilyen külső, „öngondoskodást” feltételező kiegészítő biztosítás feladata legyen. Aki nem jár el szűrésekre, az miért tart igényt ugyanolyan összegű ellátásra a közös járulékalapból?
Szakmai struktúra. Itt mindenki az intézménymegszüntetéseket veti fel, valójában mindegyikre szükség van, de a feladatokat újra kell gondolni. A sürgősségi ellátás, a megelőzés, a szűrés és a rehabilitácó ne csak szavakban (mint az elmúlt 8 évben) legyen a nemzeti egészségstratégia része. A prevenció és a szűrés bizonyos részeit az alapellátás is elvégezheti, természetesen ebben preferálni kell a háziorvosokat. Tudomásul kell venni, hogy olcsóbb megelőzni egy betegséget, mint gyógyítani. A megelőzéshez az egészséges életmód, a fürdőkultúra és egyáltalán, az egészségkultúra is hozzátartozik.
Jogok, érdekképviselet. Vissza kell állítani a Magyar Orvosi Kamara, szakdolgozói kamara és gyógyszerészmamara eredeti jogosítványait, így lesz hatékony az ellenőrzött érdekképviselet, az etikai kontroll, és a képzés-továbbképzés felügyelete szakmai kezekben lesz. Be kell vonni a döntéshozatal előkészítésébe az intézmények egyesületeit, szövetségeit. Felül kell vizsgálni a szakmai kollégiumokat és azok jogosítványait.
Intézményi struktúra. Vissza kell állítani a progresszivitást az ellátásban, amely nem az intézmények, hanem a betegségek progresszivitását jelenti. Azaz nem arról van szó, hogy vannak alsóbbrendű és felsőbbrendű kórházak, hanem vannak olyan betegségek, amelyek ellátását csak bizonyos intézményekben lehet megoldani, mert itt van a legtöbb szakember, a legmagasabb tudás és a megfelelő eszközpark. Rendezni kell az országos intézetek, egyetemi klinikák egymáshoz való viszonyát. A klinikákon és az egyetemi intézményeken belül pedig az oktatást, a tudományos kutatást és a gyógyító munkát kell egyértelműen szabályozni. Az alapellátásban új feladatot csak megfelelő finanszírozás mellett szabad a háziorvosnak adni. Differenciált összegű kártyapénz révén meg lehet teremteni az érdekeltséget, hogy az ország jelenleg háziorvos-hiányos körzeteiben is érdemes legyen letelepedni. Át kell gondolni – főleg az elmúlt időszakban – elindított, „nem mindenütt átgondolt” kistérségi járóbeteg-központok sorsát, illetve ezek csoportpraxissá alakítását, hogy az általuk ellátott terület alap- és szakellátását el tudják végezni. A betegszállítás Horváth Ágnes miniszter regnálása óta kialakult zűrzavarait meg kell szüntetni, az akkor bevezetett privatizált betegszállítást felül kell vizsgálni. A mentés, betegirányítás rendszerét össze kell hangolni a végleges ellátást végző intézményekkel, itt is előnyt jelent az egy földrajzi egységben egy intézmény működtető elve.
Finanszírozás. Egyhavi ellátmány hiányzik a gyógyító-megelőző ellátásból. Ezt azért, hogy az átalakításig el tudjon „döcögni” a rendszer, vissza kell tenni. Ez nemzetgazdasági kérdés is, mert áprilistól elkezdődött az intézmények eladósodása. A januári előre hozott finanszírozás átmeneti egyensúlyt biztosított, arra jó volt az akkori kormánynak, hogy választások előtt az ágazatban csend legyen, jó volt arra, hogy bizonyos szintig (30 százalék) az adósságot az intézmények rendezni tudják, de ez a pénz elfogyott! Szeptemberre ugyanolyan helyzet áll elő vagy még rosszabb lesz, mint 2009 decemberében. 24 milliárd forinttal kevesebb van a 2010-es költségvetésben, mint 2008-ban a gyógyításra, és ezt is megterhelték 10 milliárd forinttal, a bérkiegészítésnek nevezett voksvásárlással. Az egyhavi pénz rendszerbe juttatása nemcsak azért fontos, hogy ki legyenek fizetve a számlák, hanem azért is, mert a kifizetett számlák révén a kórházakkal kapcsolatban álló vállalkozások, cégek tudnak áfát, adót fizetni, a dolgozóik fizetését ki tudják gazdálkodni. Ha ez nem történik meg, annak súlyos nemzetgazdasági hatása lesz.
Uniós források. Lehetőség, amely, ha rosszul élünk vele, ha engedünk a térségi lobbistáknak, akkor elúszik. A Bajnai-kormány az utóbbi hetekben szélvészgyorsasággal ítélt meg pénzeket sokszor érvénytelen pályázatokra is. Az az érzésünk, hogy ugyanazt a pénzforrást osztotta el többször. Feltűnő, hogy míg a póluspályázatokat több éven keresztül bonyolították, és a megvalósításuk most is szinte áll, az úgynevezett struktúraátalakítási pályázatokat (77 milliárd forint) 3 hónap alatt kiírták, elbírálták. Természetesen ügyeltek arra, hogy néhány jobboldali önkormányzat is kapjon belőle. Ezen döntéseket a koncepció és a pályázatok érvényessége tükrében felül kell vizsgálni.
Humánerőforrás. Az egészségügyi dolgozók, különösen az orvosok számára olyan jogállást kell érvénybe léptetni, amely révén tudásuknak megfelelő megélhetést biztosító jövedelemhez jutnak. A képzés-továbbképzés rendszerét úgy kell kialakítani, hogy a frissen végzett orvosok ne külföldön találjanak megélhetést. Az egészségügyi intézménynek az önkormányzatok, a Magyar Orvosi Kamara, illetve más érdekképviseletek segítségével nemcsak a jövedelmi viszonyokra, hanem az egyéb körülményekre (lakhatás, házastársnak munkahely, képzés-továbbképzés támogatása) is ügyelnie kell. Azért, hogy érdemes legyen orvosnak, egészségügyi dolgozónak lenni Magyarországon.

A szerző a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke