Bankadók ideje

A gazdaságot pénzforrásokkal olajozó gépezetekből mára felismerhetetlen konglomerátumokká váltak a bankok, amelyek egyre inkább eltávolodtak a társadalom szempontjából eredetileg hasznos tevékenységüktől. Épp itt az ideje, hogy új időszámítás kezdődjön a pénzintézetek történelmében. A széljárás megváltozott: a bankadóval kapcsolatos fenti gondolat ugyanis nem máshol, mint a nemzetközi pénzvilág véleményformáló lapjában, a Financial Times hasábjain jelent meg, pontosan egy nappal azután, hogy a bankárok tavalyi bónuszadójának csillagászati számai nyilvánosságra kerültek.
Miközben hazánkban jelenleg 120 milliárd forintnyi, a bankokat átmenetileg érintő adóról folynak a késhegyig menő tárgyalások, addig csak az Egyesült Királyságban közel 2,5 milliárd fontot, vagyis mintegy 830 milliárd forintot kell fizetniük azoknak a bankároknak, akiknek prémiuma 25 ezer dollárnál magasabb volt tavaly, vagyis a válság évében. A menedzserek jutalmának felét viszi el a közfelháborodás hatására bevezetett bónuszadó, vagyis a bankárok szűk köre ugyanezt az összeget vághatta zsebre éppen abban az időszakban, amikor az adófizetők pénzén több óriásbanknak kellett állami mentőövet dobni. A megbillent arányokat mutatja, hogy a szigetországban működő amerikai pénzintézetek vezetői az utóbbi évben kétmilliárd dolláros prémiumot kasszíroztak: jogilag megtehették, hiszen a megsegített bankok többsége időközben már visszafizette az adófizetők óriáskölcsönét, így az átlagkeresetek több ezerszeresét kitevő jutalmakat háborítatlanul osztogathatják újra a Cityben.
Most azonban fordulhat a kocka.
Hazánkban a bankadó erkölcsi alapját nem csupán a válság mélypontján kiutalt segélycsomag adja, hanem a pénzügyi krízis elmélyülésében játszott banki felelősség is. A szektor szabályozatlanságából és a pénzintézetek felelőtlenségéből fakadó irdatlan veszteségeket ugyanis nem lehet egyoldalúan áthárítani a lakosságra. Nálunk nem a hamis hitelminősítéssel felcímkézett értékpapírok jelentették a kockázatot, hanem a devizában folyósított hitelek korlátlan felhalmozódása, amely mára több százezer családot sodort a létbizonytalanság szélére. Közel egymillió honpolgárunk aggódhat nap mint nap a svájci jegybank árfolyam-erősítő lépései miatt, miközben az euró gyengülésével az európai mentsvárként szolgáló alpesi valuta amúgy is erősödik. Az árfolyamkockázatot a hazai bankok száz százalékban az ügyfelek vállára tették, ráadásul a hazánk eladósítása miatt megemelkedő országkockázat következtében a vállalkozók ma kétszer annyi kamatot fizetnek hiteleikért, mint a nálunk jóval fegyelmezettebben gazdálkodó csehek. Mindezt tetézi, hogy a banki magatartáskódex nem akadályozta meg, hogy a pénzintézetek a költségeik emelkedését az ügyfelekre hárítsák. Az euróövezet adósságválságával ismét felerősödő piaci félelmek ma a legsérülékenyebb államok – így hazánk – fizetőeszközét ránthatják a mélybe, és az előttünk álló esztendőre csak a bizonytalan árfolyam-ingadozás vehető biztosra.
A Magyarországon tevékenykedő bankok aranykora leáldozóban van: a több mint egy évtizedes kiemelkedő profit és az európai mércével mérve is irigylésre méltóan magas betéti- és hitelkamat-különbözet után most szerényebb nyereséggel kell beérniük.
Még tavaly is több mint 300 milliárd adózott haszonnal zártak a bankok, idén az első negyedévben pedig már 140 milliárd forint a nyereségük, ehhez kell viszonyítani a bankadót. A költségvetés egyensúlya, így az ország befektetői megítélésének javulása pedig hosszú távon a bankadó többszörösét hozza vissza a pénzintézeteknek.