Egy birkapásztor feljegyzései

Ötvennégy éves, Egerben élő gazdálkodó vagyok. Állattenyésztéssel foglalkozom családommal együtt. Ötéves korom óta mindig ott voltam az állattenyésztésben, mezőgazdasági mérnökként 1978-ban diplomáztam. A termelőszövetkezeti tizenkét év után, 1990 óta egyéni vállalkozóként, élethivatásszerűen juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozom. 2002-től saját tejüzemünkben dolgozzuk fel az általunk megtermelt tejet. 1998 óta mindkét állatfajnál komoly tenyésztői munkát folytattam, amelyet az azóta kapott számos elismerés is bizonyít. (2005 – Az év kecsketenyésztője, 2006 – Az év juhtenyésztője, aranykoszorús gazda, 2006 – feleségem Az év sajttermelője, 2009 – Schanld-díj, ami ebben a szakmában a legnagyobb elismerés.)
Nem lehetetlen, hogy holnaptól földönfutóvá tesznek. Mindeddig békésen legeltettem nyájamat az egri hegyvidéki legelőkön, amely területek a magyar állam tulajdonát képezik, és a Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökségének vagyonkezelésében vannak. 1993 óta folyamatosan bérlem, és legeltetéssel karbantartom ezt a nagyon szép egri tájat.
Tizenhét év alatt többször kértem tartós bérleti jogot, amelyet mindig elutasítottak, mondván, hogy csak 2-3 évre lehet kiadni. Érdekes, hogy a választás évében mindjárt lehetett tartós bérletre (5 évre) nyílt közbeszerzési pályázat keretében bérleti jogot szerezni. Még azt is megírták, hogy mennyi az a minimális összeg (ez igencsak sok), amiért a pályázatot el lehet nyerni. A kiírásban egyértelműen és félreérthetetlenül le van írva, hogy ezt a területet csak legeltetésre és esetlegesen kaszálásra lehet használni. Mivel domborzati viszonyainál fogva kaszálásra alkalmatlan, tehát marad a legeltetés.
A pályázatban kiírt összeget igencsak sokalltam, tény, hogy ennyit én nem ígértem érte bérleti díjként. Valaki nagyon ügyesen, és igen jól informáltan, kibérelte a területet annak ellenére, hogy tudomásom szerint a környékünkön az enyémhez hasonló állattartási tevékenység nincs. Bizonyára „távlegeltetést” fog folytatni.
Azt mondanom sem kell, hogy a pályázat bontása után 45 nappal még ügyvédi kérésre sem láttuk a „nyílt” pályázatokat, a nyertesnek bizonyára nem esik nehezére felvenni a földalapú támogatást és eltenni a megmaradt részt, mivel valószínűsíthetően állata sincs. Magam azért tudtam felvenni vele a versenyt és megajánlani ezt a nem kis összeget, mert az ezekért kapható földalapú támogatásból nyerhető pénz az alapja az állatok téli takarmányozásának. Itt körülbelül 1200 juhról és kecskéről van szó, amelynek éves szinten 15-18 millió forint a takarmányköltsége.
Családunk rendszeresen foglalkoztat legalább két bejelentett embert és egy alkalmi munkást, továbbá fizetjük az adókat. Könnyen megeshet, hogy én fizetek többet az állami kasszába, és ha még azt is hozzászámolom, hogy ezek az emberek nem munkanélküli-segélyért állnak sorba, velem együtt, akkor már nem is kell számolgatni, úgy gondolom, a dolog teljesen egyértelmű.
A törvényeket emberek hozzák és emberek alkalmazzák, ezért az emberekhez és az élethez kell igazítani. Amennyiben ez a törvény valakiket sért és nem alkalmazható, akkor nem kell alkalmazni. Bár lehet, hogy ezekkel a nem életszerű jogszabályokkal pontosan az volt a cél, hogy emberek menjenek tönkre, munkahelyek szűnjenek meg. Én nem vonom kétségbe az eljárás törvényszerűségét, de kérdem én, milyen törvény az, amelyikben nem az ember az első?
Nagyon sietős lett az uraknak, most így a hatalmuk vége felé, hogy öt évre adják bérbe a földeket, előkészítve a jövőbeni privatizációt, holott eleddig én ezt számtalan levélben hiába kértem, indokolva azzal, hogy azokhoz tartozom, akiknek az állattenyésztés nem „hónapos retek”, hanem egy élet hivatása! Mindennek vége lehet. Sikerült a spekulánsok felé irányítani a földet, annak bérleti jogát.
Mit ér a szorgalom, a szaktudás?
Különböző fórumokon többször is szóvá tettem, hogy legelőtámogatást csak az kapjon, aki azt megfelelően, állatai legeltetésével karbantartja. Mindig azt a választ kaptam, hogy én ehhez nem értek, mert ezt így nem lehet, mert mások az uniós jogszabályok. Tehát az a józan paraszti ész logikája, hogy a legelőn legelő állat legyen (mint például Írországban láttam), úgy tűnik, nálunk nem érvényes. Megint mások mondják meg, hogy mit és hogyan tehetünk. Meg is lett az eredménye, büszkék is lehetünk rá, ennyi gondozatlan, gyomos, bokros, gazdátlan legelőt nem sok helyen látni. Az állatlétszámról csak annyit, hogy az 1945-ös első állatszámlálásnál több állat volt, mint most, pedig a világháború alatt igencsak volt, aki fogyassza az állatokat. Erre büszkék is lehetünk, hogy leküzdöttük magunkat a béka fenekéhez, de ahogy egy jó barátom szokta mondani, már a vakond is érdeklődik.
A környező országokban szinte mindenütt több az állatalapú támogatás, mint nálunk. Egy agrárországban ez az igazi segítség. Annak idején a 100 lépés politikából hetet a mezőgazdaságra osztottak, csak azt nem mondták, hogy azok a lépések hátrafelé történnek.
Tudom, én ehhez nem érthetek, mert én csak egy „birkapásztor” vagyok.
De bízom az új kormány új szemléletében.
Nagy László állattenyésztő
Füzesabony