Hogyan tovább, magyar baloldal?

Úgy vélem, hogy az MSZP veresége, a magukat „baloldalinak” nevező pártok csődje egyáltalán nem volt váratlan. Magyarországon a közeljövőben nem egy-két párt fogja jelenteni a magyar politikai baloldalt, hanem több, legalább négy-öt, újonnan létrehozott baloldali szociáldemokrata és marxista–kommunista párt.
Ráadásul a megújuló – vagy teljesen újonnan szervezett – baloldali pártoknak és politikai civil szervezeteknek nem is az új szervezeti és politikai problémák fogják jelenteni a legnagyobb kihívást, hanem a rendszerváltás óta megoldatlan ideológiai és politikai kérdések. Ezek a mai magyar baloldal választási vereségének nem lebecsülendő okai. A volt szocialista rendszerben kialakult egypárti diktatúra súlyos, sőt, gyakorta tragikus politikai hibáiról, vétkeiről, nemritkán: bűneiről és azok súlyáról van itt szó, amelyekkel a rendszerváltás óta nem tudott a mai baloldal őszintén szembenézni s amelyet nem volt képes nyíltan bevallani, a valóságnak megfelelően értékelni.
Ez a súlyos terheket, ideológiai, politikai és történelmi mulasztásokat egyaránt jelentő múlt az egypárti kommunista uralom (a Rákosi–Gerő-, majd az 1956 utáni Kádár-korszak első éveinek) korlátlan diktatúrája volt. Amely visszaélt hatalmával, s voltaképpen a minden szocialista rendszer tömegbázisát jelentő fizikai és szellemi dolgozók (és családjaik) sok tízezres – vagy még nagyobb – tömegeivel szemben alkalmazott erőszakos, diktatórikus politikát. Ami csak a Kádár-rendszer utolsó 20 évében volt – ahogy akkoriban neveztük: – puha diktatúra, különösen a többi szocialista államhoz képest.
Egyértelműen és nyíltan ki kell mondani: a magyar politikai baloldal egésze, és ez az MSZP-re és a magukat kommunistának valló munkáspártokra különösen igaz, az elmúlt 20 év során sem tudott az 1945-től a rendszerváltásig tartó korszak súlyos negatív társadalmi sérelmekkel, sőt politikai bűnökkel is terhes politikai múltjával nyíltan szembenézni és egyértelműen leszámolni. Ez pedig olyan politikai, sőt történelmi mulasztás, ami nem folytatható, mert enélkül a politikai baloldal aktív résztvevői (akár szociáldemokraták, akár kommunisták) sem jelenükben, sem jövőjükben nem tudnak egyértelműen megújulni. Cáfolhatatlan és vitathatatlan erkölcsi-politikai igazsága volt Eizensteinnek, amikor a következő gondolatát, erkölcsi-politikai intelmét megfogalmazta: „Az erőszakot meg lehet magyarázni, lehet törvényesíteni, de nem lehet igazolni. Itt vezekelni kell, ha embernek érzed magad.”
A magyar baloldalnak ezt kell tennie egységesen. És ha ezt őszintén és egyértelműen megtesszük, akkor lehet valóban megújulásról beszélni. Természetesen lesznek elméleti-politikai vitáink, de ezeket már a közeljövőben létrehozandó új baloldali pártjainkkal kell közösen megoldanunk.
Dr. Kemény Csaba filozófus,
Budapest