(hová tartozom )

Én nem tudom, meddig tartozom még a kisebbséghez. Ez a kérdés a Fidesz választási győzelme után kissé furcsán, sőt idétlenül hangzik. Mentségemre közölnöm kell, hogy a hetedik kerületben élek – legalábbis télen –, és Erzsébetvárosnak eddig csak baloldali polgármestere volt, s közülük eddig csak egy került – a legutóbbi szocialista – Hunvald György tömlöcbe. Innen, mitőlünk indult Demszky Gábor politikai karrierje, s mindez ideig – egy kivétellel – a parlamentben szocialisták képviseltek, csekély sikerrel. 1998-ban Deutsch Tamás nyert itt, mindösszesen kilenc szavazattal. Nem árulok el államtitkot, ha elmondom, hogy ebből hármat a családom tagjaitól kapott. Tény az, hogy az idén is kétszer kellett szavazni mennünk, mivel emitt az ötven százalék az első fordulóban megint csak nem gyűlt össze. De aztán nagyon.
Viszont bármi történt is, kisebbségi státusom akkor is érvényben maradt, mivel a jó Demszky, mint főpolgármesterem, mint egyszeri és megismételhetetlen személyiség, korántsem az én értékrendemet képviseli. Gondoljanak bele! Húsz kerek esztendő, s ez a dilettáns, hogy úgy mondjam, kókler irányítja a fővárost, mint álliberális eszméit sohasem cserbenhagyó, ám Hagyó Miklóstól csendben elhatárolódó, a BKV és a közterület-fenntartó korrupciós ügyeiről semmit sem tudó úriember, aki minden március 15-én mazochista módon odaáll az Árpád-sávosok elé, és kioktatja őket a hazaszeretetből, toleranciából és demokráciából, hol esernyők, hol kordonok mögül vicsorogva. Nekem e vicsortól enyhe hányingerem van kezdettől fogva, s nem értem, bár sejtem, miért rendezi meg ezt a performance-t a Petőfi-szobor árnyékában. Tán csak nem azért, hogy rettenthetetlenségét bizonyítsa, s demokrata voltát hangsúlyozza az ordibáló „csürhe” ellenlábasaként? Az biztos, nem a hívei miatt megy oda, mert azok vagy óvatosak, vagy nincsenek. Ha csak a biztonságára ügyelő rendőrök nem a hívei. Bár exhibicionizmusát valószínűleg ők is rühellik. Ki megy azért rendőrnek, hogy kordonokat állítson fel vagy esernyővel kapdosson tojások után?
Mindössze ezért mondom azt, hogy míg Demszky Budapest főpolgármestere, s én eme épülő világvárosban lakom, kisebbségben vagyok. Ha azt nézem, hol laktam hosszabb-rövidebb ideig életemben, jó néhány helyszínt kell felsorolnom. Csikvándon születtem, s ott éltem hat évig, Kőszegen töltöttem gyermekkorom egy részét, Pápán jártam gimnáziumba. Eme helyeken elsöprő Fidesz- (jobbközép) fölény tapasztalható. Négy évet töltöttem a Ménesi úti Eötvös-kollégiumban, majd egyet a régi BEAC-pályán, egy felvonulási épületben. Első tényleges budapesti lakásom a Baross utcában, a nyolcadik kerületben volt, majd – válásom után – Reismann János fotóművész barátságból fogadott be néhány hónapra ötödik kerületi otthonába. (Nagy művész és nagylelkű ember volt, már csak érette is irtózom minden antiszemita megnyilvánulástól.) Utána a Bajza utcai garzonházban laktam hét évig (ez volt az elit küszöbe), innen kerültünk a Barát utcába, ahonnan egypercnyi járásra esett a Magyar Nemzet szerkesztősége, ahol egész felnőtt életemben dolgoztam.
Sosem éreztem magamat, úgymond, pestinek. Csikvánd, Pápa és Kőszeg, főleg az utóbbi az, ahová érzelmileg tartozni vélek. Ezeken a helyeken mindig többségben voltam.
Hogyha Demszky távozik, megszeretem-e szeretett fővárosunkat, én nem tudom…