Tetszetős rókabőr

Egyre merészebb, piacosított vezérfonalú válogatásokkal rukkol elő a lemezipar, pláne, ha bakelitjeit újra kiadta, és lézerkorongként is már kétszer átcsomagolta. A hagyományok szerint adta magát a portré-összeállítás komponista vagy előadó közös nevezője szerint, és végső nyúzásként még ott voltak az efféle hangulattallózások, mint Esték az Operában, vagy Híres zeneművek, esetleg Álmodozás a kandallónál. Igen, Träumerei am Kamin – hú, de csípik az ilyesmit a német nyelvterületen, még popzenei leágazása is fakadt Kuschel Rock gyűjteménynév alatt. Jelentem, új rókabőrt találtak az archív rétegek alatt.
Ma már bevett kompilációs hívó szó, ha a főszereplő – legutóbb Bryn Terfel walesi bariton – ördögarccal komorul a borítón, és gonosz figurák áriáit énekli a vokális irodalomból összecsemegézve. S az még hagyján, hogy így adják el, de eleve ennek a PR-újításnak szellemében is vették fel ezt az albumot! Egy másik friss, virtigli ollózat pedig a Hősök és démonok címet hordja magán, aligha ékítményül, inkább botrányként, mint Hester Prinn az ő skarlát betűjét. Ilyen felirattal támadni a giccslektűrök népét biztos csak egy marketingesnek juthatott eszébe. De kár lebecsülni a ponyvafüzetfüggőket. Ha a címlapon nem egy Fable vagy Lawrence, de holmi Gounod vagy Giordano neve rejtezik, csak lepattan a hárompontosnak hitt nagy dobás. A Warner válogatása viszont rá sem hederít a klasszikus zenét bottal piszkálókra. Primadonnák címen mutatja meg újra tizenegy korábbi, sikeres operafelvételének nőies metszetét.
Főszabályként a főhősnő áriáját emelik ki, kivétel csak a bájos, ám az anyadarab egésze szempontjából csekélyebb jelentőséggel bíró Levél-kettős a Figaróból. Erény, hogy nemcsak a legnépszerűbb művekből, a leghíresebb énekesektől idéz. Hildegard Behrenst például nem kapta fel úgy a forgószél, mégis feltűnő Senta-balladát vezet elő Wagner fogós Hollandijából. Van igénye, és képes is a hatalmasat dörrenő sorelők dacára lírát is láttatni ide – és ereje sem fogy el az utolsó strófára, miként annyi pályatársnak. (Más kérdés, hogy a feldúlt Erik betoppanását kitakarandó, darabolóbárdhoz hasonlatos vágással szembesülünk.)
Dawn Upshaw viszont egyértelmű világsztár, csak mifelénk nem járt, pedig kontrollált, megkapó Händel-éneklését (Theodora) szívesen hallottuk volna az amerikai zenében, de Mozartban is jártas, fiús művésznőnek. Érdekesség, hogy Edita Gruberova velencei Traviatája a kilencvenes évek elején még mennyire nélkülözi a későbbi merész, verizmust előrevetítő előadásokat! Itt inkább dámáskodik, főleg az utóbbi idők keményebb, a szenvedést reálisabban ábrázoló Violettáinak fényében. Kihagyhatatlannak ítélték a szerkesztők két kedvencemet: Catherine Malfitano teljes átlényegülését Salomévá – kár, hogy a Hétfátyoltáncot követő ária után csak a halott Jochanaant csókoló pózt adják le, a darab pillanatokon belül bekövetkező végét már nem. Ugyanilyen alapélmény a különlegesen cool Maria Ewing-énekelte Carmen is. Négy zártszám jöhet szóba, ezúttal mégis a nem tipikusat, a Lillas Pastia-kocsma fülledt, dekadens jelenetét élvezhetjük. És még Mattila, Te Kanawa, Verrett, Bonney, Fleming és Kabaivanska művészetét. Príma újrakiadvány – second hand anyagokból is az.
(Prima Donna – Warner DVD, 2009.)