Visszaszerezni a közbizalmat

Meg kell vizsgálni mindazokat a kormányzati, belügyi, titkosszolgálati, rendőrségi dokumentumokat, amelyekből rekonstruálni lehet, mi történt az őszödi beszéd kiszivárgása után, és milyen utasítást adott az ügyben Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök.

A 2006-os rendőrterror következményeinek erkölcsi és anyagi jóvátételéről is tárgyalt az elmúlt napokban a képviselőház. Szándéka az, hogy megkövesse az érintetteket, a károsultak megalapozott anyagi követeléseit pedig megegyezés alapján teljesítse. A Lázár János, Kósa Lajos, Gulyás Gergely, Balog Zoltán, Ékes Ilona és Kovács Zoltán fideszes képviselők által beterjesztett határozati javaslat vitája lezárult, és albizottság alakult az események vizsgálatára.
Az indítvány a 2006. szeptember 19–22-e közötti, s az október 23-i eseményeket jelöli meg alapként. Rögzíti, hogy Magyarországon 2006 őszén a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogát gyakorló polgárok tömegesen váltak indokolatlan rendőri intézkedés áldozatává. A hatóság és az irányítására jogosult kormány nem tett különbséget a bűncselekményt elkövető erőszakos demonstrálók és a békés tüntetők között. A rendőrség nem garantálta az ünneplő tömeg gyülekezési jogát, hanem a felvételek tanúsága szerint bűncselekmények sorozatát követte el. A képviselők rámutatnak: az azonosítószámok hiánya már maga is jogellenes volt. Mindez megalapozza az állam felelősségét.
Kártérítésre azok az állampolgárok számíthatnak, akik annak idején feljelentést tettek, vagy pert indítottak, és nem követtek el jogellenes magatartást. Amennyiben az ügyészség bizonyítottság hiányában szüntette meg az eljárást a hatósági emberek ellen, a károsultaknak szintén joguk van a jóvátételhez. Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy intézkedjék az összegek kifizetéséről.
Négy év telt el a rettenetes események óta. Ma úgy érezhetjük, hogy a jogsértő hatósági fellépés hihetetlenül régen történt. Sokaknak hosszú kálváriát kellett végigjárniuk, az országnak pedig egy nehéz időszakot elszenvednie. Már szinte történelem a világbotránynak számító tény, hogy a 2006. május 26-án, zárt körben elmondott őszödi beszéd szeptember 17-i kiszivárgása után tüntetések kezdődtek Budapesten. A tévészékház ostroma után a rendőrség napokon át bosszúhadjáratot folytatott békés járókelők ellen. Október 23-án, a Fidesz belvárosi nagygyűlését követően a Kossuth térről eltávolított tüntetőket az ünneplő tömegre, az Astoria felé szorították, majd tömegoszlatás címén csapaterőt vetettek be. A felvételek bejárták a világsajtót: a rendőrök vízágyút, könnygázt, gumilövedéket és viperát használtak, földön fekvő, megbilincselt, védtelen embereket rugdostak, ütöttek, ártatlanokat vittek be a rendőrségre, majd tartóztattak le. Így kezdődött a második Gyurcsány-kurzus. A hatalom szervezetten támadt polgáraira. A Nemzetbiztonsági Hivatal fenyegetőzni kezdett: senki se lépjen ki az utcára, hiszen ha netán tüntetők, rendzavarók közé keveredik, a bírói gyakorlat szerint bűnsegédnek minősül. Ez természetesen nem volt igaz.
Az állami terror ellenére szinte az első pillanattól civil szervezetek, jogvédők sora igyekezett tisztázni a körülményeket. Emlékszem: a Nagy Ignác utcai börtön tanácsterme zsúfolásig megtelt, amikor 2006. október 13-ra Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának vezetője egyeztetést hívott össze. A sajtó képviselőin kívül ott volt Bene László akkori országos főkapitány, az ombudsman képviselője és több jogvédő szervezet munkatársa is. Nyilvánvalónak látszott, hogy szeptemberben a budapesti utcákon a rendőrök több helyütt jogellenesen vettek üldözőbe, aláztak meg és bántalmaztak fiatal járókelőket. Többségüknek az úgynevezett zavargásokhoz semmi köze sem volt. Számosan már ekkor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelték.
Miközben Kuncze Gábor szabad demokrata frakcióvezető az Országházban azon gúnyolódott, hogy a fideszes Révész Máriuszt az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett nagygyűlés után véresre verték, Völgyesi Miklós nyugalmazott bíró és több más jogvédő létrehozta a Civil Jogász Bizottságot. Tevékenységük a későbbi viták ellenére jogtörténeti jelentőségű. Völgyesi már október végén úgy látta: Gergényi Péter budapesti főkapitány az adatok alapján bűnpártoló és felbujtó is lehet. A bűnpártolás akkor állapítható meg, ha a parancsnok segítséget nyújt, hogy a rendőr mentesüljön a felelősségtől. Felbujtónak az a tiszt tekinthető, aki jogellenes intézkedésre utasít, lehetővé teszi például, hogy alárendeltjei tiltott eszközt, mondjuk viperát alkalmazzanak.
Ekkoriban a szociálliberális kormányzat még ereje teljében volt. Úgy tetszett: regnálásuk sosem ér véget. Nem kevés bátorság kellett ahhoz, hogy valaki véleményt nyilvánítson, vagy sérülteket keressen fel a kórházban, esetleg gyanúsítottakat a börtönben, miként például Ékes Ilona képviselő tette. Az azonosító jelvények mellőzését lehetővé tévő Bene László és a vasprefektus névvel illetett Gergényi Péter pozíciója megingathatatlannak látszott. Csak a következő évben kellett távozniuk.
Érdemes felidézni, miként próbált önigazolást keresni az államhatalom. A Gönczöl Katalin által vezetett testület főként az utcai járókelőket és a sajtót hibáztatta a történtekért. Volt két rendőrségi elemzés is. Ezek egyes parancsnokok felelősségét is felvetették, de következményük nem lett. Sőt, több egykori vezetőt kitüntettek, előléptettek. Demszky Gábor főpolgármester például Gergényi Pétert tisztelte meg egy elismeréssel.
Az időközben megindított polgári perekben a bíróság többeknek kártérítést ítélt meg, a rendőrség némelykor önként is fizetett. A büntetőeljárások felemás eredményeket hoztak. A perbe fogott civilek felelősségre vonása tempósan haladt, a rendőrök közül azonban csak keveseket tudtak elmarasztalni. Az ügyészség egy 2007 szeptemberében megtartott tájékoztatón jelölte meg először ennek okait. Több jelenlevő főügyész álláspontja szerint az esetek feltárásának az volt az akadálya, hogy a fegyveres testület tagjai nem viseltek azonosító számot, noha ezt a törvény kötelezővé teszi. A helyzetet komplikálta, hogy a tettesként számításba vehető személyek nem kötelesek önmagukra terhelő vallomást tenni, s a társak sem voltak közlékenyek. Akadt olyan alegység, amelyiknek az összes tagját kihallgatták. Ők valamennyien azt vallották, az eset idején a középső és a hátsó sorban szaladtak. Az első sorban nem volt senki, a civil személyek ebből következően önmagukat bilincselték meg, verték össze.
Az ismert tények máig is hatalmas teherként nehezednek a lelkekre. Hivatalba lépése után az új kormány ezért nem elégedhet meg azzal, hogy intézkedik a jogellenes tömegoszlatás erkölcsi és anyagi következményeinek megszüntetéséről. Az albizottság segítségével meg kell vizsgálnia mindazokat a kormányzati, belügyi, titkosszolgálati, rendőrségi dokumentumokat, amelyekből rekonstruálni lehet, mi történt az őszödi beszéd kiszivárgása után. Milyen utasítást adott az ügyben például Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, mit tett Szilvásy György, a kancellária, illetve a titkosszolgálat hajdani vezetője, s Draskovics Tibor, az államreform felelőse, majd az igazságügyi és rendészeti tárca irányítója. Így derülhet ki, konkrétan milyen felelősséget viselnek a négy évvel ezelőtt illegitim módon kormányra került személyek.
Ameddig a 2006-os rendőri jogsértések nem tisztázódnak, nem lehet helyreállítani a demokratikus normarendszert. Senkitől sem követelhető meg, hogy megbízzon a jogállam intézményeiben. A meghirdetett kormányprogram csak akkor érheti el célját, a közbizalom helyreállítását, ha feltárja az állami szereplők visszaéléseit. A rendőri erőknek a polgárok biztonságát kell megvédeniük, nem pedig a hatalmi elit kiváltságait.