Halorzó nádirigó a plázató fölött

Új sorozat indult az m2-n a Zárórában: huszonöt percben tehetséges fiatal magyarokat mutatnak be: építészt, énekesnőt, természetfotóst. Ha egy kicsit többet tennének azért, hogy az amúgy is viszonylagos kultúrcsatornának tartott m2 nézői tudják, mire számíthatnak 22 óra 5 perctől, akár kiugró sikert is hozhatna ez a vállalkozás. Hiszen Harcsa Veronikára, Máté Bencére vagy Irimiás Balázsra – meglehet – olyanok is kíváncsiak, akik nem szívesen ülnének végig ötven percet egy idős, pályája delén lévő tudós vagy rendező miatt.
Hétfőn este Máté Bence sokszoros díjnyertes természetfotós és tanyatulajdonos, lesépítő szakember üldögélt Veiszer Alindával szemben – vadászok-halászok öltözékében: khaki pólóban, terepszínű nadrágban. Biztos, mind a kettőből van neki ünneplő is. Nekem mindenesetre tetszett, hogy a saját bőrében van, és nem feszeng valami márkás ingben, zsakettben. Furcsa is lett volna, ha egy öltönyös ember húzza elő a hátizsákot, amelyet Balázs magával visz lesépítő, lesfejlesztő útjaira Costa Ricába, Brazíliába.
Veiszer Alinda ezúttal nem kínlódott meg úgy az interjúalany megnyitásával, mint például amikor a nagybeteg Schwajda Györgygyel beszélgetett. A fiatal természetfotós láthatóan (nagyterpesz az asztal alatt, laza testtartás) megbízott benne, a kontextusból pedig kiderült, már az adás előtt is beszélgettek, összehangolódtak. De azért maradt még megbeszélnivaló, maradt meglepetés is: lassan bontakozott ki például a disputából, hogy Balázs abból él, hogy pusztaszeri tanyáján a madárleseket más természetfotósok rendelkezésére bocsátja, sőt helyzetbe is hozza őket: „odaszervezi” a madarakat, ahonnan egy-egy akciójuk jól fényképezhető, a többi már a másik fotós tehetségén múlik. A beszélgetésből kevés kivétellel hiányoznak a nagy ívű és a poétikus kérdések, mégis páratlanul vonzó, izgalmas külső-belső bontakozik ki előttünk: a természetre hangolt ember, ráadásul egy szimpatikus ifjú hős világa. Egy furcsa, fel nem tett kérdésre is választ kapunk, amikor Máté Bence elárulja, hogy a törpegém elől halat elorzó nádirigó fotója a szegedi plázatavon készült, ott a legsűrűbb a törpegémállomány. Vagyis az ember által átalakított környezet is visszafoglalható, belakható a természet számára, sőt akár védelmező fészek-otthon is lehet belőle.
Egy kérdéssel nem jutottak csak dűlőre a beszélgetőtársak. Veiszer Alinda a fotósból akarta kicsikarni, hogy amit létrehoz, az művészet, és hogy pontosan mi a művészet benne. Csakhogy ez a karakán férfitípus sosem fogja magát dicsérni, ahogy nem fog soha panaszkodni sem. Azt pedig, hogy mitől művészet az ő természetfotózása, már elmondta vagy tíz perccel korábban egy másik kérdésre: ő nem arra használja a photoshopot, hogy a képhibákat letakarítsa a pályaműről, hanem hogy azt a belső képet hozza létre, amely benne él egy-egy állati akcióról és a természetről.
(Záróra, m2, július 5., 22.05.)