Keletről kapott ihletet a „Szolidaritás dalnoka”

Harminc évvel ezelőtt ért egy viharos és rendkívül termékeny út végére a szovjet korszak egyik legnagyobb hatású színész-énekese, Vlagyimir Viszockij. A szabadságot a maga természetességével dalaiban hirdető orosz bárd művészetének kisugárzása erős volt az akkori Szovjetunió határain túl is. Mondanivalója az elnyomatás miatt erre az üzenetre fogékony Kelet-Európa értelmiségi köreiben kedvező fogadtatásra talált, s a cseh Jaromir Nahovicától Cseh Tamásig hatással voltak a térség dalnokainak a fejlődésére. Rendkívül népszerű volt Viszockij a lázadásra érzékeny lengyelek körében, dalai pedig különösen termékenyítőleg hatottak a szabadságot zászlajára tűző antikommunista énekes-dalszerző Jacek Kaczmarskira, aki soha nem felejtette el aláhúzni, hogy mesterének tekinti az orosz bárdot.
Lengyelország Viszockij számára Moszkva és Párizs közötti utazásai során igen barátságos terep volt. Itt művészetét értő barátokra talált. De nagy hatással volt az akkor már forrongó országra a Taganka Színház 1980-as vendégszereplésekor Hamletje is. Szenvedélyessége, a lázadás, a szabadság iránti elkötelezettsége közel álltak a lengyel mentalitáshoz, de segítette megismerését a nyelvi közeg is.
Az ismert művészcsaládból származó Jacek Kaczmarski korán megismerkedhetett Viszockij dalaival, hiszen festő szülei Leningrádban és Kijevben tanultak, így otthonuk tele volt orosz felvételekkel. Diplomata nagyszülei révén pedig betekintést nyerhetett a vasfüggönyön túli világba. Személyesen először 1974-ben, 17 éves korában az ismert filmrendező és forgatókönyvíró Jerzy Hoffmanéknál találkozott az orosz bárddal. Mint erre halála előtt Grazyna Predernek a Búcsúzik a bárd címmel megjelent könyvében visszaemlékezett, ez az élmény komoly hatással volt rá. Nála ugyanis előbb volt Viszockij, s csak utána érte Brell, Okudzsava, Brassens vagy Cohen hatása. Mégpedig azért, mert Viszockij dalaiban is a legfontosabb a szöveg volt, s hát a világ is úgy alakul ki körülöttünk, hogy minden megkapja a maga megnevezését. Kaczmarski a személyes találkozáskor megértette azt is, a Viszockij-jelenségben milyen fontos a dalok előadását kísérő expresszív arckifejezés. Mint fogalmazott, ezután tudatosan törekedett arra, hogy ő is a lehető legmélyebben átélje, amit csinál.
Kaczmarskit annyira megfogta Viszockij egyik legismertebb dala, a Farkasvadászat, hogy négy verzióban is átdolgozta. Ez hozta meg számára az országos ismertséget is, amikor megnyerte vele a diákdalok 1977-es fesztiválját. Dalaiban jó ideig felbukkannak a viszockiji motívumok, mígnem megleli saját hangját, s válik a „Szolidaritás dalnokává”. Az olyan ismert szerzeményei, mint a Falak erősítették az ellenállást. A hadiállapot bevezetése után Kaczmarski úgy döntött, hogy emigrál, s dalait a rendszerváltásig csak a Szabad Európa Rádióban hallhatták honfitársai. Ekkor hazatért, de hamar kiábrándult, és 1995-ben Ausztráliában telepedett le. Az új évezred elején gégerákot diagnosztizáltak nála, s 2004-ben egy gdanski kórházban 47 évesen elhunyt. Varsói temetésén ugyanúgy ezrek búcsúztak tőle, mint harminc éve tanítómesterétől, példaképétől Vlagyimir Viszockijtól.