Keletről kapott ihletet a „Szolidaritás dalnoka”

Az énekmondó. A korszak magyar bárdja, Cseh Tamás Jancsó Miklóséknál találkozott először és utoljára is a Magyarországon is megforduló Vlagyimir Viszockijjal. Mint Bérczes Lászlónak a Palatinus kiadónál 2007-ben megjelent beszélgetőkönyvében elmondta, a többszörösen átmásolt orsós magnószalagokról ismerte valamennyire az orosz színész-énekes dalait, de Marina Vlady jobban érdekelte, mint Viszockij. Aztán valahogy minden megváltozott. „Viszockij alacsony, de jól egybegyúrt fickó volt, azonnal látszott, hogy nem pusztán énekes, rendhagyóbb annál, kemény anyag. Rögtön megkeveredett, rögtön megbolydult körülötte a levegő” – emlékezett Cseh Tamás. Jancsó ezután kimesterkedte, hogy elvonuljanak egy szobába. „Ez a Vologya azonnal bementett két üveg vodkát a helyiségbe, az ellátmány megvolt. Kezdődött az éneklés, a dalok közt pedig a vodkázás. (…) Jól elvoltunk saját anyanyelvünkön és a dalokon. Akár akartuk, akár nem, párbajszerűvé vált az egész, én legalábbis szerettem volna meglepni, meghatni, lehengerelni, ő meg az idősebb jogán egy-egy dallal rendreutasított. Másfél órát töltöttünk együtt, amikor neki el kellett mennie. (…) Csak néztem, az erejét, ahogy összekapta magát, mert közben megittuk az egyik üveg vodkát, a javát ő” – folytatta Cseh Tamás, felidézve magát az énekest is. „Látványosan kidagadtak Viszockij nyakán és halántékán az erek” – emelte ki, megjegyezve, hogy a kicsiny szobában úgy énekelt, mintha egy stadionnyi embernek üvöltene. „A farkasok dalát, meg a többi híres dalt adta elő, olyan erővel, hogy azt hittem, ott robban fel előttem.” Cseh Tamás bevallása szerint ez a találkozás tudatosította benne a felismerést, hogy „lehet indulatosan énekelni, ha úgy akar kibújni belőlünk a dal”. Másnap az alkotótárssal, Bereményi Gézával is megosztotta a felismerést, miszerint „az éneklés közlés, nem pedig szép dallamok dalolása. Ha üvöltve, hát úgy, ha motyogva, akkor úgy. Nem szépnek kell lenni, hanem igaznak és érvényesnek.” „Viszockij közölt valamit. Azt tőle tanultam, nem a szépészetre kell helyezni a hangsúlyt, hanem hogy ott kell lenni. Hatalmas energiával mondta a dalokat, pedig csak nekem énekelt. Dehogy nekem, a dalt énekelte” – összegezte Bérczes Lászlónak a benyomásait Cseh Tamás, megfogalmazva egyúttal, hogy miként hatott rá és művészetére az orosz bárd. (MN)

Harminc évvel ezelőtt ért egy viharos és rendkívül termékeny út végére a szovjet korszak egyik legnagyobb hatású színész-énekese, Vlagyimir Viszockij. A szabadságot a maga természetességével dalaiban hirdető orosz bárd művészetének kisugárzása erős volt az akkori Szovjetunió határain túl is. Mondanivalója az elnyomatás miatt erre az üzenetre fogékony Kelet-Európa értelmiségi köreiben kedvező fogadtatásra talált, s a cseh Jaromir Nahovicától Cseh Tamásig hatással voltak a térség dalnokainak a fejlődésére. Rendkívül népszerű volt Viszockij a lázadásra érzékeny lengyelek körében, dalai pedig különösen termékenyítőleg hatottak a szabadságot zászlajára tűző antikommunista énekes-dalszerző Jacek Kaczmarskira, aki soha nem felejtette el aláhúzni, hogy mesterének tekinti az orosz bárdot.
Lengyelország Viszockij számára Moszkva és Párizs közötti utazásai során igen barátságos terep volt. Itt művészetét értő barátokra talált. De nagy hatással volt az akkor már forrongó országra a Taganka Színház 1980-as vendégszereplésekor Hamletje is. Szenvedélyessége, a lázadás, a szabadság iránti elkötelezettsége közel álltak a lengyel mentalitáshoz, de segítette megismerését a nyelvi közeg is.
Az ismert művészcsaládból származó Jacek Kaczmarski korán megismerkedhetett Viszockij dalaival, hiszen festő szülei Leningrádban és Kijevben tanultak, így otthonuk tele volt orosz felvételekkel. Diplomata nagyszülei révén pedig betekintést nyerhetett a vasfüggönyön túli világba. Személyesen először 1974-ben, 17 éves korában az ismert filmrendező és forgatókönyvíró Jerzy Hoffmanéknál találkozott az orosz bárddal. Mint erre halála előtt Grazyna Predernek a Búcsúzik a bárd címmel megjelent könyvében visszaemlékezett, ez az élmény komoly hatással volt rá. Nála ugyanis előbb volt Viszockij, s csak utána érte Brell, Okudzsava, Brassens vagy Cohen hatása. Mégpedig azért, mert Viszockij dalaiban is a legfontosabb a szöveg volt, s hát a világ is úgy alakul ki körülöttünk, hogy minden megkapja a maga megnevezését. Kaczmarski a személyes találkozáskor megértette azt is, a Viszockij-jelenségben milyen fontos a dalok előadását kísérő expresszív arckifejezés. Mint fogalmazott, ezután tudatosan törekedett arra, hogy ő is a lehető legmélyebben átélje, amit csinál.
Kaczmarskit annyira megfogta Viszockij egyik legismertebb dala, a Farkasvadászat, hogy négy verzióban is átdolgozta. Ez hozta meg számára az országos ismertséget is, amikor megnyerte vele a diákdalok 1977-es fesztiválját. Dalaiban jó ideig felbukkannak a viszockiji motívumok, mígnem megleli saját hangját, s válik a „Szolidaritás dalnokává”. Az olyan ismert szerzeményei, mint a Falak erősítették az ellenállást. A hadiállapot bevezetése után Kaczmarski úgy döntött, hogy emigrál, s dalait a rendszerváltásig csak a Szabad Európa Rádióban hallhatták honfitársai. Ekkor hazatért, de hamar kiábrándult, és 1995-ben Ausztráliában telepedett le. Az új évezred elején gégerákot diagnosztizáltak nála, s 2004-ben egy gdanski kórházban 47 évesen elhunyt. Varsói temetésén ugyanúgy ezrek búcsúztak tőle, mint harminc éve tanítómesterétől, példaképétől Vlagyimir Viszockijtól.