Számos rövidebb hír már korábban is szólt arról, hogy Afganisztán felszíne alatt értékes készletek lelhetők mind energiahordozókból, mind más ásványokból. Mégis, idén júniusban a New York Times számolt be először részletesen arról, hogy az amerikai védelmi minisztérium égisze alatt 2004-től kezdve, különböző forrásokra és metódusokra támaszkodva, feltérképezték a közép-ázsiai ország nyersanyag-erőforrásait, s meglepő eredményre jutottak. Összegezve a készletek mai piaci értékét, a Pentagon gazdasági szakemberei nem kevesebbet állítottak, mint hogy 908 milliárd dollárnyi ásvány szunnyad a bányászatáról eddig nem elhíresült Afganisztánban, kitermelésre várva. A közismertebbek és hagyományosan fontosak között találjuk a vasérc-, rézérc-, arany- és kobaltkincset, de vannak olyanok is, amelyek a ma élenjáró (zöld)technológiák számára nélkülözhetetlenek, mint a ritka földfémek vagy a lítium. Ez utóbbiból, amely a milliárdszám gyártott hordozható elektronikus készülékek akkumulátorainak egyik fő alkotóeleme, például annyi van – főként Gazni tartományban –, hogy a Pentagon belső kommunikációjában úgy beszélnek Afganisztánról, mint a „lítium Szaúd-Arábiájáról”.
Megtoldván ezeket a híreket, a hét végén afgán illetékesek közölték: az eddigi becslések szerinti 150 millió hordóval szemben az országnak 1,8 milliárdra rúg a kőolajkészlete, amely főként Balk és Sebergan tartományokban található. Ez érdekes lehetőségeket vet fel, bár Afganisztán nem most merül fel először az energiahordozókkal kapcsolatban, igaz, korábban mint a volt szovjet Közép-Ázsia olajának és földgázának tranzitútvonala szerepelt egyes energetikai cégek terveiben. Úgy hírlik, a 2001. szeptember 11-i, Egyesült Államok elleni terrortámadások előtt Kabulban hatalmon lévő tálib rezsim küldöttei 1998-ban jártak is Texasban egy olajvállalatnál az elképzelések megvitatására, bár ezekből a háború miatt semmi sem lett.
A nyilatkozatok és az azokat kísérő óvatos vagy éppenséggel túlzottan optimista latolgatások közepette felmerül, hogy miért mostanában kerül mindez a széles nyilvánosság elé. Az idézett júniusi cikk szerint a Pentagon illetékes csoportja munkája során az afgán geológiai intézetben bukkant azokra az adatsorokra, amelyeket szovjet tudósok állítottak össze az 1979-es bevonulást követően, s amelyeket az intézet afgán munkatársai otthon rejtegettek a polgárháború pusztítása elől, illetve a tálib uralom idején. Ez követte a terepmunka, amelyben a szovjet forrásokra támaszkodva feltérképezték az országot – többek között a haditengerészet egy kivénhedt Orion járőrgépének – eredetileg szovjet tengeralattjárók észlelésére szánt – mágneses és gravitációs szenzorait felhasználva. Az összeállított anyag állítólag két évig kallódott, mígnem tavaly olyan szakemberek kezébe került, akik a nyers adatokat lefordították a politikai döntéshozatal által is érthető – a gazdasági potenciált felvázoló – szöveggé.
2011 végéig Kabul öt koncessziót adna el, amelyek arany, réz, vasérc, márvány, lítium, olaj és földgáz kitermelésére vonatkoznak. Hogy valóra válhatnak-e az álmok, és az ország újjáépítését, gazdasági kilábalását lehet-e finanszírozni a bevételből, erősen kérdéses. A háború a lehető legnagyobb intenzitással tovább folyik, s az ásványkincs körüli belső és külföldi rivalizálás máris körvonalazódik. Nem tisztázott, hogy miként osztozhatnak a bányailletéken a tartományok Kabullal, és mit szólnak majd ehhez az ellenállók. Washington tart attól, hogy a nyersanyagra éhes, tőkében gazdag Kína lecsap a lehetőségekre, amit jól illusztrál, hogy tavaly Logar tartományban egy rézbánya koncesszióját kínai cég kaparintotta meg, igaz, az amerikaiak 30 millió dolláros korrupcióval vádolták meg a döntést hozó bányaügyi minisztert, akit aztán el is távolítottak.
origo.hu
Elképesztő, mit tett egy nyugdíjas egy vasúti átjárónál – videó
