Hangsúly az oktatáson

Sebestyén Imre
2010. 08. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor miniszterelnök szombati szabadkai megbeszélései során elvi megállapodás született, hogy a magyar kormány anyagilag is támogatja a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) következő három évre szóló programját. Ezt maga a kormányfő jelentette be a szabadkai Magyar Házban folytatott egyeztetés után. Pásztor István elmondta, az MNT tervei között szerepel többek között egy iskolai ösztöndíjrendszer és egy kollégiumhálózat kiépítése, valamint az iskolabuszprogram elindítása a szórványban. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke – a sajtóbeszámolók szerint – ezeket emelte ki, ám az MNT programja szélesebb körű feladatokat határoz meg az oktatás, a kultúra, a sajtó és a nyelvhasználat területén. A megnyilatkozásokból azonban az tűnik ki, hogy az oktatásnak ad előnyt.
Az MNT programja abból indul ki, hogy az ösztöndíjazás olyan hatékonyabban felhasználható eszköz, amely növelheti a vajdasági magyarság képzettségi és oktatási szintjét. Az ösztöndíjazással egyrészt befolyásolható a diákok és egyetemisták szakválasztása, másrészt sok olyan, jó képességű fiatal serkenthető továbbtanulásra, akik eddig ezt főleg anyagi okokból nem tehették meg.
Az anyaországi és a hazai támogatások koncentrációjával olyan eszközrendszerhez juthatna az MNT, amely akár egy mandátum alatt is mérhető eredményeket hozhatna a képzettség javítása tekintetében. Arra már nem egyszer hívták fel a figyelmet, hogy a magyarság számarányánál jóval kisebb a magyar egyetemisták aránya a vajdasági, szerbiai egyetemeken.
Az ösztöndíjazáson kívül jelentős szerep jut a kollégiumi hálózat bővítésének a magyar egyetemi hallgatók számának növelésében. Újvidéken már megkezdték a 350 diák számára kényelmes és olcsó szállást biztosító Európa-kollégium építését. Ez lehetővé teszi majd, hogy azok a magyar fiatalok is beiratkozhassanak az Újvidéki Egyetem karaira, akik eddig nem voltak képesek fedezni ennek költségeit. A Vajdaságban működnek diákotthonok magánkezdeményezésre, alapítványi támogatással, ám ezek a kapacitások az igényeknek csak töredékét elégítik ki.
A szórványmagyarság stratégiai célként meghatározott anyanyelvi oktatása megoldásának egyik hatékony eszköze az iskolabuszprogram. A gyerekeket a buszok vinnék a magyar iskolákba – ajtótól ajtóig. Gazdaságilag és pedagógiailag ugyanis fenntarthatatlanok a néhány diákból álló osztályok, még ha megnyitásukat lehetővé is teszi a minisztérium.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.