Újkőkori evezőt tártak fel dél-koreai régészek egy mocsaras vidéken Szöultól 240 kilométerre délkeletre – jelentette a távirati iroda. „Igen ritka lelet, és nem csupán Dél-Koreában, hanem az egész világon” – hangsúlyozta Jun On Sik, a Gimhae-i Nemzeti Múzeum régésze. Hozzátette: az evezőt össze kell vetni kínai leletekkel annak megállapítására, hogy melyik a legrégebbi, vízi közlekedéssel összefüggő műtárgy. A legrégebbi csónakok egyikét 2005-ben Kínában, Csöcsiang tartományban fedezték fel; korát nyolcezer évesre becsülik. Az evező azon a területen került elő, ahol 2004-ben két ősi, nyolcezer éves kenu töredékét fedezték fel. Az 1,81 méter hosszú evező épségben maradt fenn. Ez annak köszönhető, hogy a mocsaras talaj légmentesen körbevette, megelőzve a fa elkorhadását. Az eljárás, amellyel a kenuk és az evező készültek, a régész szerint arra utal, hogy a neolitikumban létezett cserekereskedelem Japán és a Koreai-félsziget lakói között. Hasonló evezőlapátot tártak fel ugyanis japán régészek 1999-ben.

Orbán megsértette a gyerekes anyákat az adókedvezménnyel, itt az ideje utcára vonulni