Hogy miért fordultam bértollnokhoz? Két okból: az egyik az időhiány, nincs időm a szakanyag felkutatására. A másik, hogy elképesztő követelményeket támasztanak az iskolában, a formaiságot többre értékelik, mint a tartalmat – kezd bele történetébe a 35 éves anyuka. Azt kéri, ne írjuk le a nevét. – Természetesen olcsóbb lett volna a saját munka – folytatja –, és nekem nehéz is volt előteremteni rá a pénzt. De ha valaki elkészíti a diplomamunkám, az számomra ugyanolyan értékű, mintha én írtam volna. Ha elfogadom, akkor nem kérdés, hogy nem csinálok belőle lelkiismereti ügyet.
Az édesanya nincs egyedül: nem egy harmincon felüli dolgozó nő jár hozzá hasonló cipőben, akinek a munka, a gyereknevelés és a háztartás vezetése mellett nem marad ideje arra, hogy szakdolgozatát elkészítse. Ezek a hölgyek ilyenkor gyakran fordulnak bér-szakdolgozatíróhoz.
A világhálón elég beírni a „szakdolgozat” szót a keresőbe, számos „profi” elérhetőségét dobja ki a rendszer. Az egyik oldalon ehhez hasonló hálálkodásokat olvashatunk: „Nagyon köszönöm a munkátokat, a segítséget! Profik vagytok, és ha bárki ilyen témában kér tanácsot, biztosan ajánlani foglak Titeket! Csilla, 31, Debrecen.” „Ma sikeresen megvédtem a diplomamunkát (4-es lett). Köszönöm a sok segítséget, és további jó munkákat kívánok Nektek!” – írja „Sándor, 30, Budapest”. De találtunk ilyen bejegyzést is: „Szia! Köszönöm szépen az anyagot, most olvastam el, nekem nagyon tetszik, küldöm tovább a konzulens tanárnak, és megírom a véleményét. Betti, 37, Szeged.”
Valóban ilyen olajozottan működő iparág ez? További kutatás után találok telefonszámot is, ahol az ügymenetről érdeklődöm:
– Jó napot kívánok! A szakdolgozat-hirdetésre jelentkezem, nem tudom, aktuális-e még.
– Természetesen. Mi lenne a munka?
– Egy történelemdolgozatra volna szükségem. Foglalkoznak ilyen témákkal?
– Igen, van kolléga, aki jártas a területen.
– A lovagrendekről kellene írni.
– Milyen jó téma! Majd megkérdezem a társam, testhez áll-e neki, de csak azután, hogy e-mailben is leírja a paramétereket.
– Mennyibe kerül mindez?
– Kétezer-kétszáz forint oldalanként, természetesen csak a szövegoldalért kell fizetni, vagyis a fedőlap, a tartalom és hasonlók nem kerülnek pénzbe. Utólag, két részletben kell fizetni. Az első részletet akkor, amikor átadjuk a dolgozatot, a másodikat akkor, amikor el is fogadták.
– Köszönöm, jelentkezni fogok levélben is.
Korrektek és csalók
Egy másik profi vállalja azt is, hogy név nélkül ugyan, de bemutatja munkatársunknak a szakdolgozatírók világát. Egy belvárosi sörözőben találkozunk a fiatal nővel. – A szabadság rabja vagyok – indokolja Petra, hogy miért választotta négy éve a pénzkeresés e formáját. A „szakma” előnyei közt említi, hogy nincs főnöke, maga szabja meg díját és munkaidejét is, de vonzza az állandó intellektuális kihívás is. A nyár számára uborkaszezon, de a szorgalmi időszakban, szeptembertől májusig sok a megrendelése.
Az iskolák által minimálisan elvárt nettó (fedőlap, tartalom, szakirodalom, melléklet nélküli terjedelem) harminc-negyven-ötven oldalnál legfeljebb öt-hattal ír többet, egy időben viszont több szakdolgozatot is elvállal.
Munkáját könnyíti, hogy minden diplomamunka megírásával nagyobb rutint szerez, egyre kevesebb idejét veszi igénybe egy átlagos témájú munka elkészítése, és olykor saját régi írásait, kutatásait is felhasználja átírva, átszerkesztve. Egy tanítóképzős szakdolgozat elkészítéséhez mindössze három-négy napra van szüksége, a bölcsész szakokra kért munkák viszont hetekig készülhetnek.
– Mennyi idő alatt lehet felépíteni egy házat? Milyen házat? Mekkorát? És ki építené, én vagy egy szakember? – kérdez vissza István, egy másik béríró, akit a „munkájáról” faggatok. Az, aki rendszeresen készít szakdolgozatokat az általa preferált témában, munka mellett is elkészít hét nap alatt egy átlagos, negyvenoldalas munkát. Kisebb rutinnal rendelkezők számára reálisabb az egy hónapos határidő, extrém helyzetekben azonban láttam már két nap alatt elkészülő szakdolgozatot is – emlékszik István.
Amit ír, állítja Petra, nem „gagyi”: sok időt tölt könyvtárakban, kutatást végez, pontos szakirodalmat ad meg. Minden kliensének többször is javasolja: keressen rá az interneten a szövegre, győződjön meg az általa végzett munka eredetiségéről.
Persze annak, aki bértollnokhoz fordul, számolnia kell a kockázattal is, előfordult, hogy egyes megrendelők lebuktak a piacon felbukkanó csalók miatt. Sokan ugyanis gyorsan akarnak sok pénzhez jutni – állítja Petra –, akadnak, akik a világhálóról lopnak már elkészült, leadott szakdolgozatokat, és adják át azt saját szellemi termékként. Mások pedig az előleg elkérése után egyszerűen eltűnnek.
Természetesen ezen a piacon is vannak nem „tisztességesen játszó” szakdolgozatírók – egészíti ki mindezt Zoltán, aki ugyancsak diplomamunkák készítésével foglalkozik. Az ő azonosításuk a legnehezebb, mert nem egy fix domainnév alatt működik a honlapjuk, mint a „korrekteké”. Sőt, az esetek többségében csak egy időnként megváltoztatott e-mail cím alól vadásznak áldozataikra. Így ha feketén-fehéren ki is derül, hogy az egyik postafiókról író csaló, holnaptól már egy másik cím alól csinálja ugyanazt – teszi hozzá.
De nem lehetnek biztonságban a bérírók sem. Volt rá példa, hogy Petra valakit azért utasított el, mert a „megrendelő” túl hivatalos bemutatkozó levele gyanússá vált számára, néha pedig megérzéseire hagyatkozva mondott nemet egy-egy hozzá fordulónak. A kész dolgozatot is csak akkor adja át, ha a kialkudott összeget hiánytalanul, készpénzben megkapta.
Nem csoda, ha a „szakmában” mindkét fél részéről nagyfokú az óvatosság és a bizalmatlanság, Petra ezért gyakran a munka elkezdése előtt is találkozik a megrendelővel. Házi dolgozatos megrendelésekkel akadnak visszatérő ügyfelei, de korábbi kliensei is gyakran „ajánlják” másoknak, ilyenkor olajozottabban halad a kapcsolatfelvétel.
A „szent Grál” átka
Van olyan, akinek lelkiismeret-furdalása támad azért, hogy nem saját maga készíti szakdolgozatát, előfordul, hogy egyesek el is sírják magukat, amikor megrendelik a diplomamunkát, de a többség nem csinál belőle problémát. Bár az iskolák egy része újabban nyilatkozatot írat alá az államvizsgázni készülőkkel, amelyben el kell ismerniük, hogy a szakdolgozat a diák saját szellemi terméke. De aki mással írattatja diplomamunkáját, annak e dokumentumot szignózni már meg sem kottyan.
István megrendelőinek jó része családanya, aki a harmadik-ötödik évre ereje végére ér, és a szakdolgozat jelentette feladat miatt összeomlik. – Pedig már csak ez az egy akadály választja el őket a diplomától, ám segítség nélkül nem tudnak hozzáfogni a szakdolgozatuk megírásához, sokszor azért, mert a konzulens tanáruk nem elérhető, nem segítőkész, vagy épp földbe döngöli a maradék önbizalmukat, miközben semmi kapaszkodót nem ad számukra. A felsőoktatásban nem tanítják meg a hallgatókat szakdolgozatot írni, sok főiskola és egyetem máig szent Grálként tekint Umberto Eco Hogyan írjunk szakdolgozatot? című könyvére, csak azt felejtik el, hogy a szerző művét 1979-ben írta, amit régen túlhaladott az idő – szögezi le a bértollnok.
Petra klienseinek is nagy része harminc fölötti nő. – Nem hibáztatom a megrendelőimet, mert a felsőoktatás tömegtermelése, a „papíralapú” társadalom kényszeríti őket arra, hogy felnőttkorban, munka, család és a háztartás mellett szerezzenek (újabb) diplomát – mondja, de megjegyzi: a konzulensek nemtörődömsége is a kliensek malmára hajtja a vizet. Érdekesnek találja, hogy azért még egy diák sem bukott le „szakdolgozatával”, mert túl jó munkát adott le, noha addigi tanulmányai nem predesztinálták volna kiváló teljesítményre. – Hogy lehet, hogy egy kitűnő dolgozat írójával, mint kutató a kutatóval, nem akar a konzulens elbeszélgetni, eszmét cserélni? Az állítólagos szellemi elitnek fel kellene ismernie az „alkotó” és „alkotása” közötti disszonanciát. Ráadásul sok konzulens el sem olvassa a dolgozatokat! – fakad ki Petra.
Szerinte társadalmi nyomás nehezedik a munkavállalókra, mert ma már csak „az az ember, akinek diplomája van”. – De egy jó titkárnőnek minek menedzserasszisztensi oklevél? A tudás nem diplomafüggő. Sajnos boldog-boldogtalant fölvesznek a főiskolák, egyetemek, leginkább a költségtérítéses szakokra, mert üzletté vált az oktatás. A minőségi képzéstől pedig egyre messzebb járunk. Folyamatosan hígul a felsőoktatás. A tanárok kiégtek, unják az egészet, és túl sok a diákjuk is – sorolja Petra az okokat, ami tapasztalata szerint ráviszi megrendelőit, hogy megkeressék.
– Hogy mit ér egy diploma? Regényt tudnék írni róla – mondja kissé gúnyosan a 35 éves anyuka, az egyik megrendelő. Vannak a menő szakok, de az ott végzettekkel már Dunát lehet rekeszteni. Túlképzés van egyes szakokon, ráadásul nem is megfelelő minőségben. Felhígult a diploma értéke, ezért ma már nem is tisztelik. – Diplomával három műszakban egy szalag mellett dolgozik az egyik barátnőm, mert meg kell élnie valahogy – panaszolja. – Sok haszontalan, felesleges dolgot tanítanak, amire az életben semmi szükség nincs. A képzések nem gyakorlatorientáltak, sok a szükségtelen szöveg, modell, ábra. Mikor munkanélküli voltam, vagy túlképzettnek, vagy idősnek tituláltak, de előfordult olyan is, hogy azért nem vettek fel valahová, mert nincs gyakorlatom. Ha soha nem kezdjük el, hogyan legyen? – tárja szét a karját.
Diploma százezerért
A szakdolgozatírók szolgáltatásait igénybe vevők 95 százaléka a levelező tagozatra járók közül kerül ki – oszlatja el azt a tévhitet István, hogy a nappali tagozatosok is velük íratnák diplomamunkájukat. – Üzletemberek, akik voltaképpen időt vesznek, mert maguk is meg tudnák írni szakdolgozatukat, de ami nekünk két hét, az nekik munka mellett két hónap úgy, hogy a gyereket csak reggel és este látja – folytatja a szakdolgozatíró. – Persze jóval kisebb mértékben ugyan, de vannak ostobák is, akik magolni még képesek, így eljutnak az iskola végéig, de önállóan már képtelenek bármit is létrehozni. És meg kell még említenem azokat a lustákat, akiknek anyuci, apuci a képzésébe már „betolt” 1,5-3 milliót, de hiába, mert ha nincs szakdolgozat, akkor nem lesz diploma sem. Ilyenkor a szülők intézkednek, hogy mégis legyen… – avat be István.
Nem csoda, ha a bérírópiac nem szűk, Petra körülbelül száz emberről tud, aki szakdolgozatírással foglalkozik. Néhányan tartják a kapcsolatot egymással, olykor, ha nem szakterületükbe vág a felkérés, egymáshoz is küldenek ügyfeleket. Petra régebben ezért tíz százalékot adott a küldőnek, de mióta honlapja van, nem szorul ilyen segítségre. Megrendeléseikről, ügyfeleikről azonban egymással sem beszélnek, védik inkognitójukat.
Zoltán nem vállalkozik a becslésre.
– Alapvetően van egy szűkebb kör, amely rendszeresen foglalkozik szakdolgozatírással. Mellettük sokkal népesebb tábort alkotnak az „alkalmi” szakdolgozatírók. Ők azok, akik a sajátjukon kívül egy-egy ismerősüknek is elvállalják a szakdolgozatírást, de nem akarnak ezzel hosszú távon foglalkozni – tájékoztat.
Petra szerint nem törvénytelen, amit csinál, hiszen nem tesz egyebet, csak lemond a szerzői jogokról, a csalást a megrendelő követi el. A jobb hónapokban 250 ezer forintot bizonyosan megkeres, saccolja, s ekkor kell félretennie a nyári hónapokra. Bankszámlája nincs, így nem követhető a pénzmozgása. Az APEH felelősségre vonhatná, bár a nyugdíj- és tb-járulékot fizeti maga után, sőt olyan szakdolgozatírót is ismer, aki számlát ad szolgáltatásáról egyéb szellemi munka címén. A legtöbben azonban teljesen eltűntek a feketepiac világában.
István erről úgy vélekedik: egy átlagos, negyvenoldalas szakdolgozatot csapatuk százezer forint körüli összegért ír meg. Hangsúlyozza az átlagos szót, ugyanis egy PhD-dolgozat, egy külföldi egyetemre írt angol nyelvű munka lényegesen magasabb árkategóriában fekszik.
A szakdolgozatírók szerint vissza kellene állítani a gimnáziumi érettségi presztízsét, úgy gondolják, ma a diploma ér annyit, mint egykor az érettségi, ez pedig fölösleges „papírgyűjtés”. Persze ha így történne, akkor nem lenne szükség az ő munkájukra sem…
origo.hu
J vagy Ly? – A legtöbben elrontják ezt a kvízt!
