Nyolcadik kerület, szakadár kapualjak. Nagyvárosi freskó a nagy budapesti összkép fonák oldalán. A bérházi nihil kellős közepén, az Akácfa utca egyik szegletén tavaly ősz óta működik egy műhelynyi sziget, ahol Varga Erika vezetésével heten-nyolcan szabják-varrják Erika álmát, és dolgoznak saját sorsuk befoltozásán. A fogasokon virágmintás blúzok, zsebekkel bolondított átkötők, kendők, kosztümök és szoknyák lógnak, hátul, a műhelyben halomban hevernek a zömében Indiából, Franciaországból, Olaszországból és Törökországból beszerzett anyagok. A varrógépek szorgosan zakatolnak.
– Olyan nyelvezetet kerestem, amely alkalmas arra, hogy a cigányságon belüli kulturális értékvesztést és a romákkal szembeni előítéletek terjedését megállítsa, és képes utat találni romák és nem romák között. Hosszú évek után jöttem rá, hogy talán a divat a legalkalmasabb erre a feladatra – magyarázza már a műhely mélyén, egy bel-pesti szekrény aljáról megmentett múlt századi cigány ünnepi ruhával büszkélkedve Varga Erika, aki szerint a megismerés hiánya a cigánysággal kapcsolatos társadalmi feszültség legfőbb forrása. – Eljutottunk oda, hogy mára a cigányság sincs tisztában a saját eredettörténetével. A viseleti szokásokkal még kevésbé. Egyre erősebb a nyelvvesztés, éppen az kopik ki a közösségekből, ami gerincet ad; a hagyomány, a kultúra. Az én generációm feladata, hogy felmutassa, a mai körülmények közé beemelje a szétgurult kincseket – teszi hozzá.
Varga Erika Mátészalkán született, édesanyja a szokásoknak megfelelően hamar, tizenhat évesen férjhez ment, édesapja oláh kereskedő családból származik, már kisgyerekként vízhordással kereste a kenyérre valót. Édesapja nem fejezte be még a nyolc általánost sem. – Úgy neveltek, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem. Az osztálytársaimnak szívesen beszéltem a kultúránkról, így elfogadtak, soha nem éreztem magam kirekesztettnek, kevesebbnek. Mindent a kiegyensúlyozott gyerekkoromnak köszönhetek – meséli a Romani Design oktatásszervezőből ötvösművésszé, majd divattervezővé lett ötletgazdája.
Varga Erika ötvösmunkái mellett is vállalt ismeretterjesztő civil munkát; készségfejlesztő programokat, táborokat szervezett roma gyerekeknek, kilenc éve Glinda Gyermek- és Ifjúsági Magazin címmel roma kulturális lapot szerkeszt. Foglalkozott állami gondozásban nevelkedő cigány gyerekekkel is: – Cél nélkül bolyonganak, lógnak a levegőben. A cigányságukat frusztrációként, sebként viselik, ezért nehezen kezelhetők. Generációs probléma, hogy azok a cigány gyerekek, akik most nőnek fel, nem tudják, valójában kik is. A cigányságban él az erős várakozás, hogy a roma identitás újrafogalmazásával megint magára találjon. A roma értelmiség sajnos többet ígért, mint amennyit cselekedett, sok névtelen hős közben nyilvánosság nélkül is kisebb csodákat visz végbe a közvetlen környezetében. Igyekszem én is hozzátenni a magamét – magyarázza, és egy mondatban összefoglalja, a Romani Design megalapításával mi is volt a cél:
– Kreációkon keresztül szeretnék beszélni arról, kik vagyunk mi, cigányok.
A Romani valójában több is ennél. A tervezőműhelyben dizájnmunka folyik, a varrodában a ruhák készülnek, az ötvösműhelyből pedig a Varga Erika és testvére által tervezett ékszerek kerülnek ki. A műhely tavasszal – elsősorban cigány fiataloknak szánva, a Norvég civil alap támogatásával – a roma viseleti kultúra hagyományait őrző művészeti képzést indított, és egy ötletpályázatot is kiírt roma motívumokon alapuló kreációk tervezésére.
Míg a luxusmárkákhoz általában éhbérért dolgozó bangladesi gyerekmunkások képe kötődik, a Romani egy itthon még kevéssé ismert vállalkozási formában, közhasznú szociális szövetkezetként működik. Erika hosszú ideje kutatta, mi lenne az ideális módja, hogy egyéni ötvösmunkája után újra kreatív közösségben dolgozva folytathassa az ismeretterjesztő munkát, végül egy 2007-es jogszabály, a szociális szövetkezetekről szóló törvény kínálta a megoldást. Pályázott az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál és nyert.
– Legalább heten, fele részben regisztrált munkanélküliek alakíthatnak szövetkezetet. Sokaknak ez jelentette az utolsó szalmaszálat – mondja. Akad a munkatársak között munkanélküli pedagógus, nyugdíjas és végzős iparművész is, akinek nincs pénze a képzést befejezni. Erikán kívül kevesen hitték, hogy összejöhet; 2009 ősze óta romák és nem romák közös vállalkozást építenek.
Az üzlet időközben amolyan oázis lett a „nyócker” kellős közepén, ahová főleg a fiatalok szívesen jönnek, sőt, akadt olyan ausztrál turista is, aki itt varratott ajándékot a feleségének. Július végén nagyszabású divatbemutatón vonultak fel az eddig elkészült kreációk, de az igazi bemutatkozást Varga Erika szeptember 21-én az Iparművészeti Múzeumban tervezi.
origo.hu
Nagy Márton: Tizenhat pontos akcióterv a turizmus fejlesztésére
