Sürgető a kiegyezés Moszkvával

Ha ránézünk a térképre, egyértelműen látszik, hogy az eurázsiai térség egy geopolitikai egységet alkot. Befolyását, súlyát az növeli, ha a régió két pólusán lévő erőközpontok, adott esetben az Európai Unió és Oroszország összefognak, míg a térség megosztottsága mindkét oldalt gyengíti, s csak egy harmadik félnek kedvez. E tétel nyilvánvaló és logikus, Európa és Oroszország viszonya mégis csak ritkán alakult ennek megfelelően. Egyrészt, mint azt a nyugatos-szlavofil viták is jelezték, maga Oroszország sem igazán tudta eldönteni, merre is kíván menni, másrészt Európa nyugati fele is alapvetően idegenkedett a kapcsolat szorosabbra vonásától. Pedig Nagy Péter már jó három évszázada egyértelműen felismerte, hogy Oroszországnak nyugat felé kell nyitnia, s Szentpétervár megalapításával is ablakot vágott ebbe az irányba. Az egymásra találás azonban máig várat magára, s legfeljebb a szélsőségesen nehéz pillanatok lökték errefelé a két pólust. Annak ellenére, hogy tetszik-e ez maguknak az oroszoknak, illetve a Nyugatnak, Oroszország európai ország. Területének nagyobb része ugyan Ázsiában van, a lakosságot tekintve azonban éppen fordított a helyzet. Európai a kultúrája, összekötnek a keresztény gyökerek. Az EU Oroszország legnagyobb gazdasági partnere, innen érkezik a legtöbb befektetés és új technológia is. Európa az orosz energia legnagyobb felvevőpiaca is. E tekintetben egyelőre egyik sem tud meglenni a másik nélkül. Egymásra utaltságuk egyértelműbb, mint azt sokan gondolják.
Ázsia felemelkedése, a világgazdaság súlypontjának keletre tolódása felveti egy új orientáció lehetőségét is, Oroszország számára azonban ez az irány nem kínál komoly perspektívát. Természetesen nem arról van szó, hogy Moszkvának ne kellene erősítenie gazdasági kapcsolatait az eddig meglehetősen elhanyagolt Ázsiával, elsősorban Kínával, ez a modell azonban nem követhető politikai, szociális és gazdasági értelemben. Arról nem is beszélve, hogy Oroszország Ázsiában mindig idegen hatalom marad. Akik az Európával szembeni fóbiájuk vagy más miatt errefelé kacsingatnak, elfelejtik, hogy Kína szemében Oroszország, ezen belül is Szibéria inkább csak élettérként, a demográfiai expanzió terepeként, nélkülözhetetlen energiaforrásként és a növekvő gazdaság lerakataként jelenik meg. Más kérdés, hogy az orosz elit egy része inkább Európának szóló figyelmeztetésként próbálja kijátszani az ázsiai kártyát, valójában azonban nem tartja reális alternatívának ezt az irányt.
Meg kell változnia az európai gondolkodásnak is. Egyrészt le kell vetkőzni a még a szovjet korszakhoz kötődő, a hidegháború idejéből itt maradt fóbiákat, másrészt Európa nyugati fele egyre kevésbé teheti meg, hogy lenézze akár Ázsiát, akár Oroszországot. Természetesen ez viszont is igaz, hiszen az Európai Unió marginalizálódása, befolyásának csökkenése ugyan egyértelmű, de Moszkva sincs abban a helyzetben, hogy vonzóbb és szebb menyasszonyt választhasson. Európa ez idáig büszke volt értékrendjére, s az e téren nyilvánvaló szakadék tényleg komoly akadálya volt a közeledésnek Oroszországhoz. Változik azonban a helyzet, s nem elsősorban azért, mert Moszkva öles léptekkel haladna az európai normák meghonosításában. Nem, sokkal inkább Európa csúszik le erkölcsi értelemben is, s ezért csökken a különbség közte és Oroszország között. A valláshoz, a kereszténységhez viszonyulás tekintetében például éppen hogy megfordulni látszik a helyzet, s Oroszország van jobb helyzetben.
Az unió elitjének atlantista része abban a hitben ringatja magát, hogy a Kína jelentette kihívással az Egyesült Államokkal összefogva, a közös gazdasági tér erősítésével lehet felvenni a versenyt. A baj csak az, hogy Amerika messze van, s ugyancsak gondokkal küszködik, ráadásul Európa egyre kevésbé érdekli. Új impulzust innen aligha remélhet az európai gazdaság. Sokkal nagyobb esély van erre egy, az Atlantitól a Csendes-óceánig kialakítandó közös gazdasági térség segítségével. Arról nem is beszélve, hogy az Egyesült Államok és Kína is ellenérdekeltek Európa és Oroszország egymásra találásában, erősödésében. Washington ezt legfeljebb Kína globális ambícióinak erősödése esetén látná hasznosnak. Addig azonban csak Európa túlzott meggyengülése okozna számára (is) gondot, egyébként a jelenlegi helyzet kielégíti. Kína sem érdekelt az orosz– európai közeledésben, s azt sugallja Moszkvának, hogy maradjon meg önálló játékosnak. Ugyanebből a megfontolásból hangoztatja Peking, hogy Európában senki sem várja Oroszországot. Ez azonban ma már nem igaz. Az elmúlt években lehűlt kapcsolatok felmelegedni látszanak. A korábban legfeljebb Berlin, Párizs vagy Róma által szorgalmazott közeledés gondolata egyre erősödik. Mind szélesebb körben ismerik fel az Európai Unióban az együttműködés elmélyítésének szükségességét. Paradox módon segít ebben a gazdasági válság, de ez irányba lök az Egyesült Államok elbizonytalanodása, elfordulása Európától, s az orosz–amerikai kapcsolatok újraindítása is. Kedvez a közeledésnek az is, hogy az önbizalmában megerősödött Oroszország immár nem fél, de nem is fenyeget. Eltűnni látszik a nagy európai egymásra találás másik nagy akadálya, az ezzel szemben erős közép-európai ellenállás is. Ehelyett a lengyel–orosz kapcsolatok konszolidálódásának vagyunk tanúi. A gondolkodás megváltozását mi sem jelzi jobban, mint az Oroszország kapcsán korábban általában kritikus hangot megütő magyar kormányfő minapi kijelentése. Orbán Viktor a magyar diplomáciai kar előtt aláhúzta, hogy az új világrendben a gazdaságilag mindinkább háttérbe szoruló nyugati világnak kiegyezést kell kötnie Oroszországgal. Hasonló következtetésre jutott a finn kollégájával közösen írt cikkében Martonyi János külügyminiszter is, aki stratégiai partnernek, európai országnak nevezve Oroszországot, sürgette, hogy új lendületet kapjanak az Európai Unió és Moszkva kapcsolatai.
Az egyaránt gyengülő Európának és Oroszországnak nincs más választása, mint hogy végre egymásra találjanak. Minapi moszkvai beszélgetéseiken a Valdaj Klub résztvevői azt tapasztalták, hogy az orosz döntéshozó elit egyértelműen Európát választja. Moszkva ma már nemcsak az EU-hoz, de a NATO-hoz is határozottan közeledne. A korábban kioktató Európai Unió is érezhetően hajlik a kapcsolatok elmélyítésére. Kézenfekvő célként merül fel egy szabadkereskedelmi térség létrehozása. A rivalizálás megszűnése, az integráció kiteljesítése vonzóbbá tenné Eurázsiát, a térség mindkét pólusa számára új lehetőségeket nyitva meg a globális piacon. Ezt a folyamatot csak kiteljesítené Törökország felzárkózása e két erőközpont mellé. Nagyobb súlyt kell fektetni a mindennapos kapcsolat elmélyítésére is. Ha komolyan gondoljuk a közeledést, nem halogatható például sokáig az utazások vízummentessé tétele. Közös érdek a kül- és biztonságpolitika összehangolása, egy közös európai biztonsági tér megteremtése.
Gyakrabban kellene rápillantani arra a bizonyos térképre. Túl sokáig hagytuk figyelmen kívül a geográfiai realitásokat. Most olyan esély kínálkozik az eurázsiai térség egyesítésére, amit bűn lenne elszalasztani.