Újra élnek a középkori várak

<p>V I L Á G U T A Z Ó</p><p> Lengyelország közepe, a Lódzi vajdaság kevésbé ismert a magyar turisták körében, pedig sok figyelemre méltó látnivaló van e vidéken. Legérdekesebb azonban, hogy miként gondozzák kincseiket, s miként mentik át a jövőnek régmúlt századok, történelmi idők emlékeit a lengyelek. Hogy őrzik meg váraikat, kastélyaikat, visznek életet a halottnak hitt kövekbe.</p>

Fiedler Anna Mária
2010. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öröm és szomorúság kísért legutóbbi lengyelországi utamon: felvillanyozott, hogy miként igyekeznek túl lenni és maguk javára fordítani történelmi testvéreink azt a sokkot, amit a rendszerváltás jelentett náluk. És letaglóz, hogy mi miért nem vagyunk erre képesek. Mi történt velünk az elmúlt években, hogy feltűnik a kiáltó különbség az emberek tekintetét, az utcák, porták állapotát látva? Itthon reggelenként harcra kész, elkeseredett embereket látok, akik sötét pillantással nyomakodnak a buszokon, araszolnak a csúcsforgalomban autóikkal. Lengyelországban valahogy bizakodóbb az emberek tekintete. Ahogy tisztábbak, ápoltabbak az utcák, a kertek, mintha mindenki kertészt tartana. A megőrzött régi épületek mellett megannyi új, sokban nem is laknak. Mondják, gazdáik most külföldön dolgoznak, s fizetségükből itthon felépítik házukat, hogy elkészüljön, mire hazajönnek. Nekem mostanában sok ismerősöm ment ki dolgozni nyugatra, de sajnos egy sem tervezi, hogy visszatérne. De hiszem, hogy változni fog nálunk is a helyzet.
Lódz felé haladva először Sziléziában állunk meg, Ogrodzieniec középkori várromjánál. A magasba nyúló falak kopáran merednek az ég felé, de belül a vendéglő kandallójánál feledjük a korai ősz hűvösét. Az asztalon már vár minket a pirított húsdarabokkal teli fűszeres zsír, a sós uborka, amely elengedhetetlen kelléke a lengyel étkezéseknek. Afféle előétel, tehát nem ajánlatos jól lakni vele, mert utána jönnek a főfogások. S míg falatozunk, megtudjuk, hogy itt sem egyszerű fenntartani egy várat, ezért ezernyi programmal csábítják a vendégeket, hétvégenként népdalfesztiválok, lovagi tornák, tánctalálkozók várják a látogatókat. Ám legbájosabb a vár tövében felállított bemutatótér, ahol a környék várainak makettjeit helyezték el. A vidék fontos kereskedelmi útvonal volt, nem csoda, hogy nagy kedvvel portyáztak erre a poroszok, oroszok, elkeltek tehát a sasfészkek, így hívták ezeket az erősségeket. Ezek egyike Ogrodzieniec.
Amilyen komor Ogrodzieniec vára, olyan barátságos a Lowicz közeli nieborowi palota, amely hoszszú időn keresztül a Radziwill családé volt. A rendszerváltás után sok lengyel mágnás kapta vissza egykori vagyonát, ám ez megmaradt az állam tulajdonában, a Radziwilleket pedig mással kárpótolták. Érdekes család volt ez, amely szerte Európában, a világon több arisztokrata famíliával volt kapcsolatban. Jacqueline Kennedy legfiatalabb húga is egy Radziwillhez ment feleségül. A család mindig is kiváltságos helyzetben volt, így maradhatott fenn szinte sértetlenül a nieborowi palota, amelybe még a német megszállás idején sem költöztettek be csapatokat. Hiába, a kék vér! Teljes szépségükben pompáznak tehát a szalonok, s olyan érzése van az embernek, mintha az imént állt volna fel a könyvtár bőrfoteljéből a herceg.
Az épületet hatalmas park veszi körül, ám Helena hercegnének, ez kevés volt az elmélkedésre, ezért négy kilométerrel arrébb romantikus parkot alakított ki. Az Árkádia magasra nőtt fái alatt, panteonjában, római kori emlékei között nemcsak Helena nyert megnyugvást, hanem korának művészei is, akik gyakori vendégei voltak a mesterséges romokkal teli parknak. Itt, a római vízvezeték mellett, Szibilla barlangjában, a gótikus lakban találtak ihletre a festők és szobrászok. Méltóság honol e világban, a csendet legfeljebb a tó vizén rebbenő kacsák szárnysuhogása szakítja meg. Hiába kedvelt kirándulóhely, a közeli városokból kiérkezőknek eszükbe sem jut egy takarón piknikezni. Itt csak kart karba öltve sétálgatnak a vendégek, vagy a tó partján merengenek a világ soráról.
Annál hangosabb, élettel telibb Tomaszow Mazowieckinél a Pilica folyó kék forrás rezervátuma, ahol hattyúk, kacsák hatalmas szárnycsattogás, hápogás közepette repülnek fel, hogy néhány méterrel odébb ismét leereszkedjenek, s fontoskodva illegessék magukat a látogatók előtt. Hozzá vannak szokva az emberekhez, sőt el is várják, hogy kenyeret dobjanak feléjük a kirándulók. Tomaszow másik érdekessége a skanzen, amelyet egy lelkes gyűjtő hozott létre a Pilica folyóhoz kapcsolódó tárgyi emlékekből. Van itt minden: vízimalom, mederből kiemelt és kipofozott tank, ágyú. De egy távoli, a cári időkből származó állomásépület is itt talált menedéket. A terület gazdája tele van tervekkel, újabb és újabb épületeket kíván létrehozni, ezért uniós pénzekre pályázik.
Lengyelországban mostanában minden fejlesztés, értékmegőrzés az uniós pályázatokról szól. Úgy tűnik, nagyon komolyan veszik, s minden zlotyt kisajtolnak az unióból. Legalábbis erre lehet következtetni az utóbbi évek változásaiból. Tíz év alatt háromszor jártam itt: 2001-ben úgy véltem, egy szinten vagyunk, 2007-ben már éreztem, hogy rossz irányba megyünk, mostanra pedig zongorázni lehet a lemaradást. Van mit ellesni tőlük.

Mankó. A történelmi emlékek kedvelőinek érdemes felkeresni a a Spala erdeiben megmaradt II. világháborús bunkert, a rogowi kis nyomtávú vasutat, Poddebice reneszánsz palotáját, a Walewski család kastélyát, Tum, Inowlodz román kori templomát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.