A gyáva

Ebben az országban nem lesz rend, amíg Gyurcsány Ferenc mint egy rafkós tintahal fröcsköli maga köré a sötét levet, benne az igazság morzsáival kevert hatalmas hazugságokkal és rosszindulatú vádaskodásokkal. Nincs még egy ilyen hataloméhséggel, önbizalommal és súlyos önértékelési zavarokkal megvert férfiú közel s távol, mint ez a klán-Benjámin, aki beházasodott egy olyan családba, amelynek tagjai a hatalom és a hálózat évtizedes birtokosai, s nemcsak luxuskörülményeket, de fényes politikai karriert is „csináltak” neki. Gyurcsány hatalmas ambícióval igyekezett megfelelni ennek a képnek, és nem voltak gátlásai. Nyolc év ámokfutás után belebukott, mert kiderült, hogy ő nem „jó vagyok az országnak”, de egyenesen kártékony. Talány, hogy miért nem látja be, hogy a keze alatt országa szétzüllött, eldurvult, elvásott, legfőképpen pedig elszegényedett. Persze aki bevallja, hogy neki a kormányzás meg a hatalom orgasztikus örömöt okoz, az menthetetlen. Itt a dolgok eredője, Gyurcsány nem szolgálatnak tekintette a kormányzást, hanem zsákmányszerző akciók sorozatának némi Hugh Grant-i kontár utánzással eltáncikálva.
Csakhogy 2006-ban becsapott a villám.
Előbb jött az őszödi beszéd a maga nyers és trágár mivoltával. Az MSZP és Gyurcsány fejében ma sem képződik meg, hogy ha ezt a televízióban mondja el a miniszterelnök, nem kap érte piros pontot, de a választók szembenézhettek volna kormánya silányságával. Nem, titokban sikoltozta el, és amikor kiderült, nagyon meg volt lepve, hogy az emberek azt kívánták: takarodj a haverjaiddal együtt. Ami ezután következett, az a magyar történelem legsötétebb lapjaira kívánkozik. A szétzavart tüntetések után egy máig érthetetlen, de erősen provokációízű tv-ostrom következett, ahol csak a mozaikokból lehet következtetni, hogy a rendőrség ostobasága nem véletlen volt. Valakik arra pályáztak, ha meghal egy rendőr, akkor másnap szükségállapot. Gyurcsány Ferenc még aznap családi barátjának, Bárdos Andrásnak adott egy telefoninterjút, benne a következőket mondta: „Legutoljára nagyjából háromnegyed órával ezelőtt beszéltem a tábornok úrral, hogy a leghatározottabban lépjenek fel a törvényes kereteken belül.” Ennyit arról, hogy semmi bizonyíték nincs arra, hogy ő közvetlenül irányította volna a rendőrséget. Elég szomorú, hogy négy évvel később egy parlamenti albizottság igyekszik kibogozni az igazságot, ami felettébb kellemetlen. Kezdve attól, hogy mi történt a Magyar Rádió udvarán, meg az igazságügy felkentjei milyen flegmán állnak ma is az egészhez, meg a főrendőri hadovák, hogy hát minden rendben volt. Egészen addig, amíg egy börtönőr bevallja, hogy náci kápókként ütötték-verték az utcán összefogdosott, gyanútlan embereket. Miután Gyurcsány Ferenc recésre koptatta a száját a tekintetben, hogy a politikai csatákat a parlamentben kell megvívni, esze ágában sincs elmenni a parlamenti vizsgálóbizottság elé. Helyette gyáván csupán egy vádaskodásokkal teli levelet ír Kövér László házelnöknek, amiben rosszindulatú, hazug politikai színjátéknak tartja a bizottság munkáját. Mondja az, aki a hazugságot kötőszóvá tette a közbeszédben. A levél amúgy a szokásos blablák gyűjteménye: az ő megrázó igazságbeszéde nem lehetett oka a felfordulásnak és a rombolásnak. Tragikusnak tartja, „hogy ártatlan civilek és munkájukat tisztességesen végző rendőrök százai sebesültek meg”. Híradós téma volt a kórházban pityergése a rendőrök ágyánál, de szava nem volt a darabokra rugdalt öttusázó, a kitört ujjú, kilőtt szemű, véresre vert október 23-i áldozatokhoz. „Ezért én és az akkori kormánypártok alapvetően a rendőrök, és ha úgy tetszik, a köztársaság pártján álltunk, Önök ezzel szemben a bajkeverőket, a randalírozókat mentették” – írja Kövér Lászlónak.
Hát végül is a papír meg a blog mindent elbír! Csak mi nem.