A kortárs díva és a zűrös dalok

Nehezen tudom feledni azt az internetes bejegyzést, amelyet a Pál Utcai Fiúkkal készült, a Magyar Nemzetben megjelent interjúra reagálva írt valaki. Azt írta, őt zavarja az, hogy az újságírók a dalszövegekről kérdezik az együttes két dalszövegíró-zeneszerző-előadóját. Nem arról van szó, hogy nem tudok legyinteni az ilyen „mélyenszántó” véleményekre, hanem arról, hogy egy ennyire lerongyolódott kulturális térben kell szellemi értékeket közvetíteni, hagyományt ápolni. Azt a hagyományt például, hogy a magyar odafigyel a dalszövegre. Vagy azt a hagyományt, hogy a rockzenészek, vagyis a „zenélős bohócok” között mindig van olyan, aki valójában a kor szellemi elitjéhez tartozik, csakhogy álruhában jár, álruhában énekel, álruhában sebez vagy gyógyít.
Ebből az aspektusból nézve tiszteletre méltó vállalkozás, hogy Lévai Balázs a Dob+Basszus stábjával felköltözött a Bárka Színház színpadára, és Péterfy Borival, valamint a Love Banddel eltöltött egy estét, amelyből nekünk egy sűrű óra jutott. Közben két dalról, az együttes tagjairól, de főként Boriról tudtunk meg olyasmiket vegyesen, amiket szerettünk volna tudni, és amiket nem. De már az is eredménynek mondható, ha valaki manapság megtalál tévés bemutatásra egy viszonylag fiatal, alkotó-előadó ereje teljében lévő előadót és mai egy-két dalt, amelyet ismerhetnek Pesten és vidéken, diszkókban és romkocsmákban, és nem a nagyon gáz kategóriába tartozik. És akkor ki kell találni, hogy hogyan és mit beszéljen vele, róla, arról, amiről nem lehet beszélni igazán, vagyis a dalról, a zenéről, az alkotásvágyról, úgy, hogy mindez ne üres szóhalmaz legyen. Sajnos a belterjességtől vagy annak benyomásától még mindig nem sikerült Lévaiéknak megszabadulniuk. Arról persze nem a szerkesztő-műsorvezető tehet, hogy ez a műsor nem egy hetente jelentkező rockmagazin különkiadása, és hogy a megszólalókat talán egy-két kivétellel nem építették fel más műsorokban való szerepléssel. Viszont ha kevesebb lett volna a megmondó, de több az összefüggő, tömör gondolatmenet, esetleg vitáznak is a meghívottak, és többféle kameraállásból láthatók, akkor könnyebb őket megismerni, megjegyezni, és a műsor is tartalmasabb benyomást kelt.
Amitől leginkább rettegtem egyébként, az Kapa és Pepe blokkja volt, amely végül is a legjobban sikerült. Önfeledt nyelvi játékra, megnyílásra késztették az utca emberét a dalszövegrészletek kapcsán. És a néző is prímán szórakozott.
Ha azt nézzük, összességében mit adott a műsor, számomra szerethetőbb lett Bori, az underground díva, mint volt, de továbbra is korszerűtlennek találom az általa énekelt „zűrös” dalokat. És kiderült az is, hogy Bori „zűrössége” végül is inkább póz. Ő maga nem azt éli, amit énekel. Szerencsére.
(Dob+Basszus live, m1, október 16., 23.00.)