Szóval megint elment egy lehetőség, Magyarország még mindig nem készítette el várva várt ’56-os filmjét, amiből egyre inkább az következik, hogy a forradalomról egyszer majd az fogja leforgatni a legkatartikusabb filmet, aki a Kádár-érát is csak a szülői, pláne nagyszülői legendáriumból ismeri. Az, akinek már nincs köze a több évtizedes kacsingatáshoz a Magyar Filmszemlék szőnyegén, aki kívül van ezen a szánalmas hátbaveregetősdin, ballib belterjen, mutyin-bratyin, ami ma a magyar film.
Először is: a Kolorádó Kid izzasztóan erőltetett korabeli szlengje javarészt érthetetlen, úgy esik ki a főszereplők szájából, mint Hófehérkééből a csutka. Másodszor: a betanult stílust, a szögmérővel mért formát, a fiatalos cinizmust, az öreges tudálékoskodást úgy variálgatja az öntetszelgő rendező, hogy a dialógok mellett a filmnyelv is követhetetlenné válik. Harmadrészt: a rendszerváltó undergroundok és egyéb médiaikonok feltűnése rendkívül randítja a képet. Itt Bárdos Deák Ági lesz a dizőz, Menyhárt Jenő a Corvin-közi parancsnok, Kiss Tibi a felkelő, besétál a képbe drMáriás, Bakács Tibor és jolly jokerként Rózsa Gyuri, miközben ebben a Szeszélyes évszakok-hangulatban a dirigens elvárja, hogy azért vegyük őt komolyan.
Hát nem. Az egykori Narancs-főszerkesztő és gonzozsurnaliszta Vágvölgyi B. András forgatott egy filmet ’56-ról a barátaival a barátainak. Közben befeszíti a muszklijait, Havas Henrikként rántja be a tudományát, mindazt, amit a mozgóképtörténetből megtanult (a lassúdad film noirtól az amerikai show-bizniszen át a pergő Tarantinóig), s közben úgy zongorázik a kádári undergroundról, mint a jóllakott rózsadombi díszértelmiségi a cigányügyről.
A Kolorádó Kid szembemegy a papírszagú hősmítosszal, hogy bemutassa az „igazi” pesti vagányokat, akiket nem érdekelt több a világból, mint Zana (Ganxsta) Zoltán rappert az ő dalszövegeiben. Tudniillik a pesti rakodómunkás nem Petőfit szavalt a szabadidejében a múzeum lépcsőjén, hanem lógva-kefélve nyomta a szlenget, ahogy az a nyelvészeti tanszékek gyűjtéseiben és egyéb vamzerjelentésekben meg vagyon írva, a forradalom meg csak úgy jött, és phí, elsodorta. (Persze idekívánkozik az egyébként Vágvölgyi B.-vel egy évben Angliában született Tibor Fischer, aki hasonló perspektívából, ám finoman hangolt érzékenységgel humorizált ’56 jugenddrámájával A béka segge alatt című regényében.) Szóval ez a deheroizált, neutrális figura nem köti le a nézőt, nem érdekes, nem érzelmes, nincsen neki, szegénynek, motivációja, mélysége és magassága, nem alkalmas arra, hogy főszereplő legyen, ergo: felesleges róla másfél órán át filmet nézni. Nagy Zsolt színészi zsenialitása repedezik a szerteágazó szerepben, ám a spiclivé aszó fogolytárs Gáspár Tiborral és a röpke jelenetben szkeptikus pincérként feltűnő Kovács Zsolttal még így is túlmutatnak az összképen. A Kolorádó Kid a filmértő szakíró rendezői rutin nélküli stílusbűvészkedése; el van sózva, el van borsozva, el van paprikázva. Filmes bravúr helyett elrontott gezemiceleves.
(Kolorádó Kid – színes, magyar játékfilm, 93 perc, 2009. Rendező: Vágvölgyi B. András. Forgalmazó: CameoFilm.)
origo.hu
Gondban a rendszer a megújulók miatt
