Beruházás Budapest módra, avagy recept a biztos bukáshoz

Szeretik a sertésszeletet Budapest módra? A magam részéről édesanyám gombás-tejfeles szeletét, vagy éppen töltött paprikáját verhetetlenebbnek tartom. Persze, korántsem vetem meg a szalonnával, gombával, paradicsommal és libamájjal készült finomságot sem, ha éppen úgy hozza az alkalom. Talán szórakoztatóbb volna a főzés tudományának ösvényén tovább haladva Horváth Rozi, vagy éppen nagybecsű Benke Laci bácsi javallatait körüljárnom, de ezúttal egy semmiképp sem követendő receptet mutatok be. Ugyanis láthatóan nemcsak a különféle húsoknak, hanem a fővárosi nagyberuházások végrehajtásának is létezhet a maguk „Budapest módra” receptje.
Akár egyszerű városlakóként járva-kelve, vagy éppen a projektmenedzsment-szakma alázatos szolgájaként, naponta szembesülhetünk elképesztő történésekkel. A főváros beruházásainak újabb és újabb gigantikus bakijaival, csúszásaival, drágulásával kapcsolatos híreket olvasva azt gondolhatja szakember és városi polgár egyaránt, hogy mindez nem lehet a véletlen műve: valahol a Városháza és a fővárosi cégek fiókjainak mélyén, titkon őrzik a biztos bukás receptjét. Egy – ahogy mondani szokták – neve elhallgatását kérő szakács barátomtól megtudtam, hogy egy jó séf az ételkészítés végeredményét megkóstolva is meg tudja mondani, hogy miből és hogyan készülhetett a fogás. Megfelelőnek tűnik a párhuzam. A főváros beruházási gyakorlatának eredményeiből, pontosabban eredménytelenségeiből következtethetünk arra, hogy miként is készítették elő és vezényelik le a projekteket.
A sors kegyelméből, vagy talán ironikus kegyetlenségéből csaknem tizenöt hónapon keresztül volt módom közelebbi tapasztalatokat szerezni a főváros, sőt az ország elmúlt három évtizedének legnagyobb beruházásában: a 4-es metró projektben. Mivel az én szakácskönyvem egészen más hozzávalókat tartalmazott a beruházások előkészítésére, irányítására és levezénylésére vonatkozóan, ezért – sokak nagy bánatára! – kollégáimmal egy egészen másfajta recept elkészítésén igyekeztem – amíg hagyták. A Városháza nagyurai, akarom mondani az étterem törzsvendégei azonban gondatlanok voltak még a kiskukták alapos móresre tanítását, ellehetetlenítését megelőzően: engedték kiismerni a titkos budapesti beruházás-szakácskönyvet. Legalábbis egynéhány részletét bizonyosan. A 4-es metró beruházás a projektmenedzsment-szakma számára egyébként annyira kitűnő elemzési alanynak tekinthető, hogy ha ehhez hasonló ló állna rendelkezésükre, a világ bármely állatorvos-tudományi egyetemének kutatói azonnal ünnepelni kezdenének.
Ne is éljünk hát vissza az ínyencek türelmével: lássuk a tuti receptet. Természetesen ez is, mint minden szépen kidolgozott főzési útmutató, az elkészítendő végeredmény ínycsiklandó bemutatásával kezdődik – csak azért, hogy a főszakácsnak és az üzletvezetőnek legyen kedve hozzáfogni. A mai, illetve az elmúlt évtizedek menüje tehát egy olyan beruházás, amelynek egyrészt különösebben átütő értelme nincs. Másrészt sikerül olyan ügyesen strukturálni, az irányítási kompetenciát és gyakorlatot olyan kifinomulatlanul kialakítani, az átláthatóságot és a szakmai elveket elsorvasztani, hogy kiváló vadászmezeje lehessen a visszaéléseknek. És hab is lesz a tortán bőven, mégpedig az, hogy mindez természetesen egyre több időbe és még több pénzbe telik. Amolyan végtelen történet ez, mint Michael Ende meseregénye…
Az elkészítés módja röviden a következő. Mindjárt az elején végy egy jó öreg alapkoncepciót, illetve nyomvonaltervet, lehetőleg abból az időből, amikor még a város adottságai teljesen mások voltak. Ne légy szemérmes, minimum a szép emlékű hetvenes évekig nyúlj vissza! Ha ezzel megvagy, akkor kezdj hangzatos populista szövegelésbe. Kampányolj, és az érdemi előkészítés, tervezés helyett munkád fókusza más politikai tényezők hibáztatása legyen, amiért nem a te álmaidat kívánják elsőként valóra váltani. Figyelj! Ez biztos bejön, akár még választásokat is nyerhetsz vele. Kapkodnod továbbra sem kell, nyugodtan adj jó tíz esztendőt az előkészítésre. Fontos, hogy ez idő alatt csak színes-szagos fotókat, brosúrákat és látványterveket készíttess, de azokat nagy mennyiségben. Mindezt fűszerezheted még néhány sajtóeseménynyel, csinnadrattával is, így még a Hócipő is bő lére eresztve foglalkozik veled. Semmi mást ne tegyél, még véletlenül se, mert a végén még egy jól tervezett projekted lesz. Ebben az időszakban mindvégig óvakodni kell a profi projektmenedzsment-gyakorlattól, mivel az a józan ész tudománya. Konyhanyelven szólva, nem engedhetsz olyan szakácsokat a főztöd közelébe, akik a nemzetközi és piaci gyakorlatnak megfelelő szakácskönyvet lobogtatnak. És még egy! Ha valami mérnöki vénájú alak ebbe a szép remekműbe egy más szakácskönyvből dolgozó projektmenedzsment-szakértő céget hozna be valamiféle rendrakás és kompetenciapótlás céljából, akkor azt nagyon határozottan el kell távolítani. A végén még szűkülni kezd a vadászmező! Nem szabad továbbá sem a projekt operatív műszaki-lebonyolítási tervét, sem a projektirányítás eszközeit és módszereit kialakítani, hiszen a beruházások költségeinek 90 százaléka már a tervezéskor eldől – de ezt ennél a sajátságos receptnél ne akarjuk érdemben kontrollálni. Műszaki tervezéskor ne tévesszenek meg a hatékonyság és a célszerűség elvei, nyugodtan álmodj barokkos stílusban! A beruházást tartsd távol a költségszakértőktől és a tervellenőrzéstől, különben könnyen odakozmál! Ha egyszer – már csak a szavazóbázis miatt is – akad olyan társad, aki végre megígéri, hogy lesz pénz bőven a beruházásra, akkor bizony nincs mit tenni: bele kell vágnod. Hamarjában ki kell alakítanod azt a struktúrát, amiben a beruházást működteted. A szakirodalom azzal próbál majd átverni, hogy két megoldás van: 1. vagy fővállalkozót bízol meg és egy kisebb projektirányító csapattal viszed a beruházást; 2. vagy több részre bontva szerződsz a kivitelezési munkákra, és egy szakmailag nagyon erős, jelentős létszámú és költségű projektirányító szakembergárdát foglalkoztatsz. De ne törődj ezzel! Nyugodtan bontsd részekre a kivitelezést, köss sok kisebb szerződést, ugyanakkor egy kompetenciában és kapacitásban is alultervezett projektirányítási szervezetre bízd a feladatot! A projektirányítást bátran tervezd alul, hogy csapatod létszáma összességében annyi legyen csak, mint ahány agyonfizetett jogásza van egy kivitelezőnek. Ez az erőaránytalanság azért jó, mert így biztosan nem tudjátok majd egységesen kezelni a beruházást, és egyáltalán nem lesztek képesek a kivitelezést végző vállalkozók – egyébként abszolút természetes módon jelentkező – többletköveteléseit sem kezelni. Miután kiválasztottad e remek harmadik utas megoldást, meg kell kötnöd még a kivitelezői és mérnöki szerződéseket. Ennek során úgy kell eljárnod, hogy az egyes szerződéseket teljesen külön gondozod. Véletlenül se hangold össze őket műszaki vagy pénzügyi szempontból! Ugyan a végrehajtás valóságos gyakorlatában ezek nagyon is összefüggenek, de a te tisztánlátásodat nem homályosíthatják el a tények. Így nagyon gyakran előfordul majd az a helyzet, miszerint az egyik szerződés adta keretek között egy kérdésben látszólag racionális döntést hozol, viszont – mivel nem látod az összefüggéseket – egy másik szerződés alapján komoly többletköltséget és időveszteséget szenved el a beruházás.
Lássuk a fűszerezést! Alapvető fontosságú, hogy a beruházás egészében ne engedd érvényesülni az egészséges érdekellentéteket. A megkötött szerződések sorában lehetőleg ne legyen olyan, amely pénzügyi és ütemezésbeli teljesítménycélok elérését honorálja, mivel így biztos nem történhet meg, hogy valakinek jól felfogott üzleti érdeke legyen a beruházás határidőben és költségkereten belüli megvalósítása. A recept szerint úgy az igazi, ha mindenkinek addig van munkája és pénze, ameddig a beruházás tart. Már csak a törzsvendégek érdekei miatt is érdemes olyan szerepköröket, felelősségi és hatásköri rendszert kialakítanod, amelyben a döntéshozatal felelőssége elporlad. A dokumentált kommunikációs és jelentéstételi rend gyakorlása helyett inkább működtess informális csatornákat, mert így a beruházás tökéletesen átláthatatlanná válik. A cél: soha ne lehessen tudni, hogy akárcsak a következő héten kinek mi lesz a feladata, annak mi a határideje, illetve ki és milyen döntéseket hozott. De még azt sem, hogy éppen hogyan áll a beruházás műszaki, pénzügyi előrehaladása.
Az egész ínyencség zavartalan elkészülte szempontjából folyamatos kockázatelemzést véletlenül se végezz! Így soha nem fogod látni még a nagy valószínűséggel bekövetkező problémákat sem. Majd ha valami gond van, akkor kezdheted szépen elemezni, hogy például a vonatkozó szerződés szerint mire van lehetőséged. Olyan érthetetlen hívságokkal, mint változáskezelés, eszkaláció, feladatmenedzsment, vagy éppen projektmonitoring, kontrolling, ne is foglalkozz! Ezek csak a hozzá nem értők rögeszméi. Ha minden előírást betartunk a beruházások Budapest módra történő elkészítésekor, akkor biztosak lehetünk a várt eredményben: egyre későbbi határidők és szaladó tízmilliárdok. Egészségünkre!
Csak meg ne feküdje csaknem kétmillió városlakó gyomrát.

A szerző közgazdász, a Nemzetközi Projektmenedzsment
Szövetség elnökségi tagja