Izland történelmet írt

Geir Haarde volt izlandi miniszterelnököt az izlandi parlament döntése alapján egy speciális bíróság, a Landsdomur elé fogják állítani, hogy feleljen azért a gazdaságpolitikáért, amely Izlandot a világ egyik legfejlettebb országából mindössze rövid hat év alatt a világ egyik legreménytelenebbül eladósodott országává tette. A Landsdomurnak, amelyet száz éve állítottak fel, de még sohasem hívtak össze, kell majd eldöntenie, hogy vajon a miniszterelnök hanyagsága okozta-e az ország tönkremenetelét, és ha igen, ezért akár két év börtönre is ítélhetik. Az a 2300 oldalas vizsgálati anyag, amelyet az izlandi parlament felkérésére egy nemzetközi összetételű speciális vizsgálóbizottság tett le az asztalra, néhány minisztert is a Landsdomur elé akart állítani, ám a parlament megmentette őket a megszégyenítéstől. Hasonlóképpen megúszta a dolgot a központi bank elnöke, David Oddsson is, aki talán leginkább felelősnek tekinthető, hiszen 1991 és 2004 között Izland miniszterelnöke, később kereskedelmi miniszter, majd 2005-től 2009-ig az izlandi nemzeti bank elnöke volt. Mikor a népharag Haarde-t lemondásra kényszerítette, Oddsson még hivatalban maradt, sőt az új miniszterelnök, Jóhanna Sigurdardóttir felszólítására sem volt hajlandó otthagyni a központi bankot, úgyhogy az új kormány kénytelen volt megváltoztatni a központi bankról szóló törvényt, és azt követően kitessékelni Oddssont a bank éléről. Ezt a kormány annál is könnyebben megtehette, mert nem lévén tagja az Európai Uniónak, Brüsszel vagy Frankfurt (az Európai Központi Bank székhelye) nem vindikálhatta magának a jogot, hogy beleszóljon az izlandi kormány intézkedéseibe.
Haarde most ártatlanságát bizonygatja, szerinte az ellene emelt vád nem más, mint politikai boszorkányüldözés. Bizonyos fokig igaza is van, hiszen Izland nem csinált mást, mint amit ebben az időben mindenki más, nem kis mértékben az Európai Unió és a nemzetközi pénzügyi intézmények, így a Nemzetközi Valutaalap útmutatásával: liberalizálta gazdaságát, privatizálta a korábban állami bankokat, azok pedig éltek a körülmények adta lehetőségekkel. A profitmaximalizálás nem bűn, sőt erény a liberális kapitalizmusban. Miért ne tennék ezt a bankvezérek és a részvénytulajdonosok, ha egyszer a nyereséget zsebre vághatják, míg a kockázatokból származó veszteségeket az adófizetők pénzéből térítik meg, hiszen az egyes kormányok nem engedhetik meg, hogy a bankok tönkremenjenek. A speciális vizsgálóbizottság is csak azt állapította meg, hogy az izlandi bankok gyors ütemű terjeszkedését nem követte az ellenőrzés hasonló módon való kiterjesztése.
Az izlandi parlament mostani döntésével történelmet írt, rávilágítva, hogy egy miniszterelnök akkor is felelősségre vonható, ha nem tesz törvénybe ütköző cselekedetet, csak éppen nem a kellő gondossággal jár el az ország ügyeiben. Az ügy etikai hátterét vizsgáló munkacsoport megállapította: habár egyes vezetők méltán okolhatók, a fő ok mégis a fennálló politikai ideológiában, politikai kultúrában, az értékrendszerben és a média, vagyis a tájékoztatás hiányosságaiban keresendő.