Mestersége: véletlenszelídítő

Egy fénytelen pincében mindennap ketten dolgoznak azon, hogy rideg üvegszilánkokból valami csoda szülessen: Görömbei Luca és a véletlen. Műhelytitkok a Szív utcából.

Véget ért az idei designhét. Ősz lévén, tíz napon keresztül a főváros ismét designmetropolisszá alakult, hogy felmutassa, itthon milyen innovatív tervezők dolgoznak, milyen irányokat követnek az új generációs designerek, legyen szó öltözéktervezőről, bútorkészítőkről. A designhéten persze kaptunk ízelítőt a finn és az észt trendekről is, sőt találkozhattunk Paola Navone (képünkön) olasz bútortervezővel, kurátorral is – ő volt az idei designhét díszvendége. Navone nem tipikus designer, nem a fennhéjázó, önmagukat is „agyonkreált” sztártervezők közé tartozik. Közvetlen ember, akire jó odafigyelni, hallgatni az anekdotáit. A budapesti Roomba Home Culture-ban mutatta be legújabb Evergreen bútorkollekcióját, amelyet a Baxter cég gyártott le, és Magyarországon a fent említett cég forgalmaz. Navone a bemutatón könnyedén ráhuppant a kanapékra, nyomkodta őket, hogy így szemléltesse, mennyire kényelmesek is a munkái. A bútorai rusztikusak, egzotikusak és végtelenül elegánsak egyszerre. Az viszont egyedül a Baxter érdeme, hogy mennyire sikeresen tudták átértelmezni a bőr férfias textúráját: Navone kanapéi nemcsak első pillantásra, hanem tapintásra is inkább bársonyra, selyemre emlékeztetnek. Ugyanígy testközelből lehetett megismerkedni a hazai tervezők egy szeletével a Nyitott műhelyek programjain. A Dresscode ruhatervezőinél például egymásnak adták a kilincset a szakirányú iskolák diákjai, hozzájuk még vidékről is érkeztek csoportok. A lányok – Csergő Noémi, Keresztury Kata, Bálint Sára és Mohari Kinga – nemcsak egyedi ruhatervezéssel foglalkoznak, filmes és színházi projektekben is részt vesznek, egyikőjük épp Angelina Jolie készülő filmjének statisztajelmezeit készíti. És persze mindegyikük vállal esküvői ruhákat is: ennek mindig nagy keletje van. Egyikük igazán találóan fogalmazta meg ezt a fonák helyzetet: ahhoz, hogy a dizájnerek itthon életben tudjanak maradni, pókká kell változniuk. Ha ez egyik lábukat kirúgják, kell lenni másik hétnek, amivel talpon tudnak maradni. A Kepp Showroom és az Esztille Műhely is hasonlóan sokakat vonzott: érdeklődő volt bőven, de kevesen voltak, akik pénzt is áldoztak a vásárlásra. Mintha csak a kíváncsiság hajtotta volna őket. A designhét magyar vonatkozású programjait végigjárva, úgy, ahogy minden évben, most is megbizonyosodhattunk arról, mennyi kreatív energia lakozik ebben az országban, és a dizájnerek között történt generációváltás is csak ezt a tendenciát erősíti. De ez bármennyire jól hangzik, a közeljövőben kilátás sincs arra, hogy ezek a dizájnerek ne a külföldi piacra dolgozzanak, hiszen Magyarországon szinte képtelenség, hogy stabil vevőkört tudjanak kialakítani. Az viszont tény, a mostani tervezőgeneráció legfőbb erénye, hogy igazi túlélőkről beszélünk. Nem burokban születtek, megtanulták eladni magukat. És ezt nagyon jól is csinálják, csak hát itthon keresletre nemigen számíthatnak. Pedig igény lenne rá, de az emberek pénztárcája nem engedi, hogy egyedi tervezésű termékekre költsenek. Nekik marad a tucatáru vagy a turkáló. És nem ez a szégyen, hanem hogy bármennyire is szeretnék, nem tudják támogatni a magyar ipart, a hazai tervezőket. (Makrai Sonja)

Már a piros lépcsők elárulják: női műhely. Le sem tagadhatná. A saját kezűleg meszelt pincefalakon családi fotók, szerszámok lógnak, külön sarok jár a lemezjátszónak és a műhely lelkének, a nyolcszáz fokon izzó kemencének. Luca a műhelyt a szüleitől lakásra kapott pénzből vette. – El kellett indulni valahogy – mondja. Nem bánta meg. Minden zugból könnyedség, visszafogott tudatosság árad. Nem hangsúlyozza, de a műhelybe lépve az ember azonnal érzi; a design nem csak a kemence bekapcsolásától az utolsó üvegsimításig tartó folyamat.
A tárgyakba fektetett kemény fizikai munkáról csak a keze árulkodik. Mire az egyik karcolás begyógyul, már jön is a másik. Luca a lakályos Szív utcai szuterénben mindennap órákat szöszmötöl a kemence és az üveglapok között. Aprít, olvaszt, csiszol, és a véletlennel kacérkodik. – Egyszer bent felejtettem az üvegeket a kemencében, azóta mást sem csinálok, véletleneket dolgozok fel – meséli, közben már mutatja is a saját fejlesztésű „fusing” eljárás eredményét. Amorf üvegtömböket csiszolgatva jött rá, hogy az olvadó üvegben rejlő mozgás egyszeri mintázatokat hoz létre, és elkezdett kísérletezni. Üvegszilánkokból először lapokat olvaszt, ezekből készülnek újabb olvasztással az építőelemek, a világítótestek, az ékszerek, a tálak.
Az üvegművészet nem önkifejezési forma, mondja. Az anyag határai érdeklik. Csak a folyamat hetven százalékára van ráhatása, a fennmaradó rész esetleges. Nem akarja ráerőszakolni az akaratát az üvegre – igyekszik együtt dolgozni vele. Üveglapot húz elő egy doboz mélyéről, mintái egy irányba sűrűsödnek – a győr-kismegyeri református templom ablakaihoz tervezett hasonlót. – Nézd csak, gyülekeznek – mutatja –, araszolnak az oltárhoz. A véletlen megszólal – szimbólumnyelven.
– Amikor elkezdtem az egyetemet, még öt üveggyár működött Magyarországon, ma már csak egy vegetál – meséli. A jövőjét mégis itthon képzeli el. Pedig látott egyet s mást. Helsinki egyetemi negyedében külön designvárosrészt alakítottak ki, ahol csak olyan házak épülnek, amelyek legalább egy százalékban helyi művészek munkáit is hasznosítják, meséli Luca.
Elvégezte ugyan a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) design management szakát, sőt tanít is az egyetemen, de leginkább a gyakorlat tanította; egy iparművésznek az önmenedzseléstől a számlázásig mindenhez konyítania kell. Álmodni pedig csak nagyot szabad, mondja. Saját kutatása a bizonyíték: a véletlen általában szerencsés mozgásban van.

Megfigyelhető mozgások. Görömbei Luca tavaly diák kategóriában Építészeti üvegelemek című alkotásáért megkapta a Magyar Formatervezési Díjat, a MOME szilikát tanszékére benyújtott diplomamunkáját, amelyben az üvegben megfigyelhető mozgásokat vizsgálta, elnöki különdíjjal ismerték el. Munkái szerepeltek kiállításon a Művészetek Palotájában és idén nyáron az Ördögkatlan fesztiválon is, ahol Palkonyán üvegboltot épített fel. A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díjai is Görömbei Luca Szív utcai műhelyéből kerülnek ki.