Moszkva is erősíti az ázsiai vektort

Oroszország és Kína viszonya régen volt olyan jó, mint manapság. A két ország különösen az energetikai szférában erősíti látványosan a kapcsolatait. Látva az orosz export diverzifikálására irányuló törekvéseket, az idáig az energiafüggőség csökkentésére koncentráló Európában sokan megdöbbentek. Amerika hatalmi pozícióit féltve nézi rossz szemmel Peking és Moszkva stratégiai partnerségét.

Látszólag egyszerű a képlet. Oroszország energiatartalékai hatalmasak, míg Kínában az olcsó munkaerő és az óriási termelői potenciál mellett égbekiáltó az energiaéhség. Emellett Kína már régóta törekszik arra, hogy energiabiztonságát erősítendő utat találjon az orosz mezőkhöz, míg új stratégiája értelmében Moszkva a kelet–nyugati mellett nyugat–keleti irányba is terelné exportját. Csak hab a tortán, hogy az Egyesült Államok globális túlsúlya ellenében Oroszország igyekszik erősíteni külpolitikájának ázsiai vektorát, amelyhez megértő partnert talál Kínában. A két ország partnersége azonban bonyolultabb annál, mint azt sokan gondolják.
Oroszország az eddigi 8 százalékról 22-25-re szeretné emelni az ázsiai–csendes-óceáni térségbe irányuló olajexportját. Emellett rövid időn belül 20 százalék körülire növelné a jelenleg vezeték híján e régiót eddig elkerülő gázszállításokat. E tervek realizálásában fontos lépés a kelet-szibériai Szkovorogyinót Dacsinggal (Daqing) összekötő, másfél évtizede napirenden lévő, kezdetben évi 15 millió tonna kapacitású kőolajvezeték megépülése. A 2030-ig garantált szállítások fejében Peking összesen 25 milliárd dolláros hitelt adott a Rosznyeftynek és a Transz-nyeftynek, amely az ilyen tőkeínséges időkben ugyancsak jól jön. Emellett a Gazprom öt éven belül tervezi megindítani Kínába a gázszállítást is. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy az 1999-es 5,7 milliárdos szintről 2008-ra 58,8 milliárd dollárra nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene, még inkább megijedhetünk Kína és Oroszország egymásra találásától. A látszat azonban csalóka, hiszen a kínai importból mindöszsze 1,7, ha az energiahordozók behozatalát vesszük, akkor 9 százalékkal részesül Oroszország, s még a csúcsot jelentő 58,8 milliárdos forgalom is eltörpül az EU-országok és Oroszország közötti 250 milliárd dolláros egyenleg mellett.
Kétségtelen tehát, hogy az általános trendet követve a Kreml is nyit keletre, ráadásul csakis Kínával összefogva törheti meg Amerika globális egyeduralmát. A
Peking felé kacsingatással Moszkva az Európai Uniót is igyekszik szorosabb együttműködésre sarkallni. A Kínához közeledés Oroszország számára ugyanis egyelőre nem több érdekházasságnál, s jóval több érv szól az európai kapcsolatok szorosabbra fonása mellett.