Veszprém királynéi vára, az ispánsági székváros és a Szent István alapította püspökség környékén már a XI. században falvak hálózata alakult ki. A legtöbb közülük egyházas hellyé fejlődött a XIII. századig, a tatárjárás és a török hódoltság pusztítását azonban csupán néhányuk középkori temploma élte túl. Főként a Veszprémből érkező, majd a Sárvíz felé továbbhaladó Séd folyócska mentén. Árpád-kori a sólyi, berhidai és vilonyai, részben a papkeszi műemlék templom, s egy pompás – a XIX. században befalazott – román stílusú díszkaput is találtak, restauráltak 1962 és 1968 között Litér református templomának déli oldalán. Az említett öt település egyházai közül négy a protestáns híveket szolgálja lassan fél évezrede: Luther Márton vallása már az 1530-as években megérkezett, és gyökeret vert a Balaton északkeleti partvidékén. Berhida régi egyháza a katolikusoké maradt, a protestánsok számára 1768-ban épített másikat a földesúr Boronkai család, a Séd-völgy többségében református lakossága II. József császár türelmi rendeletével (1781) jogosulttá vált új istenházákat emelni. Sajnos néhány középkori eredetű épületet lebontottak, mint például a XI. századi alapítású királyszentistváni parokiális templomot az 1830-as években.
A kőfallal kerített vilonyai református templom esetében szerencsésen és szépen keverednek egymással a középkori épületrészek és -részletek a későbbi népies barokk ízlésű díszítőelemekkel, valamint a nemes arányú, kora klasszicista stílusú harangtoronynyal. Vilonya a Szent István király által Fehérváron alapított Szűz Mária-prépostság birtoka volt, ezért egyháza nem szerepel a pápai tizedjegyzékben; a település nevével is szokatlanul későn, egy 1481. évi öszszeírásban találkozhatunk először, Wynyola alakban. 1499 és 1522 között a községről nem, csak a plébániájáról és papjairól találhatók adatok egyházi forrásokban. Az 1500-as évek közepétől Palota végvárához tartozott a település, 1650-ben azzal együtt került a Zichy család tulajdonába. Régi temploma a hódoltság idején tönkrement. A török kiűzését követően – 1720-ban – a középkori hajóból és szentélyből megmaradt falak felhasználásával újjáépítette a helyi protestáns gyülekezet.
A hatszáz lelkes Vilonya főutcájának nyugati végén, a települést határoló Séd közelében található az öreg templom. Hófehér dolomitkövekből gondosan rakott kerítőfala – a műemlék kutatója, Koppány Tibor szerint – a XV. század végéről származik. Ekkor alakították át a késő román kori épületet is: az 1200-as évek második felében készült egyenes szentélyzáródású templom hajóját északon mellékkápolnával bővítették. Ez utóbbit 1721 után lebontották, csúcsíves boltozatának nyomvonala a külső falon látható; ugyancsak ebben az időszakban „tűnt el” a szentély északi oldalához kapcsolódó középkori sekrestye. 1728-ban kazettás deszkafödémet ácsoltak a hajó fölé. Az 51 díszes fatáblából álló mennyezetet Bicskai Földes Mihály festő- és asztalosmester készítette Ballag nevű segédjével. Az 1929. évi renováláskor lebontották – de szerencsére megóvták, és elszállították a budapesti Néprajzi Múzeumba, most is ott látható. 1747-ben zsindely borította a szentélyt, a század derekán a cinteremben álló fa haranglábról tesz említést egy levél.
Két és fél évszázadon át, 1541 után csak romladozott a templom, mire végül jóra fordult a sora. 1781 után hozzáfogtak a renoválásához, megmagasították a szentély végfalát, nyugati irányba meghosszabbították a hajót, előcsarnokot kapott a déli bejárat. A háromemeletes, párkányzatos harangtorony 1793-ra készült el. Az épület műemléki felújítására az 1970-es évek végén került sor. A régészeti feltárás tisztázta az építési – és bontási – periódusok egymásutániságát, a helyreállítás során ezeket bemutatták, mint például a keleti végfal megmagasításának határvonalát, az ablakok eredeti formáját és az említett északi kápolna kettős boltívét. A napvilágra került maradványokból rekonstruálták az előcsarnok sarokéleinek XVIII. századi díszítőfestését; a vörös-fekete színű, gyémántmintás, szalagos színezés és a többi vakolatdísz nagyban emeli az épület hatását.
A régészeti kutatást vezető Koppány Tibor felfigyelt a kerítőfaltól nyugatra található paplakra. Kiderült, hogy a jellegtelen külsejű, 1911 után több ízben is átalakított épület szintén középkori. Három egy sorban álló helyisége és az alatta lévő dongaboltozatú pince a XV. századból való, a ház oromfalán – a padlásablak kőkeretébe vésve – megtalálták az 1481-es évszámot is. 1978-ban helyreállították, félöles vastagságú kőfalai eredeti állapotukban őrzik egy Mátyás korabeli kisnemesi kúria formáját.
origo.hu
Kiderült, hogy ki a rejtélyes lottónyertes, aki óriásplakátot vett az Oktogonon
