Sok szavazat, gyors változás

Miniszterelnök úr, a közvélemény-kutatások szerint kissé talán még nőtt is a Fidesz előnye a tavaszi választások óta. Előfordult már, hogy az országgyűlési választások után kitart őszig a győztes lendülete, de hogy ekkora maradjon az előny, nos, ez mindenképpen figyelemre méltó.
– Ez is új jelenség a magyar politikában. Most egy nagy változásokra vállalkozó kormánynak komoly esélye van elsöprő mértékű támogatottságának a megtartására. Én ebben látom az önkormányzati választások igazi tétjét. Azt gondolom, hogy a holnapi szavazás értékelő szavazás lesz. Örülök, hogy az ellenzék is erre kéri a választókat, mármint hogy a voksaikkal értékeljék mindazt, ami az elmúlt hónapokban történt Magyarországon, mert így világos képet kapunk arról, mit gondolnak az emberek az eddigi intézkedéseinkről. A döntés lényegesen befolyásolja a kormány munkáját. Ha sok szavazatot kapunk, akkor gyorsan véghez tudjuk vinni a változásokat, ha kisebb támogatást kapunk, akkor bizony lassabban haladunk majd. Tehát ha a Fidesz meggyőző fölénnyel, nagy támogatottságot összegyűjtve végez az önkormányzati választásokon, akkor Magyarország jó néhány évet megspórolhat magának.
– A három ellenzéki párt véleménye többé-kevésbé megegyezik abban, hogy a kormány eddigi tevékenységét főként a demokrácia csorbítása jellemzi. Beszélnek narancsuralomról, diktatúráról, önkényről, alkotmányos abszolutizmusról, a demokrácia felszámolásáról, illetve ezek különböző variációiról.
– Az ellenzék úgy gondolja, hogy a hangerő és a nagy szavak pótolják a támogatottságot. A legjobbkor érkezik ez az önkormányzati választás mindannyiunk számára. Utána lehet nyugodtan értékelni, le lehet higgadni, át lehet gondolni a történteket. Ha most az ellenzék diktatúrát kiált, ám egy szabad választáson az emberek nagy arányban támogatják ismét a kormányt, akkor ezt a lemezt érdemes levenni a lemezjátszóról.
*
– A várható nagy győzelemmel nagy problémák is járnak. Az egész önkormányzati szektor úszik az adósságban. Hogy lehet ezt kezelni?
– A sikertől nem kell félni, a felhatalmazást vállalni kell. Minden közösségnek megvannak a maga gondjai, bajai. Valakinek meg kell fogalmaznia ezeket, kísérletet kell tennie az orvoslásukra, az embereket valakinek össze kell fognia, meg kell szerveznie a közös munkájukat. Ilyen értelemben a hatalom egyeztetett cselekvést jelent, és egy ország minél inkább képes egyeztetett cselekvésre, annál nagyobb esélye van arra, hogy úrrá legyen a gondokon. Ami az adósságot illeti, ez a Gyurcsány-korszak legsúlyosabb öröksége. Magyarország úszik az adósságban, a központi költségvetés is, az önkormányzatok is, sőt, az önkormányzatok közül nem egy már hajótörést szenvedett, és a csőd szélén áll, vagy éppen térdig gázol a csődeljárásban. Kétségkívül nehéz dolguk lesz a holnap megválasztott önkormányzati vezetőknek, és nehéz dolga van a kormánynak is. De nem azért jelentkezik az ember kormányzásra, hogy könnyű feladatokat kapjon, hanem hogy azt kapja, amit az élet elé hoz. Bátran és újszerűen érdemes gondolkodni az önkormányzati választások után, föl kell tenni a kérdést, hogy ha egyes önkormányzatokat csődbe visz az iskola működtetése, ha földhöz vágja őket a kórház üzemeltetése, akkor vajon továbbra is nekik kell-e ellátniuk ezeket a feladatokat. Azt javaslom, hogy a kormány és az önkormányzatok közötti munkamegosztást gondoljuk újra az önkormányzati választások után.
– Ha már szóba hozta a Gyurcsány-korszak örökségét: az elszámoltatási szándék megmarad a holnapi választás után is?
– Úgy látom, hogy ilyen egységes akarat az újrakezdésre még nem volt Magyarországon, mint most. És nincs újrakezdés a múltért viselendő felelősség tisztázása nélkül. Az elszámoltatás nem a múlt miatt fontos, bár a múlt ad rá okot. Az igazi ok a jövő. Nem fordulhat még egyszer elő, hogy tönkre lehessen tenni, el lehessen adósítani, a kétségbeesés szélére lehessen sodorni Magyarországot, mint ahogy tették az ország vezetői az elmúlt nyolc évben. Az elszámoltatóeljárások még csak most indultak, indulnak. A türelmetlenség érthető is, indokolt is, de nem szabad áthágni a jogállami kereteket. Én hiszek abban, hogy demokratikus keretek között is lehet tisztességes elszámoltatást végrehajtani. Az ország állapotáért általában viselendő felelősség büntetőjogilag is megfogalmazható, de erről nem az igazságszolgáltatásnak, hanem a parlamentnek kell döntenie. Gondoljunk csak az izlandi példára.
– Az utóbbi hónapokban jórészt a devizahitelesek problémái uralták a közbeszédet. Az ellenzék a forint többszöri bedöntésével vádolja önöket, s erre vezeti vissza az érintettek minden gondját-baját, és kétségtelen, hogy most kedvezőtlenebbek az árfolyamok, mint tavasszal voltak.
– Ezekben a napokban a forint árfolyama éppen javul. Két hete viszont erősen romlott. Márpedig két hét alatt az ország tényleges gazdasági teljesítőképessége nem változott. A forint árfolyama elszakadt a valóságtól, ki van szolgáltatva a spekulánsoknak, ennek pedig az az oka, hogy súlyosan el vagyunk adósodva. Ha tehát a forint árfolyamát szeretnénk védeni, akkor minél gyorsabban csökkentenünk kell az államadósságot. Ezen dolgozunk, és látok is erre esélyt, de azonnali eredményt a költségvetési hiány szigorú korlátok között tartása és az államadósság csökkentése sem hoz. Még jó ideig veszélyzónában lesz a magyar valuta. Ezzel együtt kell élnünk a következő néhány évben, egészen addig, amíg az elmúlt nyolc év szomorú örökségének oroszlánrészét eltakarítjuk, és nyilvánvalóvá tesszük a külvilág számára, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon áll.
– A világsajtó kifejezetten negatívan vélekedik a magyar kormány gazdasági lépéseiről. Ez nem zavarja önt?
– Egy országnak el kell döntenie, hogy valóban önálló akar-e lenni, vagy inkább egy vizesnyolcas, aki állandóan surranópályán, mások kegyéből, mások elismerő véleményét keresve boldogul. Van ilyen létforma is, a lényege az alárendeltség, az önérdek feladása, az igazodás, és az erősebbek asztaláról lepotyogó morzsák szedegetése. Így is lehet élni. Nem valami távlatos élet, jómódot sem ad, a lehetőségei is korlátozottak, és végképp nem szabad élet. Én biztos vagyok abban, hogy mi ennél többre vagyunk képesek. Lehet, hogy másnak csak ez jut, de mi, magyarok, biztosan többre tarthatunk igényt. Mi egy komoly nemzeti közösség vagyunk, nagy múlttal, óriási eredményekkel, tele tehetségekkel, országvesztések utáni többszöri talpra állással, szóval nekünk nem ilyen élet dukál. Ezért én a saját lábán álló, erős, gazdaságában, saját teljesítményében, saját tehetségében bízó Magyarországot szeretnék építeni. Mi csak ilyet tudunk; büszke Magyarországot, szolgalelkűt nem. Ahhoz más pártok, más parlament és más kormány kellene. Ez időnként persze harccal jár, időnként a forint árfolyamán látszik, időnként diplomáciai gesztusokból olvasható ki, időnként a Magyarország köré fonódó médiablokád egy-egy kellemetlen kommentárjában testesül meg, de a végén – még egyszer mondom – ki fog derülni, hogy tíz-egynéhány millió ember itt, a Kárpát-medencében, ha egy nyelven beszél, egy logika mentén gondolkodik, érzi az összetartozást, és bízik a saját jövőjében, akkor igenis élet- és versenyképes közösség lesz, még a globális világrendben is.
– Kidolgoztak egy tervet a devizahitelesek megsegítésére, ebből mikor lesznek konkrét intézkedések? Az érintett családoknak minden hónap számít.
– Ami a konkrét intézkedéseket illeti, szerintem mindenki tudja, hogy a kormány nem tudja visszafizetni a hitelt senki helyett. Nem volna helyes, ha az adófizetők pénzéből mások adósságát fizetnénk vissza, és az ország sincs abban a helyzetben, hogy ezt megtehesse. De amit tenni tudunk, azt megtesszük. Megvédjük a családokat a széthullástól. Ez erkölcsileg is helyes, és gazdaságilag is indokolt, mert ha egy családot kitesznek a lakásából, csak idő kérdése, hogy az mikor hullik szét, és az ebből fakadó szociális következmények elhárítása ismét a közösségnek kerül pénzbe. Tehát a közösség is jobban jár, ha ahhoz segítjük hozzá a bajba került devizahiteleseket és forinthiteleseket is, hogy a fedél megmaradjon a fejük fölött.
– Még valamit tehetne a kormány. Felszámolhatná a bankoknak azt a kényelmes, piacon kívüli helyzetét, amelyben minden kockázatot az ügyfélre hárítanak, és ha mégis beüt a krach, akkor az államhoz fordulnak segítségért.
– A Fidesz parlamenti frakciója éppen ezért fogadott el javaslatokat, amelyek máris élénk érdeklődést váltottak ki a bankszektorban. Remélem, hogy a magyar parlamentben lesz elég elszántság, hogy Kósa Lajos és Rogán Antal tervezetét megszavazza. Valóban abszurd, hogyha valakitől elveszik a hitelfedezetet jelentő vagyontárgyat, akkor még mindig marad adóssága, ami azt jelenti, hogy a sírban sem tud megszabadulni a tartozásától. Az is érthetetlen, hogyha végre valaki pénzhez jut, és képes lenne hitele tőketartozását törleszteni, akkor ezt nem teszik lehetővé, vagy ha mégis, akkor megbüntetik érte. Józan észszel nehezen felfogható helyzet uralkodik ma a hitelpiacon, és érdekes módon az abszurditások valahogy mindig az ügyfelet sújtják, nem a bankokat. Tudom, hogy előbb-utóbb a pénzintézetek is megértik ezt, partnerek lesznek a korrekcióban, elvégre ők sem ellenségei saját maguknak, itt akarnak maradni, itt akarnak dolgozni, itt akarják a profitjukat megkeresni. Ezért érdemes igazodniuk a változó helyzethez.
– A nagyarányú és gyors adócsökkentés a Fidesz–KDNP választási programjának egyik fő pontja volt. Mostanában teljesen összevissza beszédeket hallunk erről. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egyik nap elmondja, hogy csak 2013-ban lesz 16 százalékos, egykulcsos adó. A másik nap a nemzetgazdasági miniszter közli, hogy nem, már januártól élni fog ez a rendszer. A harmadik napon egy harmadik valaki mond egy harmadik verziót. Miért ez a követhetetlen kommunikáció?
– Megértőbb vagyok önnél a kormánytisztviselők némelyikének csetlés-botlásait illetően. Látom annak a feladatnak az óriási súlyát, amit éppen én helyeztem a vállukra. Magyarországon radikális adórendszer-átalakítás már régen történt, és amikor történt, akkor sosem az adórendszer egyszerűsítése, hanem a bonyolultabbá tétele irányába haladt, az adókat pedig nem csökkentette, hanem növelte. Erről a logikáról kell átállnia egy teljes államapparátusnak arra, hogy most valóban adót kell csökkenteni. Magában az államapparátusban is vannak kétségek a saját képességeik felől, meg tudják-e oldani az általam szabott viszonylag rövid határidő alatt ezt a feladatot, tehát hogy Európa legegyszerűbb és legversenyképesebb adórendszerét hozzák létre január
1-jétől. Működik bennük egy reflex, ami az óvatosság felé rántja őket, azt mondják, hogy jó, jó, nem eszik a kását olyan forrón, rendben, január 1-jétől legyen egykulcsos, vagy más szóval élve, arányos adórendszer, és persze haladjunk az egyszerűsítés irányába is, de inkább nyújtsuk el a folyamatot több évre. Ez az észjárás örökség, a magyar államigazgatás így működött az elmúlt nyolc évben. Most más szelek fújnak. Most alkalmazkodnia kell az államigazgatásnak, alkalmazkodniuk kell a szakembereknek is, más a munka tempója, más a súlya, más az átalakítás mértéke. Ebből fakad minden. Tehát nem rosszindulatot, nem szabotázst olvasok ki a miniszterelnök vagy a miniszter szándékaitól eltérő szakapparátusi anyagokból, inkább a múlttal való szakítás nehézségét látom bennük. Ám kiváló szakemberekről van szó, igényt tartok a munkájukra, és ők teljesíteni is fogják azt a feladatot, amit a kormány szabott a számukra, csak közben vacog egy kicsit a foguk.
– Tehát akkor mi lesz és mikortól?
– Január 1-jétől bevezetjük az arányos adórendszert Magyarországon, minden idők legalacsonyabb adókulcsával, és ezzel Magyarország áttörést hajt végre. Amikor ez a rendszer stabilan működik, amihez kell egy év, akkor Európa legversenyképesebb gazdasági övezetévé válik majd Magyarország.
– Az adócsökkentés a kormány számára bevételkiesést jelent. Ezt a kiesést pótolni kell. Az ellenzék szerint a Fidesz megszorításokra készül, a kormányoldalról olyasmi hangzik el, egyelőre nagyon óvatosan, hogy a bankadóhoz hasonlatosan inkább a kiemelkedően nyereséges gazdasági szektoroknak kellene nagyobb részt vállalniuk a hiány csökkentésében.
– A magyar ember bizalmatlan, ha bármilyen pénzügyi bejelentést hall…
– …Jó oka van rá…
– …Igen. Mert mi volt eddig? Eddig azt mondták, hogy adócsökkentés lesz, és kiderült, hogy nőttek az adók. Eddig azt mondták, hogy hamarosan jobb lesz, és kiderült, hogy sokkal nehezebben él. Eddig azt mondták, hogy most privatizálunk, verseny lesz, ami lehúzza az árakat, és kiderült, hogy ahol privatizáltak, ott az árak felfelé kúsztak. Hogy a magyar ember a lehető legnagyobb bizalmatlansággal fogadja a pénzügyi bejelentéseket, ezek fényében teljesen érthető. Ezt nem is lehet szavakkal, beszédekkel, győzködéssel megváltoztatni, az emberek Magyarországon csak annak hisznek, amit a saját bőrükön éreznek. Csak abban a jövőben hisznek, ami már megtörtént. Ezért csak biztatni tudom őket, hogy igen, olyan adórendszert hozunk létre, amivel mindenki jobban jár. Régi vita, hogy ha csökkentjük az adókat, az a gazdaság teljesítményét növeli-e vagy sem. Itt két iskola birkózik egymással. Úgy vélem, hogy az időhatárokról, időtartamokról lehet vitatkozni, a tényről magáról nem érdemes. Alacsonyabb adókulcsokkal jobban működik a gazdaság, nagyobb a gazdasági növekedés, és ha nagyobb a gazdasági növekedés, akkor a költségvetés is jobban jár. A kérdés csak az, hogy rövid távon is jobban jár-e. Szerintem rövid távon is jobban jár, ráadásul jövőre már 2,5-3 százalékos gazdasági növekedésre leszünk képesek, a magyar gazdaságot elindítjuk a növekedési pályán, ez jövedelmet jelent, amit fel tudunk használni egy új adórendszer megteremtéséhez. Ami a hiányt illeti, a szocialisták gazdaságpolitikájának a középpontjában a megszorítás áll. Ez kudarcos gazdaságpolitika, hiszen egy megszorításnak akkor lenne értelme, ha a megszorítás után rendbe jönnének a dolgok. De hogy évtizedeken át egyfolytában megszorítsunk, és mindig abban bízzunk, hogy ez majd előrevisz bennünket, ennek a gondolatnak a talapzatát nem találom. Ami a mi gondolkodásmódunkat illeti, mi a költségvetési hiány ügyében sem a megszorítások gazdaságpolitikáját, hanem az együttműködés gazdaságpolitikáját folytatjuk. A bankadó például egy tiszta megnyilvánulási formája ennek az együttműködési gazdaságpolitikának…
– …Azért ezt kissé kényszeredett együttműködésnek nevezném.
– Nem állítom, hogy az együttműködés mindenkinek egyfo