A brit News of the World című bulvárlap közli: „Az olajfa leveléből készült, Olümpiában szedett koszorút kap minden bajnok a 2012-es londoni olimpián is.”
A görög s a nekik megfelelő római isteneket a következő növényekből készített koszorúk koronázták: Zeuszt tölgylomb, Apollónt babérlevél, Démétért búzakalász, Dionüszoszt szőlőlevél, Héraklészt pedig a fehér nyárfa levelei. Győztes hadvezéreket, sportembereket, költőket is megkoszorúztak, Szapphó szerint az istenek elfordultak attól, aki az istentiszteletek alatt nem viselt koszorút. A Bibliában a koszorú az istennek szentelt élet díja, s ezt a koszorút Szent Pál a győztes atlétáknak adottakkal hasonlítja össze. Koszorú és sport tehát szoros kapcsolatban áll egymással. De hogyan vélekednek a különböző foglalkozású emberek a brit lap híréről?
A kerttörténész: – A görög sportversenyeken több növényfaj ágával is díjazhatták a győzteseket. Ma a köztudatban az olajág él, pedig a fenyő, a babér, a mirtusz, sőt a zeller is lehetett koszorúnövény. Iphitosz éliszi király Kr. e. 776-ban újjászervezte az olimpiai versenyeket, és 752-ben a delphoi jóshely tanácsára a győzteseket olajkoszorúval tüntették ki. Attikában külön törvények gondoskodtak az olajfa zavartalan termesztéséről. Évente két fánál töbet senki sem vághatott ki. (Surányi Dezső: Kerti növényeink regénye.)
A virágárus: – Újra divatba jön a koszorú? … Tudvalévő, hogy a virágot az ókorban minden alkalomra koszorúba fonták. Sem Görögországban, sem Rómában nem ismerték a vázába szánt virágot. A fejre koszorút volt szokás helyezni, és az volt a szokásos ajándék is.
Az orvos: – Állítólag már az ókori orvosok megállapították, hogy melyik koszorú van rossz és melyik jó hatással az agy működésére. Viszont aki aranyérmet nyer az olimpián, és koszorút illesztenek a fejére, valószínűleg nem foglalkozik ezzel a kérdéssel.
A sportoló (némelyik): – Koszorú? … Aranyból? … („Aranykoszorút viselni különösen előkelő dolog volt. Szíriában, egy ünnepi menetben – Kr. e. 200-ban – háromezer könnyű fegyveres, kétezer bíborruhás lovas és nyolcszáz ifjú vett részt; mindnyájan aranykoszorút viseltek.” – Gabriele Tergit: A virágok regénye.)
A nyelvész: – Megköti (elköti vagy beköti) a koszorúját – használjuk a szólást, és rendszerint fenyegetésként, amikor valaki kíméletlenül elbánik valakivel… A sportra vonatkozatva mondhatjuk azt, hogy elbánik a ringben nagyszájú ellenfelével. Vagy: mit emelgeti a koszorúját? – mondják a legényre, ha olyan lánynak próbál udvarolni, aki bizonyára nem fog feleségül menni hozzá. Lásd Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival. Nota bene a díj – merthogy a koszorú is az – szavunk 1875-ben jelent meg először a hazai sportnyelvben. (Viator: Gyalogolási Kalauz.)
Az irodalomtanár: – Aiszóposz egyik meséje a fák és az olajfa vetélkedéséről szól. A fák egyszer elhatározták, hogy kézfelemeléssel királyt választanak, ki uralkodjék rajtuk, és így szóltak az olajfához: „Uralkodj rajtunk!” Az olajfa azonban ezt válaszolta nekik: „Mondjak le a zsíros folyadékról, melyet bennem az isten és az emberek oly nagyon becsülnek, és menjek uralkodni a fákon?” A fák ekkor a fügének szóltak: „Jer, uralkodj felettünk!” A füge azonban így szólt: „Mondjak le nemes gyümölcsömről, és menjek uralkodni a fákon?” A fák ekkor szóltak a tövisnek: „Jer, uralkodjál rajtunk!” A tövis így szólt a fákhoz: „Ha valóban királlyá kentek magatok fölé, jöjjetek és hódoljatok nekem; ha nem, tűz csap fel a tövisből és elhamvasztja Libanon cédrusait.” (Fodor András fordítása.) Hát így maradt meg az olajfa az emberek örömére olajfának, ágai pedig a sportolók számára koszorúnak.
A sporttörténész: – Az első újkori olimpiai játékokon, 1896-ban Athénban már olajfakoszorú övezte a bajnokok homlokát, és 2004-ben is ezzel kedveskedtek az érmeseknek. Vajon meddig lehet elböjtölni egy ilyen elismerésen?
A humorista: – Bocsánat, és mit kap a vesztes? Olajfamagot?
origo.hu
Magyar össze vissza hazudik a körülötte lévő bűnözőkről
