Vége a fűnyírásnak

Az előttünk álló időszak nagy feladata az, hogy bele kell vágni a szükséges szerkezetátalakításokba – mondta a lapunknak adott interjúban Kovács Árpád. Az Állami Számvevőszék volt elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke nem tartja valószínűnek, hogy az önkormányzati választások utánra időzítette volna a rossz hírek közlését a kormány, de tudomásul kell venni: a működés ésszerűsítése egy befektetés, amely előbb pénzbe kerül, s aztán hoz hasznot.

Túl vagyunk az önkormányzati választásokon. Most jön akkor a feketeleves, ahogy az ellenzék állította?
– Nem hiszek abban, hogy az önkormányzati választások után derülnek ki a „dolgok”. Semmi értelme nem lett volna a jövő évi költségvetést sietve összerakni csak azért, hogy a választások előtt kész legyen. Az államháztartási törvény határozza meg az ütemet, s ahogy telik az idő, egyre több olyan információ lát napvilágot, amely segíti pontosabban megtervezni a bevételi számokat, a vállalt feladatokat és kiadásokat.
– A 2009-es büdzsében százmilliárd forintos többlethiányt talált múlt héten a kormány. Mennyire veszélyezteti ez és a hasonló meglepetések az idei évi tervezést?
– Mindez ismereteim szerint nem más, mint olyan kiadások összessége, amelyeket 2010-re és 2011-re kívánt „elkönyveltetni” a korábbi kormány. Ezek a tételek most oda kerülnek, ahol keletkeztek, és ez így van rendjén. Mindez az idei évi költségvetésen könnyít, mert nem kell ezeknek a tavaly keletkezett költségeknek a terhét elviselnie. De egyben nehezebb helyzetet is teremt, ugyanis a 2010-es kiindulás ennyivel roszszabb.
– Szembe kell nézni a vártnál alacsonyabb adóbevételekkel, amit – úgy tűnik – a bankadó egyedül nem képes ellensúlyozni, a Mol bányajáradéki befizetésére és egyéb forrásokra is szükség lehet. Tartható lesz a 3,8 százalékos idei hiánycél?
– Nem a centi a lényeg, hanem a nagyságrend. Az ismert áldozatokkal várhatóan teljesíteni tudja az új kormány a vállalását. Nem másokért, hanem önmagunkért. Előfordulhat, hogy az egyensúly érdekében további, állami pénzfelhasználást érintő megtakarításokra lesz szükség, ez most még nem látszik világosan. A lényeg az, hogy elindultak a pozitív folyamatok, ebből kell erőt meríteni a további teendőkhöz.
– Optimistának tűnik. A súlyos eladósodottság, a munkanélküliség miatt sokan reményüket vesztették az utóbbi években…
– Ne lássuk a horizontot még komorabbnak, mint amilyen, hiszen így sem derűs. A közelmúltban lényeges változások történtek, a lakosság megtakarításai lassacskán fedezik az államháztartás folyó hiányát, csak az eladósodottság öngerjesztő hatásai miatt szorulunk külföldi pénzforrásokra, és igen jelentősek a valutatartalékok. Esélyt ad a jelenlegi kormány történelmi mértékű felhatalmazása is: látszik, hogy a lakosság egyre jobban érti a problémákat, és készen áll a változtatásokra.
– Mekkora a mozgásterünk?
– Nagyon szűk. A gazdaság mesterséges élénkítésének egyszerűen nincsenek forrásai. Mára olyan kopaszok lettünk, hogy nincs mit üstökön ragadnunk, nem úgy, mint Münchhausen báró, aki a mesében a saját hajánál fogva húzta ki magát a mocsárból. A magyar gazdaságból 1500-2000 milliárd forint tartósan hiányzik, ezeket a lyukakat valahogy be kell tömni. Nehéz út előtt állunk.
– Mibe lehet mégis kapaszkodni?
– Ma már nem működik a korábban alkalmazott fűnyíróelv-politika. Nincs ugyanis miből elvenni, feléltük a vagyonunkat, hitelünket. Az új kormány csak azt az utat járhatja, hogy egyedi kiadásokat mérlegel, tételenként dönt arról: mi az, amire költhetünk, és hol kell zárolni vagy akár elvonni a pénzeket. Hozzá kell látni az erőforrások hatékonyabb kezeléséhez. A gazdaság szereplői számára testre szabott megoldásokat kell kidolgozni, s nemcsak az államszervezet működési költségeire, méretére, de annak minőségére is oda kell figyelni. A korábbi kormányok eladósodással próbálták kiegyenlíteni a gazdasági, államháztartási szerkezet súlyos működési zavarait, ezenkívül a rosszul levezényelt privatizációkkal elherdáltuk a vagyonunkat. Nem az a baj, hogy hitelt vettünk fel és magánosítottunk, hanem az, hogy nem használtuk fel jól a bejövő pénzeket, vagyis előre feléltük a majdani remélt adóbevételeket.
– S mikor juthatunk el oda, hogy végre ne kelljen kölcsönt felvennünk hiteleink törlesztésére?
– Az is nagy eredmény volna, ha már csak a kölcsönök megújítására és nem a folyó államháztartási hiány fedezésére kellene hitelt felvenni. Már mostanra is tettünk fontos lépéseket ebbe az irányba, de eddig még a források hiánya miatt nem tudtunk a szükséges szerkezetátalakításokba belefogni. Ezek a reformok hatékonyabb és takarékosabb rendszereket eredményeznek, de átmenetileg pénzbe kerülnek. Miből és hogyan hajtsuk az átalakításokat végre? – erre a súlyos dilemmára kell mielőbb megoldást találni.