A pedagógusszakmáról, árnyaltabban

Mészáros Zoltán aneszteziológus, intenzív terápiás és sürgősségi szakorvosnak a Magyar Nemzet október 12-i számában megjelent írása késztetett arra, hogy tollat ragadjak. Ő maga is egy korábbi cikkre reflektált, amelyben arról (is) olvasott, hogy a szerző szerint a pedagógusoknak járna egy év fizetett szabadság bizonyos ledolgozott idő után, úgymond kiégés ellen. Mészáros doktor nem vitatja ezen felvetés jogosságát, ugyanakkor ennek ürügyén cikkében összehasonlító elemzést végez a pedagógusok és az orvosok tevékenysége, ledolgozott óraszáma stb. tekintetében, és megállapítja, hogy az orvosoknak legalább annyira járna az efféle feltöltődést szolgáló pihenőév. Ebben teljesen igaza van. A két szakma összevetése közben azonban sajnos olyan kijelentéseket tesz, amelyek véleményem szerint tovább erősítik a közvéleményben amúgy is mélyen élő sztereotípiákat a pedagógusok mihaszna létéről. Úton-útfélen, vonaton-buszon el lehet kapni olyan beszélgetésfoszlányokat, amelyekben épp a pedagógusokra tesznek dehonesztáló kijelentéseket, miszerint ők hetente csak húsz órát dolgoznak, s ott van nekik a nyári és a többi szünet. Pedagógusként néhány információval árnyalnom kell a cikkből kirajzolódó tanárképet.
Munkaidő. Valóban, a pedagógusok heti kötelező óraszáma az általános iskolák felső tagozatán 22 óra. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tanár ennyit dolgozik. Azt jelenti, hogy ennyit tölt a tanteremben órát tartva a gyerekek között. Intenzíven, egy percre sem kikapcsolva. Ezekre az órákra lelkiismeretesen fel is kell készülni, ami napi szinten legalább a letanított órák fele idejét kiteszi. Egy témazáró dolgozat összeállítása pedig 2-3 órás munka, kijavítása legalább ennyi. A pedagógus ezenkívül adminisztrál, ügyel a folyosón, szülőket fogad, fogadóórát tart, értekezleteken ül… A nemrég elkészült kutatás szerint egy tanár több mint heti 50 órát dolgozik. De a kötelező munkaidején túli tevékenységét senki ki nem fizeti.
Szünetek. Való igaz, együtt a diákokkal kapja a tanár is a szünidőt. De amíg a diák pihen, addig a tanár például a nyári szünidőben még hetekig bejár az iskolába júniusban, majd iskolakezdés előtt augusztusban is. (Valamint ezekben a hetekben továbbképzi magát, új tankönyvvel ismerkedik, feladatlapokat gyárt vagy éppen nyári táborban van a diákokkal stb.) Ugyanakkor viszont azt senki nem tartja számon, hogy év közben a tanár szombaton vagy akár egész hétvégén kirándulni megy az osztályával, hogy esténként színházba, délutánonként múzeumba viszi a gyerekeket. Ja, kérem, a pedagógus szórakozik. Pedig valószínűleg szívesebben menne a saját gyerekeivel kirándulni, és lehet, hogy más színdarabot nézne meg a férjével. Továbbképzés. A tanári továbbképzések a legritkább esetben vannak iskolaidőben. Azokat általában péntek délután és szombaton tartják, tehát megint a szabadidő megy rá. Ezek költségeit szerencsés esetben valamilyen pályázatból lehet fedezni, néha adódnak ingyenes tanfolyamok, egyébként saját zsebből kell finanszírozni, ugyanis megszűnt a központi támogatás a továbbképzésekre.
Munkakörülmények. Közismert a szakma alulfinanszírozottsága. De azt hiszem, mindent elmond az a tény, hogy gyakorlatilag a tanár mindent maga vásárol meg, amire a munkájához szüksége van. Olló, ragasztó, csomagolópapír, mappa, toll, kiegészítő könyvek, és még sorolhatnám, mi terheli havonta az amúgy is vékony pénztárcát. Nem tudom, van-e még olyan szakma, ahol előfordul, hogy az alkalmazott maga vásárolja meg vagy hozza be otthonról a szükséges eszközöket a munkájához.
Elismerés. A társadalmi elismerés hiányát jól mutatták a fent említett példák arról, mi él az emberek fejében a tanárok munkájáról. Az anyagi elismerés hiánya viszont nem annyira köztudott, mert sokak fejébe mélyen bevésődött a 2002-es nagy béremelés, amikor a szocialista kormány átlag 50 százalékkal növelte a béreket. Arról persze már senki nem beszél, hogy azóta szinte alig, egy ideje pedig egyáltalán nem volt béremelés.
Talán a kormányváltással valóra válhatnak reményeink. Mind az egészségügyben, mind az oktatásban pozitív folyamatok indulhatnak el. Mi, pedagógusok bizakodóan tekintünk a jövőbe. Reméljük, az egészségügyben is elindulhatnak azok a változások, amelyek nemcsak a betegek, hanem az orvosok helyzetén is javíthatnak.
Martikán Beatrix
tanár