A rock and roll és a cseh politika

A tizennegyedik jihlavai nemzetközi dokumentumfilm- fesztiválon természetesen erős a cseh jelenlét, a hazaiak irigylésre méltó módon dolgozzák fel közelmúltjukat és jelenüket, és még arra is marad kapacitás, hogy rendszeresen körülnézzenek a világban. A velük élő történelem egy érdekes szeletét dolgozza fel Jan Sikl filmje, a Four Velvet Men Now And Then: Michael Kocáb is. A Velvet (bársony) itt az 1989-es csehszlovákiai bársonyos forradalomra utal, amelynek egyik fontos szereplője volt a főhős is. (A másik három férfiúról külön filmek készültek.) Kocáb tagadhatatlanul érdekes figura, zenész, énekes, népszerű rocksztár, Václav Havel baráti köréhez tartozott, szinte természetes tehát, hogy a békés sörözgetésből hirtelen felgyorsuló események nem hagyták hidegen. Bekerült a törvényhozásba, de közben napi 19 kávé mellett vitte a saját vállalkozását, valamint a zenekart is. Politikai szerepvállalása ellenére a közönség sem fordult el tőle, még akkor sem, amikor korrupcióval gyanúsították. Kiállt az emberi jogok tiszteletben tartása, Csehszlovákia egyben maradása mellett, közben lánya énekesi karrierjét egyengette, és egyre viccesebb házakat épített magának. Tipikus kettő, de inkább három az egyben ember, enyhén megalomániás, folyamatos egyensúly- keresésben művész és polgár között, azzal az – egyébként jogos – attitűddel súlyosbítva, hogy „amit nem én csinálok, az olyan is”. Szemlátomást nagyjából mindegy neki, hogy színesre festett hajjal üvölt a színpadon, vagy éppen a kormányzati bürokrácia útvesztőiben bolyong, sőt kiválóan alkalmazza oda-vissza a technikáit. Egy kampány neki egyben performansz is, legyen szó egy prágai golfpálya építésének megakadályozásáról vagy a mozgásukban korlátozottak jogainak képviseléséről. Érdekes, hogy míg ez a cseh terepen magától értetődőnek tűnik, addig Magyarországon szinte elképzelhetetlen. Mondom persze én, az előkelő idegen, akinek minden fenntartása mellett kimondottan szimpatikus (vagy legalábbis jól érthető) Kocáb alakja, a cseh viszonyokat nálam nyilván behatóbban ismerő, főként fiatalokból álló közönség viszont enyhe szkepszissel fogadta a vetítés után megjelenő művész szenátort. A film egyébként húsz éven keresztül készült.
Bár a történelem kutatásában a „mi lett volna, ha” felettébb tudománytalan hozzáállásnak minősül, a fikciós műfajokban megengedett, sőt néha kimondottan izgalmas. Peter Kerekes What If Hitler Had Won The War? című rövidfilmjében azzal a gondolattal játszadozik el, hogy mi lett volna a csehek sorsa, ha a Führer csapatai nem szaladnak bele az orosz télbe. Nyilván marad a protektorátus, ahol a Leni Riefenstahl Filmakadémia hallgatói szép szőke lányokkal forgatnak, német nyelvű Beatles-dalok színesítik a hétköznapokat, és biztosan nem Masarykról nevezik el a tereket.