Bőrönd vagy koporsó

A múlt hét végi borzalmas bagdadi kereszténymészárlás pár pillanatra újból Irakra irányította a közfigyelmet. Az amerikai hadsereg nyári kivonulásával arra számított, hogy szép lassan visszatérnek majd a békés hétköznapok a közép-keleti országba. Alaposan tévedtek: az új iraki belbiztonsági erők képtelenek a terror megfékezésére. Nem is csoda, ugyanis nyolc hónappal a választás után Irakban nincs új kormány.

Terroristatoborzó a neten
Érthetetlen, hogy miért vártak ezzel ilyen sokáig. A légi fuvarozásban tonnaszámra kerülnek fel teherszállító gépekre kisebb-nagyobb csomagok, amelyeket ráadásul nem is nagyon ellenőriznek. Az ember az interneten talált recept szerint összeállít egy bombát, és feladja a megfelelő címre, a szállítók pedig pontosan kézbesítik. Ám ennek a gyanútlan, együgyű világnak is vége. Ezentúl nyilván minden csomagot többször átküldenek a röntgenkészüléken, kissé lelassítva ezzel a csomagküldés folyamatát. Az is biztos, hogy nem lesz elég egyetlen papírral igazolni kilétünket a csomagfeladásnál, valószínűleg erkölcsi bizonyítványt és családfa-ábrázolást kérnek majd.
A hét végén pánikot keltett két nyomtató, amelyet Jemenben adtak fel a chicagói zsidó hitközség címére, ugyanis a nyomtatópatron tele volt robbanóanyaggal. El is kerülte számos biztonságért felelős ügynök figyelmét. Időközben az is kiderült, hogy az egész bombaküldemény lefülelése csupán annak köszönhető, hogy egy volt guantánamói szaúdi rabnak eljárt a szája az amerikai kikérdezői előtt.
A világ terroristákat figyelő része mindenesetre elismeri, hogy – bár két akciót is elhibázott – az Al-Kaida „leginnovatívabb” szárnya a jemeni. Nemcsak azért, mert új, nagy hatóerejű robbanóanyaggal (petn) „dolgoznak”, amelynek felderítésére a ma használt átvilágító gépek zöme nem alkalmas, hanem azért is, mert változatos bombaküldési technikákat alkalmaznak. Annak igen kicsi az esélye, hogy fanatikus muzulmán kommandót küldjenek a kiválasztott nyugati városba, így más módszerekkel kell próbálkozniuk.
Megfigyelők jelentései szerint a Pakisztán északnyugati részén lévő törzsi területeken megbúvó Al-Kaida-központ (mintegy háromszáz terrorista) az amerikai drone-támadások miatt jelentősen meggyengült. Ám más helyeken új lendületet vehet az iszlám terrorizmus. Ilyen központtá nőtte ki magát Jemen, a Bin Laden család ősi fészke. Az egész Arab-félszigetet felölelő „alvállalkozás” úgy négyszáz-hatszáz fanatikusból állhat. A központ egész Afrikán – Szomálián, Szudánon, majd a Maghreb-országokon – átnyúló övtől várja a terroristamozgalom újjászületését. De ehhez új emberek, új vezetők kellenek. Ez utóbbira van is jelentkező: a jemeniként Amerikában született imám, Anvar al-Avlaki, akit környezetében csak kis Bin Ladennak neveznek, a közelmúltban beindította az interneten toborzó honlapját. A cybermagazin célja, hogy a nyugati országokban élő hívek saját akciókat hajtsanak végre.

A padlón, a falakon vér. Valóságos csatatér. A templom berendezését golyók lyuggatták: a felborult szószék darabokra tört, mindenütt üvegcserepek hevertek a földön. És húsdarabok, amelyeket a golyók szakítottak ki a testekből. Az ártatlanul meggyilkolt iraki hívők holttestét mindenszentek napjára már elszállították, ám a barbár mészárlás nyomai ott maradtak.
A vérfürdő másnapján ilyen látvány tárult azon kevesek elé, akik bejutottak a Bagdad központjában álló katolikus templomba. Október utolsó napján az Al-Kaida nemzetközi szervezet Iraki Iszlám Állam nevet viselő, tíz-egynéhány fegyveresből álló csoportja hajtott itt végre mészárlást: közel hatvanan vesztették életüket a terrorakcióban. Vasárnap este, amikor vagy száz hívő misét tartott, előbb megölték a szomszédos bagdadi tőzsde őrét, majd berontottak a templomba, ahol azonnal agyonlőtték az egyik papot.
A kiérkező iraki belbiztonsági erők – amelyek az amerikai csapatok segítségét kérték –, attól tartva, hogy a terroristák az összes túszt kivégzik, azonnal megkezdték a templom ostromát. A vérfürdőben több mint negyven katolikus, hét rendőr és öt terrorista vesztette életét. Miért ez a vadállatoknál sem tapasztalható gyűlölet? – tette fel a kérdést maga elé meredve Bagdad püspöke, amikor a borzalmas élmény után kijött a templomból. Az akciót követően kitudódott a terroristák követelése is: két kopt pap feleségének elengedését próbálták meg elérni, akiket állítólag egyiptomi templomokban tartanak fogva azért, mert muzulmán hitre akartak áttérni. Arányos követelés.
Az iraki katolikusoknak egyszerűen nem marad más választásuk, csak a bőrönd vagy a koporsó. A bőrönd a végleges emigrációt jelenti, az elvándorlást a hazából, amelyben a második század óta élnek katolikusok, a világon ez az egyik legrégibb katolikus közösség. Míg a koporsó arra vár, aki a veszélyek ellenére marad, és a végsőkig hűen kitart vallása mellett.
Kétezer-háromban, amikor az amerikaiak megkezdték a második iraki háborújukat, 1,2 millió katolikus élt az országban. Ma a becslések szerint sem haladja meg számuk az ötszáz-hatszáz ezret. A konfliktus kezdetén százezrével hagyták el az országot. Erőszakos leszámolások már az 1920-as években is voltak. A nyolcvanas években már-már kiváltságos szerepet élvezhettek, hiszen ekkor a rezsim második embere, Tárik Aziz, aki jelenleg halálra ítélt rabként börtönben ül, katolikus volt. Aztán az első öbölháború után, már a Szaddám-rendszer alatt is megtapasztalhatták az üldöztetést.
A második háború hatására a muzulmán vallás különböző ágai bosszút forraltak a katolikusok ellen, akiknek jó része Szíria felé vette az irányt. Akik maradtak, azoknak megaláztatásokat kellett elszenvedniük, emberi jogaikat semmibe vették. Gyakran megesik, hogy elrabolják gyermekeiket, amiről esetleg beszámol a helyi média, de a külföld ingerküszöbét nem éri el. Váltságdíjként leszívják a család összes pénzét, majd a túszszedő bandák kidobják a hozzátartozó hulláját egy utcasarkon. A rendőrség, ha akarna, akkor sem tudna ilyen „egyedi esetekkel” foglalkozni.
Mi változott az amerikaiak nyári részleges kivonulása után? Nem sok. Az amerikai áldozatok száma mérséklődött jelentősen. A laktanyáikat az ötvenezres állomány nyár óta iraki kérésre hagyja el, ha segítségre szorulnak a hazai biztonsági erők. Irakban nyolc hónapja voltak a választások, és még mindig nincs kormánya az országnak. A pártok nem tudnak megállapodni a patthelyzet feloldásáról. A megfigyelők elsietett lépésnek minősítették a csapatkivonást, legalább addig maradniuk kellett volna, míg feláll az ország kabinetje.
Ráadásul nem sikerült Irakot megbékélési pályára állítani: az ország vallási irányzatai, a klánok között, a különböző bűnbandák által tovább tombol az erőszak. Vajon miért kellett a mindenszenteket követő napon is a sorozatos és elvakult támadásokban legalább még újabb hatvan embernek meghalnia? Mindegy a terroristáknak, hogy ki az áldozat: muzulmán, síita vagy szunnita, esetleg keresztény. A létbizonytalanság legyen az úr, hogy féljenek! A lényeg, hogy Irak utcáin mindennap vér folyjon. Az Al-Kaida iraki szárnya ezzel igazolja létét. Amíg a megszálló amerikai hatalom nem távozik az országból, amelynek azt követően iszlám állammá kell válnia, addig folytatják vérengzésüket.
A szemünk előtt válik köddé a David Petraeus amerikai tábornok által kigondolt stratégia, amelynek lényege az, hogy az amerikaiak fokozatosan átadják az iraki erőknek az ellenőrzést a biztonságuk felett. Az átadás már megtörtént, ám biztonság továbbra sincs az országban. Az iraki rendőrség, hadsereg felszerelése, kiképzése sokkal jobban haladt, mint az afganisztánié, ám itt is az a gond, hogy kiket fegyvereznek fel.
Az amerikaiak által juttatott fegyverekkel kell szembenézniük az amerikaiaknak és az iraki rendfenntartóknak is. Bizonyos rendőrök a legkorszerűbb fegyvereket adják el a rosszban sántikálóknak. Nincs egyszerűbb dolog, mint Bagdadban egyenruhához jutni. A templomban vérengzők is az iraki hadsereg gyakorlóruháját viselték. Aztán ott van a különböző ellenőrző pontokon való átjutás: a rendőrök itt is baksist szednek, és nem ellenőrzik a kocsikat, az utasokat, akik már a másik sarkon működésbe hozhatják a derekukon lévő robbanóövet.
Akiknek az iraki biztonságot kellene felügyelniük, nemegyszer „kettős életet” élnek: nappal a rend őrei, míg éjjel bűnbandák tagjai. A lakosság utálata ugyanolyan az új biztonsági őrökkel szemben, mint korábban Szaddám pribékjeivel. Az egyenruhások ugyanolyan korruptak, hatalmukkal visszaélők, félelmet keltők, mint korábban. A Petraeus-terv második lépcsője nem akar megszületni, illetve nem az születik meg, amit szerettek volna. Talán tényleg nem Iraknak való a demokrácia, mégis egy erőskezű irányítóra van szükségük, aki véget vet az állandó döntésképtelenségnek?
Mostanában – érthetően – a média reflektorfénye inkább Afganisztánra irányul, hiszen ott folynak átfogó hadműveletek, ott még bármi előfordulhat. Gyorsan jegyezzük meg: Irakban is! Korántsem kizárt, hogy az amerikai csapatoknak nagyobb létszámban vissza kell térniük, ha romlik a helyzet. Ugyanis az olaj nagy kincs, nem engedhetik meg, hogy az efelett gyakorolt ellenőrzés kicsússzon a kezükből, az Irakba fektetett dollárszázmilliárdok a semmibe vesszenek. Bár egyik közép-keleti háborút sem ő kezdte, Barack Obama elnöknek meg kell tanulnia, hogy egy konfliktus lezárása sem egyszerű ügy. Ő sem teheti meg, hogy csapot-papot ott hagyjon, mint azt szándéka sejteti.