Felfokozott mélabú és a kényszerbetegség együttes tüneteit mutatja a még csak félig elsötétített színre zaklatott lelkiállapotban érkező legidősebb nővér, Lenny. A Pálfi Kata megjelenítette, éppen harmincéves, egyébként magányos nő hektikus mozdulatokkal próbálja meghatározni, hol van a legideálisabb helye a citromokat tartalmazó szatyornak. Feltehető: ha bizonyos időintervallumon belül nem találja meg, a világ rendje felborul, rossz döntése miatt emberi sorsok fordulnak tán a lehető legrosszabb irányba, baj, betegség, háború következik. A műveletet követően csokoládésdobozt vesz elő az egyik sarokból, megrázza, és a déligyümölcsök rendezéséhez hasonló vehemenciával igyekszik összepárosítani a megfelelőnek gondolt darabokat.
Az ötperces néma szertartás helyszíne egy kissé kopott, depreszsziós amerikai babaszoba, annak a sorozatgyártott játéknak az óriás változata, amellyel szinte mindenki találkozhatott kiskorában az otthoni szőnyegen szomorú, korán alkonyodó vasárnapokon. Mögötte hamarosan feltűnik két óriás játék: egy kismacska és egy babácska, állhatatosan lógnak a háttérben a kétfelvonásos előadás végéig. A képet egy gyerekszoba tapétájáról vagy ágyneműjéről ismert mintákat figurázó égbolt zárja.
Néhány éve Oscarra jelölték a Beth Henley darabjából készült, itthon is sikert arató, Bűnös szívek címen futó filmet. Az eredeti mű karrierje állítólag a véletlennek köszönhető. A darabot az írónő tudta nélkül egyik minden lében kanál barátja nevezte be 1979-ben a louisville-i drámaversenyre, ahol megszerezte az első díjat. Sok vidéki amerikai előadás után betört a Broadwayre is, ahol több mint ötszázszor játszották, ekkoriban nyerte el a mű a Pulitzer-díjat is. Sikerét többek szerint állítólag a déli amerikai mentalitás rendhagyó ábrázolásának köszönheti. Ezzel mindenesetre a magyar közönséget megnyerni kevésbé lehetne.
Bagó Bertalan rendezése mégis nagy sikerrel állítja a maga oldalára legkésőbb a második felvonásban a nézőket. Ez elsősorban az amerikai jelleg parodisztikus felerősítésének köszönhető. Kétséges, hogy járhatott-e volna más utat esetleg a tengerentúli vonások kiiktatásával vagy bizonyos létfilozófiai motívumok előtérbe helyezésével. Az utóbbi nagy eséllyel egy századrangú modern amerikai Csehov-utánzattá váló Három nővérhez hasonlított volna. Vagy belecsúszott volna abba a mély értelműnek álcázott semmitmondásba, amelynek például Henley egyik drámaíró elődje, Tenessee Williams sok esetben nagy mestere volt. Bagó a viszonylag legideálisabb megoldást választotta.
Beth Henley művében némiképp mindenki terhelt. Így a Madonna-, Samantha Fox-, C. C. Catch-, de leginkább Tina Turner-utánérzetű öltözékében feltűnő középső lány, Meg (Pokorny Lia), egykori szerelme, a lábán egy közösen végigivott hurrikános este végzetes nyomát viselő, jófiús-tehénpásztoros retardáltsággal megnyilvánuló Doc Porter (Almási Sándor), az imbecillis naiva, a butuska húg, Babe (Földes Eszter). Feltűnik még egy bosszút vágyó, szexmániás, de általában szolidan viselkedő ügyvéd (Száraz Dénes) és egy félbolond, erősen a lelki-szellemi giccsben és sznobizmusban utazó, mutatós unokatestvér (Fodor Annamária).
A háttérben lógó bábok szimbolikája az első felvonás tizenötödik-huszadik perce körül válik nyilvánvalóvá Bagó egyik legjobb rendezői ötleteként. Az őstragédia – az anya a macskájával együtt akasztotta fel magát valamikor egészen kicsi gyerekkorukban – a lányok létezését szinte teljesen meghatározza a gyilkossági kísérlettől a vénlányságon át a szexuálisan túlfűtött énekesnő kiégés felé haladó életéig.
A cím alatt a különös műfaji besorolás, a kétértelmű „nem egy tragédia” olvasható a színlapon. Ironikus: az előadásból is kicsengő fekete humorú meghatározás ez, amely az egykori, a Csimbum Cirkusz bevonuló dallamára írt kabarészöveg refrénjét – „Úgy kell nékünk, jól megjártuk, ha-ha-ha” – juttatja eszünkbe. Az egyenletes, jó ritmusú játék ebben a szellemben folyik, a színészek közül Pálfi Kata, Fodor Annamária, Pokorny Lia és a kevésszer, ám emlékezetes módon feltűnő Almási Sándor felel meg alakításával legautentikusabban a színvonalas adaptáció némileg átformált belső világának.
(Beth Henley: A szív bűnei. Új Színház. Rendező: Bagó Bertalan.)
origo.hu
Megint hazudtak Magyar Péterék
