Mi a magyar?

Néhány betegségről név szerint is meg kell emlékeznünk:
A Fene. A nép egyrészt sűrűen emlegeti átkozódó kifakadásában, másrészt meg fél, ha róla van szó, nevét kimondani s körülírással igyekszik azt pótolni, hogy: az a rosz, csúnya betegség.
Már ezen félelemben is ki van fejezve a néphit, hogy élő lény: de még inkább abban, hogy az embert eszi, rágja, viszi. Hogy: lép, mászik, száll s uszítani lehet, mint a kutyát.
Szeged népe Kálmány Lajos értesülése szerint tizenegy Fene létezését hiszi.
A keresztény világnézet hatása megszüntette a betegségek önálló uralmát; de a néphit azért még mindig személyeknek képzeli őket. Így a Fenét asszonynak.
„Elindula Krisztus Urunk Szent Jánossal, érkezett a Fene Asszonyhoz, kitől szállást kért, adott szállást. Csinált kőből való párnát, vasból való lepedőt.” Hódmezővásárhely.
A tűz nélkül való égés személyesítője ő, ki mint az emberi testen rágódó láthatatlan lény méltán tartaték a betegségek legkeményebbikének, kinek kő a párnája és vasból való a lepedője.
A Guta. Hogy nálunk a betegségek működő szellemek, annak bizonysága lehet a Guta, melynek közmondásaink szerint a néphit halálos ütést, kisebb kártételnél simitást, lapitást, legyintést tulajdonit. Ellentéte a Fenének a Guta, mert mig az tüzével sorvaszt: addig ez fagyos lehelletével dermeszt.
Hogy szellemek a betegségek, ezt a többi bajok fő jellemvonásai is igazolják. Igy a mythoszok felfogásán alapuló közszólás szerint a beteget
a Csikarás bántja,
az íz eszi,
a Láz gyújtja, a Forróság elönti,
a Hideglelés rázza,
a Nehézség hányja, üti, veri, töri,
a Nyilalás hasogatja,
a Vértályog öli stb.
A ráolvasások mutatják, hogy a betegségek szellemei kezdetben nem voltak rossz szellemek, miként annak idején és helyén látni fogjuk.
[…] A török ördög szó nem utolsó bizonysága annak, hogy volt idő, midőn az ősvallás még mit sem tudott a mai hagyomány ördögeiről.
Volt azonban már az ördög szó meghonosúlta előtt is a magyar regevilágnak földalatti istene, csakhogy másként hivták.
Hivták pedig Tering-nek (a törökségben: Töröng,) mely alatt az altájiak föld alatt lakozó istenségek értettek annak idejében.
A vogul hagyományban ma: térn annyi, mint ördög, lidércz, tulajdonkép: bolygó tűz, tűzi látvány, mely jár és „hét nyelvű”. Innét a Téring és Terning.
Hogy a Tering-ette (Tering-adta) kifejezésben, mely mint az indulat kifejezése az ördög-adtá-nak s ebadtának társa, ma is emlékezetben van, azt előttem már mások is észrevették.
Tering még isten volt s az fogott lenni az ördög is, mig vallásunk tiszta sámán vallás jelleggel birt s a parzismus hatása következtében isteneink a Jók és Gonoszok kettős táborára nem szakadtak.
(Kandra Kabos: Magyar mythologia, 1897)