Mindhalálig rock and roll

A nyáron váratlan kórházi kezelés miatt lemondott koncertjét vasárnap pótolta Jerry Lee Lewis, a korai rock and roll fehér legendáinak egyetlen még élő képviselője, aki vad életvitelével és előadásaival a „Gyilkos” becenevet érdemelte ki. Bár a zongorát nem püfölte állva, nem tolta le a színpadról, és nem taposott rá, mint pár évtizeddel ezelőtt, mégis kiváló hangulatot teremtett.

Jó háromnegyed háznyira megtelt a Papp László-sportaréna, sokan – főleg fiatalok – a hatvanas évek Amerikáját idéző ruhában, Elvis-frizurával érkeztek. Pontban nyolc órakor Linda Gail Lewis, a Gyilkos énekes-zongorista húga és zenekara, a Some Like It Hot nyitotta az estét. Jó órányi, meglehetősen retroszagú koncertjük végére kaptunk némi lábbal zongorázást is, az összkép mégis korrektnek mondható. Mindezt húszperces szünet követte, és negyed tíz körül ismét elsötétedett a sportaréna. A négytagú The Memphis Beats együttes gyors bemutatkozása után mind elénekeltek egy-egy rock and roll sztenderdet, majd bizonytalan léptekkel és kissé görnyedt háttal megérkezett maga Jerry Lee.
Hamar a zongorához ült, majd a kissé döcögős első szám után megnyugodva konstatálta a rajongótábor, hogy elemében van. Az emberek egyre nagyobb fürtökben indultak el a lenti ülőhelyek mögött szabadon hagyott tánctér felé, az első négy-öt dal után, akitől ez nem idegen, már ott ropta. Hamar szertefoszlott a gyanú, hogy az idén hetvenöt éves, ám önpusztító életmódja miatt koránál rosszabbul kinéző zenészt valódi turné helyett inkább körbeviszik, és a magát a világ legnagyobb rock and roll show-jának tituláló esemény valójában csak pénzbeszedés. Lewis végigszaladt jó néhány klasszikuson, gyors rock and rollokat, középtempós countrydalokat és lassú bluesokat váltogatva – többségében repertoárja régi darabjait. Ám előadása, miközben profi volt – dicséret illeti a mindvégig hibátlanul játszó kísérő zenekart –, meglepően tüzes is lett. Ehhez hozzá kell tennünk azt a többször tapasztalt tényt, hogy a Papp László-sportaréna koncertek lebonyolítására nem alkalmas. Atmoszférája nincs, a tér túl nagy, az ülőhelyek nyolcvan százaléka nem a színpad felé néz. Okosabb lett volna átalakíthatóvá megcsinálni, hiszen több koncertet rendeznek ott, mint sporteseményt.
Lewis egy órát játszott, a hangulat a záró Whole Lotta Shakin’ Going On és Great Balls of Fire alatt ért a tetőfokára. Ráadás nem volt. A koncert alatt az a gondolatom támadt, hogy a műfaj egyáltalán nem poros, továbbra is irdatlan erő van benne. Ma is érvényes lehetne, ha akadna olyan együttes, amelyik mai rock and rollt játszana, nem pedig a filmekből ismert Amerika nosztalgiájára építene. Azt pedig a műfaj nevében kikérem magamnak, hogy a lázadás zenéje 2010-ben pöttyös szoknyákat, lila jampiöltönyöket és idióta napszemüvegeket jelent.
(Jerry Lee Lewis, Papp László Budapest Sportaréna, október 31.)