Szovjetunióban folyik az irányítási apparátus tökéletesítése. Az irányítási apparátus tökéletesítése keretében a munkahelyek számának csökkenését újabb, perspektivikusabb területeken kialakítandó munkahelyek megjelenése kíséri – mondta a moszkvai rádió magyar adásának oroszos hangú bemondója a Moszkvai esték szignáljának felcsendülése után a hazai hallgatóknak sugárzott műsorban 1986 kora tavaszán. A kiszáradt bolsevik zsargonban közölt hír egyik első, nem szándékolt elismerése volt a nagy keleti szomszédnál a következő néhány év alatt brutálissá vált elbocsátássorozatnak. A kelet-európai térség új politikai osztálya körében igen elterjedt bikkfanyelv némi gulyással nyakon öntött újbeszél változata Magyarországon is jól ismert volt. A hivatalos szövegeket jellemző, ma már sok esetben abszurd humornak ható korlátoltság utolsó dokumentumai közé tartoznak az úgynevezett hangulatjelentések is.
A korszakot ép ésszel megélő meghökkenve olvashatja, hogy az összesítések szerint milyen külpolitikai kérdések foglalkoztattak bennünket 1988–89-ben: „Az örmény–azerbajdzsáni nemzetiségi konfliktus kísérőjelenségei megdöbbenést keltenek Budapesten” – írja dr. Bródy Péter az MSZMP budapesti bizottságának összesített anyagában, de beszámol arról is, hogy „Grósz elvtárs iráni látogatásától exportlehetőségeink javulását várja a közvélemény”. Ezzel együtt Bródy szerint „Budapesten aggasztónak tartják a kabuli helyzetet”. Megtudhatjuk ugyanakkor, hogy „kedvező hírek érkeznek Pakisztánból. Benazír Bhutto hatalomra kerülésétől reálisabb pakisztáni politikát remélnek”, továbbá „Délnyugat-Afrikából is kedvező hírek érkeznek, amit a közvélemény elégedetten nyugtáz”. Az utóbbi kettő a III. kerületben lakók véleményeként került annak idején az országvezetők asztalára.
A korabeli budapesti dokumentumokat csokorba gyűjtő két levéltáros-történész, Katona Csaba és Rácz Attila kötete néhány héttel ezelőtt jelent meg a fővárosi levéltár forráskiadvány-sorozatában. A kutatókkal beszélgetve érdekes kép alakul ki a beérkező hangulatjelentések feldolgozásáról. A primer munkát a munkahelyi alapszervek végezték; az ezzel megbízott elvtárs által rapszodikusan, de általában hetente megírt szöveget a párttitkár a kerületi MSZMP-bizottsághoz továbbította. Itt keletkezett az első összegzés, majd az anyagot felküldték a fővárosi pártbizottság agitációs-propaganda osztályára, amelynek „alapvető feladata a szocialista építőmunka időszerű kérdései megválaszolásának és megoldásának, tudományos világnézetünk terjesztésének, a szocialista tudat, életmód és életeszmények térhódításának segítése, szervezése Budapesten”. A később társadalompolitikai osztály néven futó szerv tizenegy munkatársának egyetlen éjszaka alatt kellett a beérkezett szövegekből összefoglalót készíteni, amelyet – miután a két adminisztratív munkatárs legépelte – visszajuttattak a feladóhoz, illetve a központi bizottság tagjainak továbbítottak. Ekkor már a szülőatyja (vagy -anyja) sem ismert volna rá az eredeti szövegekre. Az összefoglalások ugyanis – élve a kommunista bikkfanyelv adta lehetőséggel – legtöbbször finomítottak az irományokon. Igaz, az alapszövegek is sokszor csupán a fantázia szüleményei voltak, hiszen jelenteni akkor is kellett, ha épp semmi különös nem történt.
Az újbeszél eufémiájával átitatott szövegekből ugyanakkor megfelelő kritikai hozzáállással kihámozhatók az események, az országos bajok is az idő haladtával egyre kendőzetlenebbül bukkannak elő.
A hírhedt sportcsarnokbeli Grósz-beszéd előtti egyik jelentésben az szerepel például: „Látható, hogy a májusi pártértekezlettel elindult folyamatok lényegét a pártközvélemény nagy része sem érti.” Az emberek szerint „a pártvezetés defenzívában van”, illetve „a párton belül elbizonytalanodás mutatkozik, a halogatásnak (sic!), kétkedésnek tűnő várakozás tapasztalható”. A folyamatok megvilágításának szándékával aztán 1988 novemberének végén a budapesti kommunista nagyaktíván a pártfőtitkár Grósz Károly elmondta azóta nevezetessé vált mondatait az erősödő ellenforradalmi veszélyről. Ha sikerül győzni, jelentette ki, megmarad a hatékonyabban működő szocializmus, ha nem, akkor „az anarkia, a káhosz (sic!) és – ne legyen illúzió – a fehérterror fog eluralkodni”.
Ebből már mindenki érthetett. A doktrinerek is örülhettek, mert „kemény beszéd hangzott el, nem titkolt figyelmeztetéssel a zavarosban halászók, az ellenséges szándékúak számára”. A János-kórház párttag dolgozói ugyanakkor „vegyes érzelmekkel fogadták” a nagybeszédet. Grósz nem volt jó szónok, szavait lassan, kissé akadozva, időnként hibás kiejtéssel formálta. Az ortodox – osztályharcot vizionáló – szöveg akkoriban már csak szokatlan tartalma miatt kelthetett érdeklődést. A lapos előadói stílus miatt nem a főtitkárt, hanem összeesküvést sejtve az eseményt a műsorára tűző tévét hibáztatták néhány alapszervezetben, mivel a közvetítés, „úgy érzik, nem törekedett az érdeklődés fenntartására”. A Tungsram gyár műszaki igazgatóságán felmerült az egyébként 1988-at tekintve teljesen érthető kérdés: „A fehérterroron mit értett Grósz elvtárs?”
A műszaki igazgatóságon egyébként nem voltak szívbajosak, megkérdezték azt is: „Mit értett azon Medgyessy elvtárs, hogy kínos lenne válaszolni arra, hová lett az egymilliárd márka?” Grósz Károly ugyanis 1988 őszén Nyugat-Németországban járt, a glasznoszty szellemében mindenfajta titkolózás nélkül felvett kétmilliárd márkányi hitelt, amelyet a vezetés a következő hónapokban viszonylag gyorsan eltapsolt.
Az ország gazdasági helyzetét, a vezetés ügyetlenkedését is egyre többen kritizálták. A későbbi Gorenje-turizmus 1988 végén még embrionális szakaszában volt, 1989–90-ben bontakozott ki igazán. A János-kórházban dolgozó párttagok érthetetlennek tartották, „miért kell a magyar állampolgárnak Ausztriába kimennie az ország kemény valutáját elköltendő – ahelyett, hogy Magyarország területén építenének egy vagy több szupermarketet, megtömve ezeket olcsó elektronikai és kurrens cikkekkel”. Valószínűleg jobban látták, mi lenne a megfelelő megoldás, mint az arra hivatottak. A konvertibilis valuta felelőtlen elszórása mintegy ötmilliárd dollárjába került az országnak, ebből hárommilliárdot ráadásul csak újabb hitel felvételével tudtak fedezni. Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1990-ben, a szabad választásokat követően szinte teljesen kiürült államkasszát hagyott maga után a Németh-kormány.
A kialakuló többpártrendszer is ellenérzéseket szült – elsősorban persze az MSZMP-n belül. Kifejezetten aggasztó, hogy az új, független alakulatok összefogására hivatott Hazafias Népfront – Bródy Péter képzavarával élve – „ahányszor újjáéledt, annyiszor el is szürkült”. A Tungsramban is érdekes következtetésre jutottak: „Néhány párttagunk felvetette, hogy az ellenzéki csoportosulások gyakran nem lényegi kérdésekkel foglalkoznak, amivel zavart keltenek.” A XXI. kerületben pedig „a többpártrendszer kialakulását a dolgozók közelinek tartják, féltik az MSZMP-t, mert nem csak a párton belül is (sic!) elvesztette vonzerejét”. Vihart kavart, amikor az egypártrendszer előnyeinek korábbi hirdetője, Grósz főtitkár maga jelentette be 1989 februárjában a központi bizottság ülése után, hogy kezdeményezik a többpártrendszert. A felháborodást fokozta, hogy a központi bizottság gyakorlatilag elkente Pozsgay Imre ügyét. Pozsgay még januárban, kihasználva Grósz Károly davosi távollétét, bejelentette, hogy az MSZMP történelmi albizottsága szerint 1956-ban népfelkelés volt Magyarországon. A párt bomlását jelentősen felgyorsító tettre éles reakciók születtek: „Ha most taktikai vagy más okból kiderítik, hogy ez egy népfelszabadító forradalom volt, és netán, akik becsülettel helytálltak, harcoltak a hatalomért a fegyveres banditákkal, azok ellenforradalmárok – akkor kilépnek a pártból.”
A leghihetetlenebb jelentést egyébként nem 1988–89-ből, hanem jóval korábbról, a forradalom utáni időszakból sikerült fellelni Rácz Attila segítségével. A már publikált, ugyanakkor a kötetben nem szereplő, a kommunista rendszer abszurditását szemléltető anyag 1957 nyarán, a megtorlások, a rendkívüli állapot idején született. A magyar posztmodern irodalmi szövegekhez megtévesztésig hasonló hangulatjelentés A Magyar Posztógyár MSZMP-szervezetének jelentése Jézus jelenéseiről címet viseli. 1957. július 12-én a fésűsfonodai részlegben az éjszakai műszak idején elterjedt a hír, hogy „Bugyi község határában megjelent a Jézus”. Nem a szokványos, az egyház által is elismert epifániák egyikéről van szó, Jézus ugyanis „anynyira csúnya volt, hogy megijedtek tőle, hogy rendőrt hívtak, aki odament, és megbilincselte, a bilincs lepattant a kezéről. A Jézus nyugodtan állva kijelentette, hogy száraz volt a tavasz, vizes a nyár, véres lesz az ősz, és télire nem marad ember.” Megjelent egy kenyérsütő asszonynál is, aki parancsára a sütőből „kivette a kenyeret, és felvágta, aminek a belsejében bél helyett egy búzakalász volt. Jézus utasítására megszámolta a búzakalász szemeit, amire azt mondta a Jézus, hogy a világon csak annyi ember marad meg, amennyi búzaszem volt a kalászban.” A szóbeszéd szerint még több helyen meg fog jelenni, így a fésűsfonó dolgozói éjszaka nem merték az ablakot nyitva tartani. Elterjedt az is, hogy „az emberiség nem fogja megérni a 2000. évet. A problémát az aktívaértekezleten is felvetette Győri elvtárs.” Abból az axiómából kiindulva, hogy nincs Isten, az illetékesek gyorsan cselekedtek. „A rémhírt Jézus megjelenésével kapcsolatban megbeszéltük a pártbizottság ülésén, olyan formában, hogy ha ezzel az elvtársak találkoznak, magyarázzák meg a dolgozóknak, hogy ez a klerikális reakció által lett elterjesztve, ilyen nem fordulhat elő. A párttagság magyarázza meg a dolgozók előtt, hogy miért terjesztenek ilyen és ehhez hasonló dolgokat.”
Máig nem tudható, él-e még a vezetők megnyugtatását szolgáló műfaj idehaza. Annyi bizonyos, hogy az egykori MSZMP utolsó, XIV. kongresszusán megalakuló Magyar Szocialista Párt, ameddig ez a levéltári iratokból kideríthető, folytatta a régi gyakorlatot. Az MSZP budapesti bizottsága társadalompolitikai osztályának jelentésében 1989. október 26-án például azt írja a már többször idézett Bródy Péter, hogy „lelkesedést és félelmet, megnyugvást és aggodalmat egyaránt keltettek az 1956. október 23-i megemlékezések… A jelenlegi politikai helyzetet minősítve sokan aggodalommal beszélnek a jövőről. Többen félelmüknek adnak hangot.” Sorait az obligát „kérjük, hogy az anyagot felhasználás után megsemmisíteni szíveskedjen!” mondattal zárja.
A jelentő pesszimizmusát huszonegy esztendő távlatából semmi sem igazolja. Az MSZP tizenkét esztendeig volt kormányon, négy miniszterelnököt fogyasztottak el. Bródy elvtárs pedig, köszöni, jól van. Pályája a rendszerváltás után ért a zenitre: megalapította a Budapest Tv-t, amelyben immár nem a pártélet ügyeivel foglalkozott, hanem távgyógyítókat, jósokat, prófétákat állított sorompóba a politikailag feltehetően kevésbé öntudatos közönség kegyeinek elnyeréséért.
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Gödön
