Utóbbi szókapcsolat közel ezer évig értelmezhetetlen lett volna, aztán az első világháború vége óta már nem az: Nagyváradból, a Pece-parti Párizsból Oradea lett. Öt esztendeig, 1940 és ’44 között a második bécsi döntésnek köszönhetően „visszaváltozott”, s éppen erre az időszakra esett a helyi labdarúgás legnagyobb sikere, amikor a NAC 1944-ben első vidéki csapatként bajnokságot nyert. Természetesen magyart, aztán 1949-ben ICO néven már románt, majd 1963-ban megszűnt. Ám a szenzációs eredmények megmaradtak, így volt mire emlékezni szombat délután az akkori gárda legnagyobb alakjáról, Bodola Gyuláról elnevezett nagyváradi futballstadionban.
Pontosabban nem csak akkor, s nem csak ott. Nagyszerű ötletként ugyanis „rászervezték” az eseményre a MÁV nosztalgiavonatát, így több száz vasút- és sportrajongó a Nyugati pályaudvarról zakatolhatott el a helyszínre. Már a kora reggeli indulást kamerák örökítették meg, nem beszélve arról, amikor Püspökladánynál a legendás 424-es típusú gőzmozdony kapcsolódott a szerelvény elé. No meg egy, a maga műfajában hasonló legenda is felszállt: Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje. A gálán pályára lépő két magyarországi gárda, az öregfiúk-válogatott és a felcsúti Puskás-akadémia U18-as csapata, valamint Czene Attila sportállamtitkár is vonattal tette meg az út végső szakaszát, így aztán a Nagyváradra érkezéskor életre szóló élménnyel gazdagodhatott. Ahogy utóbbi, a 200 méteres vegyes úszás 1996-os atlantai ötkarikás aranyérmese fogalmazott: „Olimpiai bajnok vagyok, de még egyetlen pályaudvaron sem fogadtak ennyien, legalább háromezren…”
Néhányan, történelmi párhuzamot vonva, Horthy Miklós kormányzó egykori bevonulásához hasonlították a hangulatot és a tömeget, de az egészen bizonyos, hogy az emelkedettség, a meghatottság érzete ezúttal is sokaknak könnyeket csalt a szemébe vagy gombócot „gyúrt” a torkába. Az anyaországi küldöttség alig bírta magát átpréselni a peront és a síneket elborító, magyar és NAC-zászlókat lengető sokaságon, Buzánszkyt majd öszszenyomták szeretetükkel, mondta is: „Gyerekek, megleszek még hazafelé is!” Erre egy helyi atyafi azt válaszolta neki: „Jenő bácsi, hiszen itt is otthon van!” A menet rézfúvósok felvezetésével vonult el a közeli pályáig, a tömeg tagjaként többekkel is beszélhettünk, akik nézőként részesei lehettek az 1944-es történelmi nagyváradi diadalnak. Az utolsó meccsen 9-2-re verték a helyiek a BSZKRT-t, Lóránt Gyula, az Aranycsapat későbbi kiváló védője még csatárként ötöt „hintett” az ellenfél hálójába.
A NAC akkori nagy csapatából már senki nincs az élők sorában, de olyan szerencsére még igen, aki játszott ellenük. Rudas Ferenc, a Ferencváros egykori kiválósága nem is egyszer, tisztelgő leveléből Tőkés László református lelkész, az Európai Parlament alelnöke olvasott fel részleteket a helyszínen. Halkan jegyezzük meg, a 89 évesen is kiváló testi-szellemi egészségnek örvendő Feri bácsit talán illett volna meghívni az eseményre. Ha már némi hiányérzet: a magyar öregfiúk között is szívesen láttuk volna a Nyilasi–Törőcsik–Détári trió legalább egy tagját, elvégre a most pályára lépett korosztály legnagyobbjai voltak itthon. Persze Zámbó Sándor, Kardos József, Sallai Sándor vagy Nagy Antal sem akárki (nem beszélve a gyepen kívüli eseményekben részt vevő Albert Flóriánról és Mészöly Kálmánról), de mégis… Schmitt Pál köztársasági elnök, a gála fővédnöke „igazoltan” maradt távol, levele felolvasását a legbiztosabb pontra, Buzánszkyra bízta. Megszólalt még többek között Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere is, miközben a csapatok már melegíteni indultak korhű piros és zöld mezükben.
Az erdélyiek között Bölöni László számított a húzónévnek, ám jó tudni, hogy Dembrovszky Imre az 1970-es mexikói vb-n a román válogatott legjobbjának bizonyult, többedmagával szobra áll az Azték Stadion előtt! Bojtor János az egyetlen kapus a román bajnokságok történetében, aki élvonalbeli mecscsen két gólt is rúgott, ráadásul akkori első számú kollégájának, Silviu Lungnak. Kulcsár Sándor, Viorel Vancea, Muzsnay Zsolt, Sorin Cigan pedig Magyarországon is megcsillogtatta kivételes tudását. S most is, bár Dembrovszky nyilatkozatában így fogalmazott: „Emberként nagyszerűen éreztem magam ezen az eseményen, de játékosként már nem annyira…”
A nagyváradi illetőségű mester, Jenei Imre, aki a magyar és a román válogatottat is irányította, így értékelt: „Kicsit már lassabbak a fiúk, mint hajdanán, de hát ez természetes. Szép volt a gála, remélem, hatással lesz az itteni futballra, az ifjú tehetségekre is. Nekik üzenem, a játék élvezete a lényeg, aki nem élvezi, ne is kezdje el.” Bölöni láthatólag most is élvezte – pedig az erdélyiek 5-3-ra kikaptak –, de más kellemességekre szintén gondolt: „Üdvözlök mindenkit, s innen édesanyámat is, üzenem neki, hogy rohanok haza, készítheti kedvencemet, a prézlis csirkét!” A gálamérkőzés második félidejét a Puskás-akadémia és a helyi Partium FC U18-as csapata vívta, az 1-0-s „vendéggyőzelem” összesítésben 6-3-s eredményt hozott.
Ami a magyar labdarúgás történetében igen jól cseng, hasonlóan a NAC híréhez-nevéhez. Ebből kaptunk nagyszerű ízelítőt egy emelkedett hangulatú rendezvényen, amelyről Szepesi György rádiós legenda mondata tökéletes összefoglalás lehet: „Közeledek a kilencvenhez, s ez volt életem egyik legnagyobb élménye!” Pedig ő aztán elég sok mindent megélt a pálya szélén.
origo.hu
Már megint Magyar Péteren nevet az egész internet a kudarctüntetése után - mémek!
