Súlyadó duplán

Az ízléstelenül magas végkielégítések visszafizettetése ügyében csatát nyert a kormány. Ha úgy tetszik: a nép. Mi tagadás, az elmúlt ötven évben nem volt elkényeztetve a honi társadalom olyan határozott lépésekkel, amelyek az igazságérzetét ilyen markánsan elégítették volna ki, mint éppen ez az intézkedés. A tavasszal hivatalba lépett kormány azonban az elmúlt évtizedek alatt összegyűlt kásahegynek még csak az első szemeit csipegeti. Temérdek olyan tennivaló akad még, amely korántsem ilyen látványos. E bibik nem ugrasztanak talpra egy egész országot, de a titkos féreg foga nagyon sok helyen rág még, felesleges bosszúságot okozva a hétköznapokban.
A következő is egy kis ügy a sok közül. A főszereplő itt is az állam. A lusta, dölyfös állam, amely visszaél az erejével, lenézi a kisembert.
Bosszankodva telefonált szerkesztőségünkbe egy autós. Eladta a kocsiját, és másikat vett. Mindkét adásvételi szerződés eredeti példányát időben eljuttatta a lakóhelye szerint illetékes önkormányzatba. Az eladott kocsi súlyadójának első részét még márciusban megfizette, a második részt pedig a frissen vett használt kocsi után teljesítette a nyáron. Így elvben rendben is volt a dolog. A minap azonban mégis adóhátralékról értesítette a hivatal. Az eladott kocsi utáni súlyadó második részét is követelték tőle.
De hát miért? Egy kocsit használt eddig is, most is egyet használ. Az előzőt szabályosan eladta, van vevője, fellelhető, az új gazdától beszedhető a súlyadó. Miért kell neki fizetnie az eladott jármű után is?
A hivatalban felvilágosították, hogy a dolgok általában így is történnek. Kivétel azonban három esetben – sajnos – van. Ha valaki vadonatúj kocsit vesz, vagy ha külföldről behozott járművet vásárol, amelyet most állítanak először Magyarországon forgalomba, illetve ha korábban a hazai forgalomból kivont, s a vásárláskor újra forgalomba helyezett kocsit vesz. Ezen esetekben a régi autója után is neki kell fizetnie a súlyadót – egész évre. Függetlenül attól, hogy még az első fél évben eladta a régi kocsiját.
Emberünk használt kocsit vett ugyan, de miután azt a honi autókereskedő külföldről hozta be, most lett először itthon forgalomba helyezve, tehát fizessen csak duplán a kedves ügyfél. Biztos, ami biztos, gondolhatta az állam, amikor megalkotta a jogszabályt. Hátha a gépkocsi-nyilvántartó központi bürokrácia nem tudja olyan rugalmasan követni a tulajdonosváltásokat, ezért attól veszi el a pénzt, akit biztosan megtalál a rendszer. A régi tulajdonostól.
A szóban forgó összeg értéke tízezer forint. A kocsi árához képest nem túl sok, de a mai világban igenis számít.
Kérdés: miért működik úgy az állam, hogy az állampolgárokat ilyen váratlan csapdahelyzetekbe csalja? Fizeti a regisztrációs adó sok százezres kötelezettségét, az autó áfáját, az üzemanyagár kétharmada adó és a súlyadó dupláztatás nélkül is tétel. Tehát az autósnak jócskán van mit adóznia az államnak egyszer is, nemhogy valamiből duplán fizessen. Csak azért, mert az állam roszszul dolgozik.
Bizonyos, naponta számtalan ehhez hasonló, kivédhetetlen útvesztő leselkedik ránk. Nyilvánvaló: nem elsősorban az állampolgárnak kell ismernie a jogszabályokat a maguk teljességében, az képtelenség is lenne, hanem a jogalkotónak kellene olyan előírásokat hoznia, amelyek megelőzik az ilyesféle kellemetlenségeket, igazságtalanságokat.
Ehhez mindenekelőtt alázatra, emberbarát közigazgatásra, polgárbarát jogalkotásra lenne szükség. Hogy a fejéről a talpára álljanak a dolgok.
Hogy végre helyes válasz születhessen A ki van kiért? kérdésre.
A polgár az államért vagy az állam polgáraiért, azokért, akikből él, akik eltartják?
Bízzunk abban, hogy e friss tapasztalat még a régi állam csökevényes megoldása. Hogy az új államban lesz igény az újra, a jóra. Hogy az új államigazgatás a több mint hatszázezer közszolgából megtalálja azokat, akik rátermettek, odavalók, s azokat is, akik nem.
Mert a közérzet változó. A bizalom illékony.

A szerző újságíró