Tömegsír

K Ö N Y V E S H Á Z

Kisebb vonakodás után, a Monarchiával folytatott titkos, területi engedményeket kérő, eredménytelen tárgyalásokat követően Olaszország 1915. május 23-án az antant oldalán belépett az első világháborúba. Az olasz támadás kifulladása után Ausztria–Magyarország határán kialakult frontszakasz több éven keresztül a leggyilkosabb harcok helyszíne volt. 1917 tavaszáig tizenegy csata zajlott le a smaragdzöld, természeti kincsekben gazdag Isonzó folyó mentén. A tizenkettedikben, 1917 őszén német támogatással a közös hadsereg Caporettónál áttörte az arcvonalat, elfoglalta Veneto tartomány nagy részét, és száz kilométerre megközelítve Velencét a Piavéig nyomult előre. Az olasz hadsereg összeomlását csak az időközben beérkezett antantsegítség tudta megakadályozni. A már felbomlóban lévő osztrák–magyar hadakra aztán 1918 őszén a Vittorio Venetó-i csatában az olaszok mértek kiheverhetetlen vereséget.
A háborús mérleg „csupán” az emberveszteségeket tekintve is megdöbbentő. Olaszország 650 ezer, a Monarchia 450 ezer főt hagyott ott a fronton. (Más számítások szerint az adatok túlzók: ezek Ausztria–Magyarország esetében 200–300 ezer, az olaszokéban pedig 500 ezer halottal számolnak.)
Az Isonzó völgye, ahol egykor a fegyverek dörögtek, mára turistaparadicsommá vált. A gyönyörű tájról Boda László a motorosoknak írt útikönyvet, s való igaz: a Szlovénián át Olaszországig húzódó területet talán valóban érdemesebb bejárni motorral, mint autóval. Ez a föld különös mikrovilág, akár az éghajlat változatossága miatt is: a sokszor nyáron is fehéren, havasan tündöklő hegyormoktól nem messze már az Adria mediterrán klímája uralkodik.
A szerző által az egyik fejezetben ajánlott – és széles körben oly népszerű – isonzói raftingtúra ötlete számomra azonban túlzásnak tűnik, főleg, hogy Boda írásának visszatérő eleme a világháborúra és a hősi halottakra való emlékezés. Az Isonzó völgye az ott harcolók kései utódai számára kegyhely, vagy ha úgy tetszik, emlékhely, leginkább a jelenleg is élő emlékezet teszi azzá. A tízéves kortól ajánlott, szörfdeszkához hasonlító hydrospeeden űzhető extrém sport nem való az óriási temető mellé akkor sem, ha, mint a szerző fogalmaz, „áprilistól októberig minden vízállásnál megtalálja számítását a kezdő és a sokat tapasztalt raftos”.
A bedekker egyébként számos új információt nyújt, látszik, hogy Boda László kitűnően ismeri a terepet, az ottani viszonyokat. Elfelejt ugyanakkor térképet mellékelni munkájához, amelynek ez a legnagyobb hibája. Térképpel a kötet lapjain sem találkozhatunk, így azt, hogy a szerző éppen melyik térségbe kalauzol minket, sajnos csak sejteni lehet.
(Boda László: Az Isonzó [Soca] folyó mentén az Adriáig. B. K. L. Kiadó, Szombathely, 2010. Ára: 2400 forint)