Bíboros úr! Mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ősszel újraválasztott elnöke, mit kíván tenni a testület hatékonyabb működése érdekében?
– Elnökként elsősorban az a feladatom, hogy képviseljem a konferencia véleményét a világegyház és a társadalom különböző szervezetei irányában, illetve részt vegyek a püspökök döntéseinek előkészítésében. Az elmúlt húsz évben nem volt módunk meghatározni, hogy például a közfeladatok terén, de bizonyos lelkipásztori kérdésekben is milyen gyakorlati stratégia szerint működjünk. A jogi-gazdasági-társadalmi feltételek ugyanis szinte mindig kényszerhelyzetet teremtettek számunkra. Ez azt jelenti, hogy – egyházunk társadalmi tanítását szem előtt tartva – figyeljük a társadalom fejlődése során azokat a kihívásokat, amelyekre választ kell adnunk. Ez érintheti iskolarendszerünket, de jelenthet más intézményes kötelezettségeket is. Fő küldetésünk a hit továbbadása. Erre a tömegtájékoztatásban is vannak bizonyos lehetőségek. Az európai és a nyugati kultúráról is újfajta párbeszédet kell folytatnunk. Nem elég csupán a szokásos lelkipásztori feladatainkat teljesíteni, hanem hitünk igazságát és örömét kell továbbadnunk az egész társadalomnak. Szólnunk kell a nem hívőkhöz is, hiszen Krisztus evangéliumának jó hírét az egész világgal meg kell osztanunk.
– Ön november elején megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, mindenekelőtt a magyar EU-elnökségre való felkészülésről, s az abból fakadó együttműködési lehetőségekről. Melyek ezek a lehetőségek az önök számára?
– Igaz ugyan, hogy az EU-elnökségnek az unióra gyakorolt hatása az elmúlt években csökkent, de még mindig nagyon fontos lehetőség arra, hogy Magyarország ismertségét és elismertségét növelje. Ami az egyházat illeti, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa igyekszik azokkal a problémákkal is foglalkozni, amelyek az általános emberi értékeket érintik. A jövő fél év tehát alkalmat ad arra, hogy olyan kérdésekben, amelyek a társadalom intézményrendszerének, pontosabban fogalmazva: az értékeket hordozó közösségeinek – például a család intézményének – erősítését érintik, együttműködés alakuljon ki. Ez természetesen megnyilvánulhat konferenciák szervezésében, illetve egyéb hivatalos kapcsolatok kialakításában.
– Korábban azt nyilatkozta, az egyházak készek részt venni a nemzeti együttműködés és a társadalom erősítésében. Ezt oly módon és mértékben tehetik, ahogyan erre a törvények lehetőséget adnak. Milyen törvényekre, törvénymódosításokra gondolt?
– Az állam és az egyház között eddig is volt együttműködés, de nem korlátozódott pártra vagy kormányzatra. Mi az egész nemzet része vagyunk, és az egész magyar társadalomnak szeretnénk szolgálni. Az ezzel összefüggő feladatokat pontosítani kell, meg kell teremteni az ezekhez szükséges feltételeket, például a jogbiztonságot. Mindehhez bizonyos témákban új törvényekre lehet szükség. Az egyházaktól, úgy tűnik, most újra az az elvárás, hogy minél hatékonyabban vegyék ki a részüket a közfeladatokból. Ezt a közszolgálati tevékenységet továbbra is szeretnénk fenntartani, mert úgy gondoljuk: keresztény küldetésünk egyik fontos eleme, hogy intézményi formában is próbáljuk például a keresztény nevelést biztosítani. Ez természetesen függ a jogi, gazdasági és társadalmi feltételektől. Nyilván nem tudunk jelentős számban újabb intézményeket létesíteni. Látni kell azt is, hogy a Nyugaton alkalmazott módszerek nem mindig működnek Magyarországon. Tehát nem lehet pusztán magánerőre építeni, hiszen Magyarországon nagyon sok a szegény ember. Az a nemzeti vagyontömeg, amelyet a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején államosítottak, nem került vissza a magyar állampolgárok tulajdonába. Nálunk tehát nem alakulhattak ki a fejlett nyugati típusú demokrácia gazdasági és társadalmi alapjai.
– Miként képzeli el a magyar állam és a katolikus egyház közötti szerződések gyakorlati megvalósítását?
– A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között jelenleg három nemzetközi megállapodás van hatályban, amelyek közül az első az 1990. február 8-i egyezmény. Ez tartalmazza a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét és megfogalmazza az állam és az egyház között kapcsolatok alapjait: kifejezetten utal arra, hogy ezeket főbb vonalaiban az 1983-ban a Szentszék által kiadott Codex Iuris Canonici (Egyházi Törvénykönyv), valamint a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény szabályozza. Ha azonban hatályát vesztené ez utóbbi törvény, s emellett az alkotmány is radikálisan megújulna, automatikusan felvetődne annak a szükségessége, hogy a katolikus egyház jogállását, illetve a magyar állam és a katolikus egyház közötti jogviszony alapjait kétoldalú dokumentumban fektessük le. Ez technikailag és tartalmában is szükségessé válhat. Továbbá újra kell gondolni a katolikus egyház finanszírozásának kérdését, amelynek szerves része műemlékeink ápolása, gyűjteményeink fenntartása, mégpedig megállapodásban rendezett, kiszámítható rendszer szerint.
– Ön több alkalommal hangsúlyozta a romafelzárkóztatás ügyének fontosságát. Miként tud ebben segíteni a katolikus egyház és a püspöki konferencia? Milyen jelentőséget tulajdonít a cigánypasztorációnak e folyamatban?
– A romaintegráció kérdése mindenekelőtt társadalmi kérdés, hiszen nem csupán pénzről van szó, hanem emberi magatartásformákról, együttélésről, egymás megbecsüléséről. Emellett létfontosságú, hogy megkülönböztessük az integrációt és az asszimilációt. Akinek van saját nyelve, saját kulturális öröksége, azt segíteni kell annak megőrzésében, fejlesztésében. Ugyanakkor a társadalmi kapcsolatoknak át kell fogniuk a különböző nyelvi, kulturális közösségeket is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Kelet-Közép-Európában a romakérdést úgy lehetne kezelni, mint Nyugat-Európában a bevándorlók ügyét. Az európai püspöki konferenciák fontosnak érzik tehát, hogy munkahelyeket kell teremteni Kelet-Közép-Európa legkritikusabb térségeiben. Ez nemcsak az adott ország, hanem Európa közügye. Tehát a munkanélküliség csökkentését és a pozitív integrációt egyidejűleg kell megvalósítani. Ami pedig a pasztorációt illeti, mi Magyarországon megpróbáltunk néhány olyan intézkedést tenni, ami egyedülálló, de legalábbis élenjáró.
– Melyek ezek?
– Mint tudjuk, Európában a legtöbb ember által beszélt roma nyelv a lovári. Magyarországon a cigány értelmiségiek közreműködésével megszületett a teljes Szentírás lovári nyelven. Minden egyházmegyében létezik cigánypasztorációs referens, központ, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán elsők között indult meg a romológia oktatása. Van olyan egyházi középiskolánk, amely felnőttek számára szervez gimnáziumi képzést romák lakta területeken. Indítottunk helyi szintű akciókat munkahelyteremtés céljából is. A roma zenei, művészeti hagyományoknak egyre több teret biztosítunk istentiszteleti életünkben is. Egy kiváló kiadvány pedig, amely ezekben a napokban jelenik meg a Szent István Társulatnál, a cigányság ismeretét közvetíti a fiatalság legszélesebb rétegeinek. Gondolom, a jövőben lesz szándék arra, hogy a roma fiatalokat segítő egyetemi szakkollégiumokat hozzanak létre, amelyek lehetnek egyházi fenntartásúak is. Fontos kérdés az is, hol kell együtt végezni az oktatást, és hol kell külön nevelést biztosítani az eltérő hátterű gyermekek számára. Ez nagyon érzékeny téma, hiszen ahol a magyartól különböző oktatás és nevelés folyik, ott tiszteletben kell tartani az anyanyelvet, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, ott sok szempontból az integrált oktatás lehet a megoldás. Ahol tehetik, intézményeink bevonják a helyi cigány közösségek azon tagjait, akik már rendelkeznek pedagógiai tapasztalattal. Ezen- felül vannak spirituális és érzelmi összetevői is a kérdésnek, például a különböző zarándoklatok, ahol együtt imádkozunk, együtt énekelünk. Ezek az alkalmak jelentős mértékben erősítik annak tudatát, hogy Isten előtt mindnyájan összetartozunk.
– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az idén meghirdette a család évét, amely a szent család idei ünnepétől, vagyis december 26-tól 2011. december 30-ig tart. Mi ennek az üzenete?
– Az emberről szóló valóságos kép megkívánja a család tiszteletét. A legtöbbet az emberről Jézus Krisztus mondta el, mert ő mindazt tudta róla, amit a teremtő Isten tud. Jézus Krisztus vállalta, hogy szegény családban születik. Azt is mondhatnám, szinte hajléktalanként, hiszen sehol sem kapott szállás, végül istállóban kellett megszületnie. Vállalta, hogy olyan nép gyermekeként születik meg, amely nem független, hanem idegen elnyomás alatt áll. De családban akart megszületni! A család szeretetközösségét olyan fontosnak tartja az Isten az ember számára, hogy még a karácsonnyal is megmutatja annak fontosságát. Úgy is szoktuk mondani, karácsonykor megszületett a szent család: Szűz Mária, Szent József és Jézus, aki középpontja a családnak. Nem véletlenül ábrázolja a művészet őket általában együtt, ezzel is hangsúlyozva a család fontosságát. Krisztusból árad a fény, ami megvilágítja Szűz Máriát és Józsefet, illetve mindazokat, akik a szent család köré gyűlnek, a pásztorokat, a napkeleti bölcseket. Gondoljunk csak arra, hogy ahol a családtól ma is távol vannak a gyerekek, a karácsony ünnepe általában hazacsábítja, hazahívja őket, és együtt ünnepel az egész család. A családok karácsonyi gyertyagyújtására gyakran eljönnek az idős vagy magányos rokonok, ismerősök is. Ez is azt jelzi, az ember természetének mélyén komoly igény van a családra, annak megtartó erejére. Számos példa van arra is, hogy aki családon kívül nőtt fel, felnőttként jó családot tudott alapítani. Ám ehhez különleges személyes tartásra és erőre van szükség. A társadalom számára is akkor tesszük a legnagyobb jót, ha jó családban neveljük fel a gyermekeket. A legújabb statisztikák azt mutatják, hogy a gyermekek jó tanulmányi eredményeit legfőképpen a család befolyásolja. Fontos megemlíteni, hogy a család segítése, támogatása nem pusztán szociális kérdés, ami kiderül az európai püspöki karok ősszel közzétett, a földrészünkre szóló felmérések eredményeiből is. Tapasztalatok bizonyítják, hogy azokban az országokban – például Franciaországban –, ahol egyértelműen kimondták, hogy a családtámogatás nem szociális segély, hanem független ügyként kell kezelni, sikerült megállítani a demográfiai zuhanást. A családalapítás, a gyermeknevelés a társadalom továbbélésének lényegi eleme.
– Köztudomású, hogy egyházat alapítani nem nehéz Magyarországon, hiszen mindössze száz tag elég hozzá. Ennek következtében az elmúlt időszakban több „álegyház” alakult, amelyek különböző szociális intézményeket alapítottak egyházi alapon, hogy így jussanak többlettámogatáshoz. Miként lehet ezen változtatni?
– A kialakult helyzet okát a törvényben és a bíróságok bejegyzési eljárásában kell keresni. A rendszerváltás idején, amikor az 1990. évi IV. törvényről folyt a vita, az utolsó összesítő megbeszélésen többen megemlítették, hogy egy vallási közösség egyházként való állami elismeréséhez száz főnél többre lenne szükség. Ennél kevesebb személy is természetesen szabadon kell, hogy gyakorolhassa a vallását, ám az államilag elismert szervezeti formák több országban ilyenkor eltérők. Van olyan ország Európában, ahol az „egyházalapításhoz” tízezer ember szükséges. A magyar törvény viszont egyértelműen kimondja azt is, azonos vallási elveket valló személyek alapíthatnak csak egyházat, mégpedig vallásuk gyakorlása céljából. Alapkövetelmény tehát, hogy egyházaknak a vallási célból alakult közösségeket ismerjék el. Ennek elbírálása a bíróság feladata lenne. Sajnos ez húsz éve nem így működik. S még egy fontos dolog: a törvényben pontosan meg kellene fogalmazni, mi a vallás. Ha ugyanis a vallás gyakorlásához kapcsoljuk a jogot, akkor a vallást pontosan definiálni kell. Az utóbbi időben olyan közösségek is feltűntek – nem tudom, hogy bejegyezték-e őket –, amelyek szándékosan megtévesztik az embereket, s úgy állítják be magukat, mintha katolikusok lennének. Ezeket a helyzeteket el kellene kerülni.
– Miként halad Mindszenty József boldoggá avatási folyamata?
– Mindszenty József boldoggá avatása több mint tíz éve Rómában van a Szentté avatási Kongregációnál, ahol „a hősies erények gyakorlásának” témájában az összes szükséges kiegészítő vizsgálatot elvégezték. Hamarosan várható, hogy elkészül az úgynevezett Positio, amely dokumentum öszszefoglalja az eddigi vizsgálatok eredményét. Amennyiben ezt elfogadják, megszülethet az a határozat, amely elismeri a hősies erényeket, ami azonban még nem a boldoggá avatást jelenti. Ahhoz még csodák is szükségesek. E tekintetben is érkeztek figyelemre méltó bejelentések, ám ezeket még bizonyítani kell.
– Tudna-e időpontot mondani a tekintetben, hogy mikor avathatják boldoggá Magyarország néhai hercegprímását?
– Az időpont megjelölésére nem vállalkozom. Rendkívül fontosnak tartom viszont azt, hogy a boldoggá avatások folyamatában megtörtént az áttörés, hiszen Bulgáriában, Ukrajnában, Szlovákiában, Lengyelországban, sőt, tavaly ősszel Boldog Meszlényi Zoltán személyében Magyarországon, idén ősszel pedig Boldog Bogdánffy Szilárd személyében Romániában is avattak boldoggá olyan vértanúkat, akik a kommunizmus áldozatai voltak. Ezzel – úgy gondolom – megindult katolikus múltunk és lelki értékeink tudatosításának és megbecsülésének egy olyan folyamata, amely egész nemzetek, társadalmak belső kiengesztelődését is szolgálja.
origo.hu
3 ezren tüntettek Magyar Péterrel, pedig 100 ezerre számítottak
