Bizalom a jövőben

Régóta köztudott, hogy kevesebben vagyunk, mint lehetnénk – és mint kellene –, de mégiscsak riasztó szembesülni a statisztikusok jelentésével, amely szerint hazánkban az év első tíz hónapjában közel hét százalékkal kevesebb gyermek született, mint a tavalyi hasonló időszakban. A népességfogyásról szóló számsorok arra intenek: ha minden így marad, feladjuk a jövőt. A magunk mögött hagyott nyolc év tévelygése nyomán a családtámogatás rendszere szétesett, az otthonteremtési program leállt. A mindent eluraló hamis és haszonelvű szemlélet pusztán költségtényezőként tekint a gyermekre. S ebben az összefüggésben még az sem vigasztaló, hogy nyugatabbra sincs ez másként, hiszen Európa fejlettebb fele is fogy és öregszik. Ám az azért mégiscsak mellbevágó, hogy a népességgyarapodás tekintetében sereghajtók lettünk az OECD tagállamai között.
Nem volt ez mindig így. Igényes tanulmányok sora világít rá, hogy a családtámogatási rendszer és a születésszám között egyenes az összefüggés. Ezt egyébként még az „ősidőkben” is felismerték, ezért emelték meg jelentősebben – 1965-ben – a családi pótlékot, majd vezették be 1967-ben a gyermekgondozási segélyt (gyes) és 1985-ben a gyermekgondozási díjat (gyed). Ha mindez homályba is vész, arra azonban már sokan emlékezhetnek, hogy 1995-ben Bokros Lajos pénzügyminiszter mágusi mutatványokkal miként verte szét a szociális viszonyokat. Csomagja akkora támadást indított a jóléti rendszer ellen, hogy azóta sincs olyan társadalmi réteg, amely ne emlékezne az okozott károkra és veszteségekre. Ez a rossz emlékű időszak a gyermekvállalást is visszavetette, hiszen a családi pótlék reálértékének és a reálkeresetek mélyrepülésének, valamint a gyed megszüntetésének nyomán általános bizonytalanság és kilátástalanság lett úrrá az embereken. Bár a polgári kormány – 1998-tól – hozzálátott a kármentéshez (például visszaállította a gyedet, bevezette a családi adókedvezményt), azonban újbóli színrelépésükkel a szocialisták ismét porrá zúztak mindent. Az egyik emlékezetes támadás akkor érte a családpolitikát, amikor a gyes hároméves időtartamát két évre csökkentették. És akkor nem beszéltünk az elmúlt nyolc év „járulékos” problémáiról: a fiatalokat fenyegető munkanélküliségről, az egzisztenciális bizonytalanságról; ilyen körülmények között a napi túléléssel voltak elfoglalva, s aligha tervezhettek nagy családot.
Most úgy tűnik, ismét változik valami. Mielőtt azonban bárkit elragadna a túlzott optimizmus azért, mert a kormányváltással új szelek fújnak a családtámogatás terén is, nem árt hangsúlyozni: a kedvező – a születések számának emelkedésében megmutatkozó – folyamatok hosszabb távon érnek be. Az azonban biztató, hogy megvan a szándék, s ezt tettek követik. Ebbe a sorba illeszkedik a jövő évtől hatályos új, gyermekkedvezményre jogosító családbarát adótörvény vagy a minapi kormánydöntés a gyes időtartamának viszszaállításáról három évre. Ez jó üzenet, s hosszú távon ösztönzést jelenthet a gyermekvállalásra. Akik eddig elodázták a nagy döntéseket, mert bizonytalannak ítélték a család kilátásait, újra átgondolhatják, hogy miként tovább.
A most kirajzolódó fokozatos, a korábbi elvonásokkal ellentétes családtámogató lépéseknek messze ható hozadékuk van. Közgazdászok a megmondhatói, mit jelent az optimista vagy a pesszimista várakozás az infláció, a vásárlási kedv és sok egyéb piaci viselkedés alakításában. E nehezen megragadható mechanizmus az élet minden színterén munkálkodik, a családi jövő megtervezésekor is. Egyszerűbben úgy nevezik: bizalom a jövőben.