Élet a kivégzés után

A kézilabda nem 1500 méteres gyorsúszás, ezért nem törvényszerű, hogy a favorit nyer, de nem is póker, így papírforma azért létezik. Mint ahogyan tegnap is létezett, a női Európa-bajnokság D csoportja utolsó mérkőzésén, amelyen az addig két százszázalékos csapat, a házigazda norvég és a magyar találkozott. A mieink, ha nem is az esélytelen, de az esélytelenebb nyugtalanságával készülődtek, és végül lélekölő, 34-13-as vereséget szenvedtek. Így két pontot és egy traumát visznek a középdöntőbe, ahol vasárnap a hollandok ellen kezdenek.

Tegnapra háromra nőtt a skandináv nagyhatalmak száma női kézilabdában: a svédek a C kvartettben 25-18-ra felülkerekedtek a hollandokon, ezzel százszázalékos teljesítménnyel futották le az első kört, egyúttal a hetedik északi diadalt aratták a kontinensviadalon. A nyolcadikat természetesen a norvégoktól várták, az előző három Eb aranyérmeseitől, akikbe mindháromszor belebotlottunk: a következmény 2004-ben 44-29, 2006-ban 34-31, 2008-ban 34-20 lett oda. A tavalyi kínai vb 25-19-e egészen elviselhető volt, ám alig két hónappal korábban, a Világkupán 33-13-nál állt meg az eredmény. Ezért tegnap kora délután azzal a kérdéssel fordultunk Thorir Hergeirssonhoz, a rivális szövetségi kapitányához: munkál-e benne némi veszélyérzet, vagy gondolatban tíz-tizenöt gólos diadalra készül? „Dehogy készülök ilyesmire! – hördült fel, majd úgy folytatta: – A magyar válogatott erős, a szerkezete kifejezetten jó, védekezése agresszív és hatékony. A játékosok ráadásul láthatóan elegendő önbizalmat merítettek a szlovének és a franciák elleni győzelmekből, szóval éles, kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok.” Ellentétben azzal a tréfás kedvű ismeretlennel, aki a csapatok szálláshelyén elhelyezett plakátra előre beírta az általa tippelt végeredményt, történetesen 35-21-et. Persze megint nem ide…
Aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy el is fogadnánk e végkifejletet. Mert 1-0-ra még vezetett együttesünk, és 2-2-ig tartotta a döntetlent, ám innentől gyors egymásutánban nyolc hazai gól zúdult a kapunkba. Mindkét hálót győri klasszis őrizte, így az ETO dicsősége is, hogy Kristine Lunde Haraldsen az első tíz kísérletből nyolcat megfogott, az viszont összmagyar csapás, hogy az ezekből vezetett kontrák kivégezték együttesünket. De nem ám sortűzzel vagy sima akasztással, hanem középkori módszerekkel: karóba húzással, kerékbe- töréssel, kétszer harminc perces, lassú kínhalállal. Felesleges is tovább árnyalni a képet; mintha egy hajtós, ígéretes, tehetséges korosztályos alakulat gyürkőzött volna a felnőtt világválogatottal. Lapzártánkkor rögzíthettük a 34-13-as megváltoztathatatlant (az eddigi 33-13 után ez az új történelmi mélypont), talán nem is olyan nagy baj, hogy az idő szűke miatt ezúttal nem telt nyilatkozatokra.
Mert ha valaki úgy érezné, itt a vég, annak tudatosítania kell magában: a középdöntő van a nyakunkon, ahová két pontot visz magával csapatunk. Holnap a hollandok, majd a németek és a svédek jönnek szembe, ma viszont áldás lehet a szünnap, és az emberből minden gondolatot, érzelmet kifújó, sejtekig hatoló, dermesztő lillehammeri szél.

D csoport. Tegnapi eredmények: Franciaország–Szlovénia 29-19, Norvégia–Magyarország 34-13. A csoport végeredménye: 1. Norvégia 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Franciaország 2, 4. Szlovénia 0.