Ezért-azért

Az emberek többsége feltehetően ritkán olvassa a Horizon magazint, a hányattatott sorsú Malév havilapját. Minden légitársaságnak van ilyen hivatalos kiadványa, amelyhez a repülőgépek fedélzetén valamennyi utas kézközelből hozzáférhet.
Az ingyenes, 17 évvel ezelőtt Take-off (Felszállás) névvel megjelenő, színes fényképekkel és oldalas reklámokkal teli Horizon természeténél fogva kétnyelvű lap. Az elsősorban a Malév járatokról írások, illetve kulturális és turisztikai cikkek magyarul és angolul olvashatók, hogy mindenki értse, aki akarja. A közérdekű információkat tartalmazó cikkeken, ábrákon túl a lapról már az első belelapozáskor süt a sznobéria, a felszínesség és az ostobaság, úgy tűnik, mintha ilyen jellegű újságot csak ennyire unalmassá és együgyűvé lehet elkészíteni.
Mindenesetre volt idő, amikor a magyar légitársaság saját maga adta ki újságját. Szerkesztőséget tartott fent, ahol a Malév munkatársai írták a cikkeket, végezték a szerkesztést, ám a légitársaság már több mint egy évtizede olyan vállalatokra bízza ezt a munkát, amelyek ilyen színes magazinok elkészítésére szakosodtak.
A kiválasztott cégek, s velük a főszerkesztők aránylag gyakran cserélnek helyet, ezért a Malévval ritkábban utazók izgalmas dolgokat találhatnak a lap impresszumában. Ez az a kitüntetett hely az újságokban, ahol magát a kiadványt érintő hivatalos információk lelhetők fel. A Horizon főszerkesztői székén utoljára 2006-ban volt változás. Addig a Nap-kelte egykori műsorvezetője, a balliberális Bánó András ült benne, manapság pedig Szűcs Gábor jegyzi a lapot. Ő a 80-as években az Esti Hírlap belügyi tudósítójaként többek között arról győzködte az olvasóit, hogyan verte meg a Trabantját üldöző és feltartóztató rendőröket Demszky Gábor a nyílt utcán. A rendszerváltás után persze minden megváltozott, valószínűleg ők is megbékültek egymással. Szűcs a balliberális Kurírt vezette évekig, a balliberális Demszky pedig a 20 éves főpolgármestersége alatt elszabadult fővárosi cégek elképesztő korrupciós botrányai miatt jár tanúként manapság a rendőrségre.
A Horizon előző havi, novemberi számában Szűcs Gábor több írás szerzője. Egyik cikke például a címlapon kezdődik, s azt a különös címet kapta, amely kifejezés magyar anyanyelvű ember száját biztosan nem hagyja el: Nyarat loptunk Izraelben. Kezdetben azt fejtegeti, vajon mi máson törhetné a fejét az ember a hideg, esős és nyirkos magyar őszben, ha nem azon, hogy „pár óra repülés után, 28 fokos melegben egy 26 fokos tengerbe csobbanjak október végén”. Az ötletet azután sajátos módon boncolgatja: „Úgy általában erre a célra a déli félteke ajánlható, mert ott nemcsak a víz csurog fordítva a lefolyóban, hanem az évszakok is fordítva járnak, legalábbis az európaihoz képest fordítva. (sic!) De ha túlságosan messze volnának a déli földrészek, akkor se bánkódjunk, akad közelebb is nyár, még októberben, novemberben is. Például itt van mindjárt a megunhatatlan Földközi-tenger, amely méretének megfelelően hosszú hónapokig őrzi még melegét, miközben a német Franz már régen el is felejtette, milyen volt Toscanában a naplemente, Frederico kocsmájának teraszán…”
A komoly dilemma után feltűnik a fény az alagút végén: „Lassan egyenesbe fordulunk tehát: irány a Földközi-tenger. Jó, de mégis, melyik része? Mert a 46 ezer kilométernyi partjáról három kontinens majd’ húsz országa lógatja lábát a vizébe. A listáról szépen húzzuk ki azokat, amelyekkel ezért-azért rosszban vagyunk (sic!), vizsgáljuk meg az utazási lehetőségeket, tanulmányozzuk hosszasan pénztárcánk állapotát – esetleg párunk pénztárcájának állapotát (sic!) –, s a döntést követően már csak a valamelyik szekrény mélyén rejtőző fürdőruha felkutatása marad hátra.”
A célhoz vezető gondolatmenet kérdéseket vet föl az utazóban. Vajon melyek lehetnek azon országok, amelyeknek partjait a Földközi-tenger nyaldossa, s amelyekkel Magyarország „ezért vagy azért” rosszban van? S vajon mi lehet az oka annak, hogy nevük mellett a főszerkesztő azt is elhallgatja, ezekkel miért rossz a viszonya Magyarországnak?
A válaszhoz kerítsünk egy térképet! Spanyolországgal, Franciaországgal, Monacóval, Olaszországgal, Szlovéniával, Görögországgal, Ciprussal vagy Máltával, szóval az Európai Unió ezen tagországaival semmilyen konfliktusa sincs Magyarországnak. Ha Szlovákiához hasonlóan beléptünk volna az euróövezetbe, akkor talán lehetett volna dühös hangokról olvasni-hallani a magyar sajtóban a görögöknek nyújtott uniós segítségnyújtás ránk háruló terhei miatt, ám mivel szerencsére nem vagyunk tagja a monetáris uniónak, valószínűleg nem rájuk gondolt Szűcs. A Külügyminisztérium honlapja szerint Horvátországgal, Bosznia-Hercegovinával, Montenegróval és Albániával is jók a kapcsolataink, amelyeket nem terhel semmilyen feszültség. Akkor nézzük Ázsiát! Törökországgal tökéletesen kiegyensúlyozott a viszonyunk, amiről Szabó István ankarai magyar nagykövetnek szintén a külügy honlapján fellelhető, méltató szavai tanúskodnak.
Az arab országok következnek. A Külügyminisztérium honlapján a Szíriai Arab Köztársaságról sem lehet fellelni semmilyen konfliktusra utaló jelet. Annyi tudható, hogy a rendszerváltás előtt a Szovjetunió Magyarországra is ráerőltette az arab világhoz, így Szíriához fűződő, feltétlenül jó viszony ápolását, ami 1990 után kihűlt. Ennek következményeit azonban még vezető MSZP-s politikusok sem tartják veszélyesnek, hiszen volt közülük olyan, aki családjával Szíriát, Jordániát és Libanont magában foglaló körutazást tett idén nyáron. Októberben pedig hazánkban járt Szíriának a gazdasági fejlesztéséért felelős miniszterelnök-helyettese, Abdallah Dardari és a szorosabb gazdasági együttműködést megcélozva egy sokoldalú megállapodást írt alá Becsey Zsolt gazdasági minisztériumi államtitkárral.
Libanonnal való rossz kapcsolatunkra sincs utalás a külügy honlapján, amelyen megemlítik például Mádl Ferenc államfő 2004-ben történt látogatását, amelyen „magas szintű politikai kontaktusokkal egyrészt viszonoztuk a libanoniak korábban is megnyilvánult kapcsolatfejlesztési készségét, de egyúttal új lendületet is adtunk kétoldalú viszonyunknak”.
És akkor jöjjön Afrika, amelynek országairól szólva Schmitt Pál államfő ellenségesnek semmiképpen sem értékelhető szavait szinte minden magyar lap hozta a napokban. Ezek szerint Magyarország az EU soros elnökeként szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait Afrikával, és lehetőségeihez mérten hozzá kíván járulni a kontinens békéjének és biztonságának, ezzel fenntartható fejlődésének megerősítéséhez – hangoztatta a köztársasági elnök Líbia fővárosában, Tripoliban. Az MTI-nek elmondta, a magyar vállalatok szívesen részt vesznek a Líbiában történő fejlesztésekben, ami – mint tudjuk – immáron hagyományosnak tekinthető a két ország között. Schmitt azt is szorgalmazta, hogy próbálják meg új alapokra helyezni Líbia és Magyarország együttműködését, elsősorban az oktatás területén, illetve az infrastrukturális beruházásoknál.
Az afrikai arab országok közül Egyiptommal tartjuk a legszorosabb viszonyt. A külügy szerint a magyar–egyiptomi kapcsolatok hagyományosan széles körűek, problémamentesek.
Ahogyan Tunéziáról vélekedik a Külügyminisztérium, az szintén önmagáért beszél: „A magyar–tunéziai politikai kapcsolatok rendezettek, kiegyensúlyozottak, jól fejlődnek, hazánk EU-csatlakozásával minőségileg új szakaszba léptek, mivel a dél-mediterrán térség az unió számára stratégiai fontossággal bír.” Az Algéria és Magyarország közötti kapcsolatokat az előzőhöz hasonló szavakkal lehetne leírni, a két ország politikusai a külügy tájékoztatása szerint rendszeresen látogatták-látogatják egymást.
Végül Marokkó. A minisztérium honlapja arról tájékoztat, hogy se szeri, se száma a közöttünk lévő diplomáciai aktusoknak, s bár Magyarország szégyeneként értékelendő az a vészes hanyagság, hogy 2006 januárja óta a kétoldalú kapcsolatokat illetően semmilyen újabb érdemi információ nem került fel a honlapjára a mai napig, ennek ellenére mégsem olvasható arról semmi, hogy esetleg hadban állnánk Marokkóval.
Megállapítható tehát, hogy a magyar légitársaság hivatalos lapjában a külföldi és a magyar utasok tájékoztatása még egy ilyen egyszerű dologban is ostoba és félrevezető lehet, ami rossz fényt vet a Malévra és Magyarországra. E rövid elemzés alapján ugyanis világít, hogy a magyar légitársaság lapja főszerkesztőjének a fejében nem a hazai álláspont jelentette az iránytűt, hanem valami más. S ugyan egészen apró betűkkel az is olvasható a Horizon impresszumában, hogy „A lapban megjelenő szerkesztői vélemények nem feltétlenül tükrözik a Malév álláspontját, (…) amikért a Malév nem vállal felelősséget”, ám az ilyen eseteket elkerülendő biztosan léteznek célravezetőbb módszerek a megmagyarázhatatlannál.