Felsőoktatás alulnézetből

Jelen esetben az „alulnézet” kifejezés semmiféle dehonesztáló tartalmat nem hordoz. Csupán annyit kíván közölni, hogy hozzászólásomban a témát a diákok szemszögéből szeretném megközelíteni. Merem ezt azért tenni, mert évtizedeket töltöttem el a felsőoktatásban, és mert jól ismertem hallgatóim nézeteit. Jó páran vannak, akik ma is megírják nekem véleményüket az aktuális oktatási kérdésekről, illetve arról, hogy mennyire hasznosították az egyetemen szerzett ismereteiket, mire lett volna még szükségük stb.
A bolognai rendszer Magyarországon bevezetett variánsa már az első pillanatban kiváltotta sok, hosszú távon gondolkodó hallgató ellenállását. (Nyilván nem az összesét, de saját tapasztalatom alapján évente minimum hatvan diákvéleményt képviselhetek. A rendszer életbe lépése óta ez több száz hallgatói véleményt jelent. És ez csak egy felsőoktatási intézményre vonatkozik. Okkal feltételezhető, hogy a felsőoktatás többi „fellegvárában” is hasonló véleményeket lehetne kimutatni.)
Első lépésként rossz néven vették, hogy az egyetem és a főiskola közötti különbség (szerintük) eltűntével nemcsak a diplomák értéke csorbul, hanem azonnal átlátták, hogy ha valaki elvégzi az egyetemen az első három évet, de valamilyen okból esetleg nem folytat(hat)ja tanulmányait, azzal a papírral sehová sem tud tovább lépni. Tudása nem lesz sem igazán elméleti, sem gyakorlati. Ilyen „féltudás” semmire sem jó. Ráadásul az egyetemen igazi műhelyeket várnak el a hallgatók, amelyekben világosan látszik, mely tanáregyéniségek képesek maguk köré gyűjteni a hallgatókat, akik így nem névsorolvasásra mennek az előadásokra és a szemináriumokra, hanem valódi érdeklődésből, mert érzik, hogy ott kapnak is valamit.
A hallgatók maguk szeretnék, ha visszaállna a klasszikus egyetemi képzés, aminek már a kiindulási pontja is legyen szerintük egyértelmű: csak emelt szintű érettségivel lehessen bekerülni. Nem is volt nagyon meglepő, hogy a diákok nem a könnyebbik utat akarják választani, hanem ők is szükségesnek tartanák a szóbeli beszélgetés mint második felvételi forma visszaállítását. Az ő kifejezésükkel élve kirobbantani sem lehet a mai rendszerben azokat a hallgatókat, akik az elmúlt években bekerültek az egyetemre. Vagyis – talán az orvosi és a műszaki egyetemek kivételével – mindenki diplomához tud jutni, amivel aztán sok esetben labdába sem rúg a munkaerőpiacon.
Természetesen a hallgatók is pontosan tudják, hogy sok oktató a normatíva megtartása végett jócskán enged a vizsgaszigorból. Sokan ezért formálisnak, egyesek viccesnek nevezték saját (!) vizsgájukat. Azok a hallgatók, akik komolyan veszik tanulmányaikat – és a többség szerintem ilyen –, sokkal többre értékelik a következetesen számon kérő (de persze azt megelőzően tudása legjavát nyújtó) tanárt, mint a népszerűségre törekvőt. De – úgy gondolom –, ez a megállapítás már közhely.
Biztos vagyok benne, hogy Dux László helyettes államtitkár és csapata valamilyen formában figyelembe vette a hallgatói önkormányzatok véleményét is – legalábbis az új struktúrára vonatkozóan. Ami az egyetemi tanácsokban részt vevő hallgatói arányt illeti – az más kérdés.
Hoffmann Rózsa államtitkár hosszú évek óta hiányolt koherens koncepciótervezetet bocsátott most vitára, ami azért igen bátor tett, mert ezt eddig senki nem merte meglépni. Óriási munka, amelytől alapjaiban is és széles körű szempontok szerint is elementáris változások várhatók, és amely a szigorúbb követelményrendszer meghirdetésével egészen biztosan elnyerte/elnyeri a jövőre komolyan készülő diákok tetszését is – nemcsak az oktatókét. Ki merem jelenteni, hogy az új szerkezet és annak gondolatisága a valóban tanulni akaró fiatalok vágyálma is. Mert ha mindaz, amire az oktatáspolitikusok most rászánták magukat, megvalósul, akkor a felsőoktatás ismét az lesz, amit a neve jelent: magasabb szinten közvetített tudásmennyiség, amelynél átadó és átvevő egyaránt munkája legjavát adja. És akkor valóban kiművelt emberfők fogják majd felemelni a nemzetet.

A szerző nyugalmazott egyetemi docens

Eddigi hozzászólások: Náray-Szabó Gábor (Milyen legyen az új felsőoktatási törvény? November 12.), Sajgó Mihály (Az egyetemek mai vezetési szerkezete elavult, november 16.), Bencze Ágnes (Mégis, kinek a vágyálma?, november 17.), Gulyás László (Tennivalók a minőségi felsőoktatásért, november 18.), Farkas Anikó (Eltérő szemléletmódok az oktatás-nevelésben, november 20.), Bassola Péter (Hogy kiművelt emberfők vehessék át a diplomájukat, november 22.), Goór Judit (A diák nem lehet két lábon járó fejkvóta, november 22.), Divinyi Zsombor (Az oktatás megújítása – hallgatói szemmel, november 30.).