Lengyel ambíciók

Egymásnak adják a kilincset a napokban a lengyel vendégek Budapesten. Bogdan Borusewicz felsőházi elnök és Waldemar Pawlak gazdasági miniszter után ma a külügyi tárca vezetője, Radoslaw Sikorski teszi tiszteletét hazánkban, s holnap tárgyal magyar kollégájával, Martonyi Jánossal. A megbeszélések középpontjában régiónk, az Európai Unió helyzete, s természetesen az egymást követő soros elnökség állnak. Ezzel kapcsolatban írásban adott interjújában Sikorski aláhúzta, meggyőződése, hogy Magyarország és Lengyelország elnöksége idején a teljes régiót aktivizálni tudja, és új lendületet ad az európai integrációnak is. Budapest és Varsó igyekszik ambiciózus formát adni a sokéves uniós költségvetésnek, és új megoldásokat vet majd fel az energiabiztonság terén.

Miniszter úr, köztudott, hogy nemcsak országát, de önt személyesen is erős szálak kötik az Egyesült Államokhoz. Miként élte meg, hogy Amerika a korábbinál jóval kevesebb figyelmet szentel Európának. Leértékelődött Washington szemében Közép-Európa is. Csalódott a geopolitikai hangsúlyok ilyen eltolódását látva, avagy éppen ellenkezőleg, a mozgástér növekedését hozza, s új lehetőséget nyit a régiónak ez a változás?
– Az az állítás, hogy Közép-Európa veszített volna addigi értékéből Washington szemében, túlzottan leegyszerűsítő. A régió bizonyos értelemben még nyert is, mint az Európai Unió állandó és fontos része, illetve mint egyre jelentékenyebb játékos az Európai Unió külpolitikájában, például Oroszország tekintetében. Ugyanakkor az Egyesült Államok valóban kisebb figyelmet szentel ma Közép-Európának, hiszen régiónk sorsa immár nem ad okot különös aggodalomra. Egyébként az amerikai politika ezen átértékelődése egész Európára vonatkozik. Látjuk, hogy Washington – nagyon helyesen – nem potenciális problémaforrásként tekint Európára. Régiónk érdeke, hogy támogassa az Európai Unió további integrációját és új dinamizmust kölcsönözzön Európának. Ez az út vezet az erős és partneri transzatlanti kapcsolatok irányába.
– A világ gazdasági és politikai súlypontjának keletre tolódására adott egyfajta válaszként látványosan közeledik egymáshoz az eurázsiai kontinens két pólusa. Milyen új perspektívákat nyithat meg az Európai Unió számára a szorosabb együttműködés Oroszországgal?
– Az elkövetkezendő évtizedekben számos olyan kérdés, amely ez idáig kulcsfontosságú jelentőséggel bírt, kezd a háttérbe tolódni. A Nyugat belső vitái – Európa és Amerika vagy Európa és Oroszország között – kevésbe tűnhetnek lényegesnek az Ázsiából érkező új stratégiai kihívásokhoz képest. Remélem, hogy Oroszország vezetői tisztában vannak azzal, hogy a Nyugat nem ellenség, és nem is akar az lenni. Lehetünk partnerek, gazdaságaink kiegészíthetik egymást. Lengyelországnak fontos, hogy Oroszország együttműködjön a Nyugattal, és közeledjen hozzá a jövőben. Az EU által Oroszországnak felajánlott modernizációs partnerség új nyitást teremthet Európa és Oroszország viszonyában. Ugyanakkor ez nem jelenthet kizárólag technológiai vagy gazdasági modernizációt. A közös értékekre és világos jogi szabályokra alapozott kapcsolatok építésének az EU hosszú távú céljának kell lennie. Az Oroszországból érkező jelek arra vonatkozólag, hogy készen áll-e erre, nem egyértelműek. Az egész kontinens javára válhat Oroszország bevonása az európai és euroatlanti együttműködésbe, ez a közeledés azonban nem mehet kelet-európai szomszédaink kárára. Nem egyezhetünk bele újabb „befolyási övezetek” kialakításába.
– E nagy változások közepette, nehéz helyzetben veszi át a soros elnökséget a lisszaboni szerződéssel belül is átformálódó Európai Unióban Magyarország, majd Lengyelország. Milyennek látja a jelenleg komoly gazdasági és működési problémákkal küszködő, a világban egyre inkább marginalizálódó unió jövőjét?
– Nem értek egyet az unió marginalizálódásáról szóló tézissel. Igen, a globális pénzügyi válság mérete mindannyiunkat megdöbbentett. Másfelől viszont az európai integráció történelme világosan mutatja számomra, hogy az EU mindig belsőleg megerősödve kerül ki az ilyen örvényekből. Emlékezzünk csak, az összes nagy európai projekt válságjelenségre adott válaszreakció volt. Így a belső piac fejlődése, a bővítés, a „gazdagabb” és „szegényebb” tagok közti kohéziós politika vagy a közös valuta. Az utolsó válság hozzájárult az uniós döntési mechanizmusok erősítéséhez a gazdasági ügyeket tekintve. Az EU bebizonyította, hogy döntő pillanatokban képes lényegi döntéseket hozni és egyhangúlag fellépni. Nem osztom véleményét a szervezeti problémákat illetően sem. Azóta, hogy életbe lépett a lisszaboni szerződés, megváltozott az Európai Unió vezetési modellje. Az uniónak új „arcai” lettek. Megindult az európai uniós diplomácia. Adjunk időt az új tényezőknek és intézményeknek.
– Mit tud e helyzetben tenni a soros elnök, amelynek mozgásterét szűkíti a lisszaboni szerződés?
– Először is, a lisszaboni szerződés nem változtatja meg a rotációs elnökség szerepét az unió belpolitikájában, a belső piacot, a mezőgazdaság vagy éppen biztonság és igazságosság témájában. Az elnökség továbbra is koordinálja az EU együttműködési területeit és az Európai Parlamenttel együtt irányítja az EU törvényalkotási folyamatát. A lisszaboni szerződés a legnagyobb változást a rotációs elnökséget illetően az EU külkapcsolatai terén hozta. Az új intézmények sem változtatják azonban meg az EU és a tagállamok közti kompetenciamegosztásra vonatkozó alapvető szerződéses szabályokat. Lengyelország úgy véli, hogy azon területeken, ahol az EU osztozik a tagállamokkal a kompetencián, tehát például a klímapolitikában, a tagállamokat képviselő elnökségnek igenis megvan a maga szerepe.
– Lát-e esélyt arra, hogy 2011 térségünk súlyának növekedését hozza az Európai Unión belül? Mely kérdésekben lehet igazán hatékony a közép-európai lobbi?
– Régiónk jelenleg fontos szerepet játszik a legfontosabb politikai, gazdasági és biztonsági problémákról szóló uniós vitákban. Úgy vélem, tovább nő majd a súlya, mivel országaink is dinamikusan fejlődnek. A legfontosabb feladat régiónk számára közös érdekeink szolidáris és konzekvens képviselete az unió teljes fórumán. Különösen 2011-ben, és kiváltképp az EU keleti szomszédsági politikájára nézvést. Nagy hangsúlyt kívánunk fektetni a keleti partnerség fejlődésére, s a két ország szintén szóvivője a nyugat-balkáni országok integrációjának is.
– Egyes elemzések a lengyel külpolitika romantikus korszakának lezárultával, a pragmatizmussal magyarázzák Varsó legutóbbi sikereit. Ahogy az egyik elemzés fogalmaz, az ország legnagyobb történelmi katasztrófáit az okozta, hogy az ország túlértékelte saját erejét, lehetőségeit. Ezzel szemben, teszi hozzá, Lengyelország mára az európai diplomácia játékteréből annak játékosává vált. Egyetért ezzel az értékeléssel?
– Egyetértek azzal az értékeléssel, hogy Lengyelország immár nem diplomáciai játékok tárgya, hanem aktív tényező a politikai színtéren. A tény azonban, hogy közel fél évszázadra a kommunista blokkba kerültünk, nem abból eredt, hogy túlbecsültük volna saját lehetőségeinket. Akkor a geopolitika volt ellenünk. Emiatt az 1989-es népek tavasza után Lengyelország előtt a belső reformok mellett az a feladat állt, hogy olyan új viszonyrendszer teremtsen, amelyek eredményeképpen új, Lengyelország addigi geopolitikai elhelyezkedésétől minőségileg különböző külpolitika jön létre. Mert többet helyettünk nem dönthetett senki rólunk. Hogy ez romantikus vízió vagy realizmus volt? Bizonyára egyik is, másik is. Romantikus lélek kell ahhoz, hogy alapvető fordulatot hajtsunk végre Lengyelország geopolitikai orientációjában Európa és az észak-atlanti szövetség felé. De mégis sikerült! Országunk valódi befolyást nyert az európai politika irányvonalára, ahol több alkalommal kiemelkedett a koalícióépítés képességével fontos kérdésekben. Egyre nagyobb arányban cselekvő alanya az európai politikának.